Sebestyén Aba: „A színháznak reflektálnia kellene a járvány okozta megosztottságra”
2022. január 6., csütörtök 07:45
Sebestyén Aba marosvásárhelyi színész, rendezőt kérdezte a Maszol.ro oldalán Zsizsmann Erika. Lapszemle.
A teljes interjú ITT olvasható.
A 2020-as leállás után különösen aktív éve volt, négy előadást állított színpadra. A kérdésre, hogy birkózott meg a 2021-es pörgéssel, Sebestyén Aba elmondta: „Valóban intenzív szakmai év van mögöttem, főleg rendezés terén. A Három nővért tavaly kellett volna megrendeznem Szabadkán, de a Covid miatt ez dugába dőlt, ezért torlódtak fel így egymás után az előadások. Nem szívesen vállalok be ennyit, soha nem tudtam volna elképzelni magamról, hogy 3-4 nap kihagyással egyik produkciót kezdjem a másik után, de ezek voltak a határidők. Különböző műfajú előadásokat hoztam létre, erre külön büszke vagyok, nagy kihívás volt.
Májusban regényadaptációt vittünk színre a Yorick Stúdióban, Bódi Attila Lázadni veletek akartam című regényét, ebben az esetben rendeztem és játszottam is az előadásban, valamint a menedzseri feladatok is rám hárultak. Utána alig két hónap kihagyással, augusztus elején elkezdtem a próbákat a csodálatos szabadkai társulattal, amellyel már harmadszor dolgozom, és szeptember 17-én bemutattuk a Három nővért, egyfajta sajátos akusztikai és látványvilággal, kiváló színészi alakításokkal.
Ahogy ezt befejeztem, itthon szintén egy Yorick-os projekt várt megvalósításra. Tavaly három kortárs szerzőt kértem fel, hogy írjanak a #metoo-jelenségről: Elise Wilk, Székely Csaba és Dálnoky Réka drámaírókat. Fontos volt számomra, hogy két hölgy vegyen részt ebben és egy pasi – hiszen a rendezője én voltam a történetnek –, azért, hogy a nemi arányok ki legyenek egyenlítve, és minél szélesebb skálán tárgyaljuk ki ezt a nagyon érzékeny témát. Öt hetes, nagyon intenzív munkafolyamatot követően október 31-én bemutattuk a Nem történt semmi című előadást a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében. Nagy érdeklődésnek örvend, érdekes vitákat váltott ki, aminek nagyon örülünk, hiszen pontosan az volt a szándék, hogy elkezdődjön egy párbeszéd.”
Arról szólva, milyen vitákat váltott ki az előadás, úgy nyilatkozott: „Vannak olyan visszajelzések melyek rendkívül értékelik azt, hogy több szemszögből kitárgyaltuk a témát és nem csak a szexuális zaklatásról beszélünk, hanem a hatalommal való visszaélésről, a családon, illetve párkapcsolatokon belüli fizikai és verbális erőszakról is. Vannak azonban olyan vélemények is melyek szerint nem mentünk elég mélyre, mások pedig éppen azt tartották az előadás egyik erényének, hogy nem egy radikális, aktivista alaphangon, hanem jól adagolt iróniával és öniróniával, néhol fanyar humorral tudtuk a témát körbejárni.”
Arról is faggatták, kell-e a színháznak új utakat keresni a pandémia után: „Biztos, hogy hosszú távon is hatása lesz az elmúlt másfél évnek, de én mégiscsak abban reménykedem, hogy visszatérünk a régi kerékvágásba, hiszen a nézőtéren lélegző partner nélkül nem létezik igazi színház. Ez mindannyiunknak nagyon hiányzott. Nagyszerű volt úgy is játszani, hogy tudtuk, hogy a laptopok vagy telefonok előtt élőben figyelnek a nézők, de azt az érzést, azt a különleges vibrálást, amit a színész és a néző interakciója teremt egy élőben játszott előadás alatt, semmi nem tudja pótolni. (…)
A cél mindenhol az volt, hogy éreztessük a közönséggel, hogy vagyunk, hogy fogjuk a kezüket, fontosak számunkra, nélkülük gyakorlatilag nem létezünk.
(…) Ez a legszörnyűbb dolog, amit ez a járvány hozott, ez a fajta megosztottság kisközösségeken belül, családon belül. Valószínűleg a színháznak előbb-utóbb erre is reflektálnia kell, ez lehetne egy következő színházi előadás témája.”