Semjén Nóra bábszínésznő, kétgyerekes anya, profi tartalomgyártó, aki néha kivan. És ennek nem fél hangot adni. Videói humorral és őszinteséggel dobják fel jórészt kisgyerekes szülőkből álló, népes követőtáborának napjait. A Nők Lapja kérdezte.

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható vagy a noklapja.hu oldalon, itt.

„A járvány első hullámában többször is szembejött velem egy vicces videó. A felvételen egy megfáradt anyukát láthatunk, aki jógaszőnyegen ülve röviden felvezeti, hogy hamarosan mutat egy gyakorlatot, amelynek segítségével mindenki könnyebben átvészelheti ezt az időszakot. Majd elővesz egy pohár bort, és megissza! Semjén Nóra minden előzetes megfontolás nélkül posztolta Facebook-oldalára ezt a kis jelenetet, és öt nap alatt egymilliós nézettséget ért el vele. Ebből a véletlenből született meg az Anyakivan oldal és sok-sok további szórakoztató videó” – írja a Nők Lapjában Lami Juli riporter, aki Semjén Nórát kérdezte.

Elsőként arról esett szó, mióta lehet azt kimondani idehaza, hogy egy anya kivan. Ennek kapcsán Semjén Nóra úgy fogalmazott: „Amikor én ezt elkezdtem, nagy hiány volt Magyarországon ebből a fajta kommunikációból. És hatalmas igény mutatkozott rá. Azt érzem, úttörőként áttörtem egy gátat, és sokan jöttek utánam. Nem mondom, hogy feltaláltam a spanyolviaszt, de kézzelfogható, hogy miután én elkezdtem ezt a tevékenységet, nagyon sok anyainfluenszer jelent meg, sőt, olyanok, akik korábban nem az anyaságukkal voltak előtérben, nyíltabban kezdtek erről kommunikálni. Amikor kicsik voltak a gyerekeim, sok mindent átéltem abból, amiről a posztjaim egy része szól. Bőven megkaptam én is a „magadnak szülted, hogy merészelsz fáradt lenni” típusú véleményeket. És akkor még én sem éreztem, hogy elő lehetne állni azzal, hogy ez mennyire rossz.”

Azt is hozzátette: „Fokozatosan egyre több szó esik a bántalmazásról, az egyenjogúságról, arról, hogy milyen hátrányos megkülönböztetés ér bennünket azért, mert nők vagyunk, hogy kevesebbet kapunk ugyanazért a munkáért. Hogy a feminizmussal nem értük el az egyenjogúságot, hogy háromszor annyi a feladatunk, mint a férfiaknak. Ezek mind fontos dolgok, és végre beszélünk róluk.”

Arról szólva, mennyire tudatosan alakítja az oldalát, kifejtette: „Kicsi koromtól színésznőnek készültem, erre a lapra tettem fel mindent. A színművészetiről egyenes út vezetett a Bábszínházba, ugyanis bábszínész voltam. Amikor 15 év elteltével leváltották a vezetőnket, az új igazgató kirúgott. Abban, hogy megvált tőlem, szerepet játszott az is, hogy egy ideje már nem éreztem magam a helyemen a színházban, és ennek hangot is adtam. Tudták, hogy nem vagyok maximálisan boldog és elégedett. Sok felnőtteknek is szóló kísérletező előadást vittünk, én viszont csak gyerekeknek akartam játszani. Nincs bennem harag, kellett nekem ez a lökés, magamtól nem mertem volna változtatni. És közben észre sem vettem, hogy a színházban az utolsó időkben már rakosgattam össze a szárnyaimat, hogy ha egyszer löknek, akkor tudjak repülni. De ebben semmi tudatosság nem volt. És amikor megtörtént, szinte átléptem ebbe az új életembe. Régóta vágytam arra, hogy megmutassam magam a közösségi médiában. Úgy éreztem, ez nekem nagyon fekszik, de a bábszínházhoz nem passzolt ez a stílus. Amikor elbocsátottak, tudtam, most már nincs hova megfelelnem. De a mai napig nem értem, hogyan jött ez a videó. Egyszer csak mondtam a férjemnek, hogy „figyelj, fogd már meg a telefonomat, valamit akarok csinálni”. Felvettük a videót, kiraktam, és az első nap százezer megtekintést ért el, pedig csak a privát oldalamra tettem ki. Szerintem az volt a titka, hogy ki mertem mondani valamit, amit akkor már nagyon sokan éreztek, de nem mertek előállni vele. Az első hullám idején mindenhol azt láttuk, hogy a családok kézműveskednek, kiflit sütnek és kovászt nevelnek, én meg csak vágtam a centit, hogy mikor mennek már újra iskolába a gyerekek, és mikor lesz öt percem, amikor nem zaklat senki. Persze rögtön megjelentek az olyan kommentek is, hogy „nahát, az ilyen minek vállal gyereket!”. Az oldalam pont ez ellen a megközelítés ellen jött létre, a hangok ellen, amelyek azt mondják, viseld a sorsod, te vállaltad, ne panaszkodj.”

„Szeretem kikarikírozni a dolgokat, úgy gondolom, önreflexió és önirónia nélkül már megpusztultam volna. Minden belőlem jön, másból nem is tudok építkezni” – vallja Semjén Nóra.

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható vagy a noklapja.hu oldalon, itt.