Budapesten prózai, Berlinben operarendezői szakon szerzett diplomát, azóta pedig felváltva dolgozik a két országban. Geréb Zsófia rendezőt a Magyar Narancs kérdezte.

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.

Geréb Zsófia jelenleg Dortmundban, a helyi operaházban dolgozik Thierry Tidrow Persona című kortárs operájának ősbemutatóján: „(…) Tidrow operája elsősorban tinédzsereknek szól, és bár a hagyományos premier szeptemberre tolódik, júniusban online be fogjuk mutatni, az egyébként is tervezett, interaktív formátumban. Így nemcsak egy sima, felvételről lejátszott előadás lesz, hanem a nézők bele is avatkozhatnak, a digitális formátumban ezt még jobban ki is tudjuk használni, és el tudják dönteni, melyik irányba menjen a cselekmény.”

Geréb Zsófia saját bevallása szerint ugyanannyira prózai színházi rendező, mint zenés színházi: „Budapesten a színművészetin prózai rendezőként végeztem, aztán Berlinben a második mester szakon operarendezőként. (…) Németországban egyébként sokkal nagyobb az átjárás a műfajok között, nem teszem bele magam csak az egyik kategóriába.”

Arról, hol érzi magát otthon, elmondta, Budapest jelenti számára az otthont, de megnyugtató a tudat, hogy mindazt, ami nem szimpatikus, maga mögött tudja hagyni, ha akarja. „A német színházban azt szeretem, hogy sokkal inkább az intellektusra hat, a racionális oldalról közelít, illetve a színészek gyakran sokkal frontálisabban játszanak, közvetlenebb a kapcsolatuk a nézőkkel. Amit viszont a magyar színházban szeretek, az ennek pont az ellenkezője, sokkal zsigeribb tud lenni, a Sztanyiszlavszkij-hagyományból érkező magyar színészek árnyaltabban tudnak a testükkel és az idegállapotaikkal bánni. A munkáimban arra törekszem, hogy a kettőt ötvözzem, mert ebben érzem jól magam” – fejtette ki az alkotó.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen Székely Gábor és Bodó Viktor osztályába járt. Az SZFE ügye kapcsán kifejtette: „Noha semmin nem csodálkozom már, ami Magyarországon történik, azért újra és újra megdöbbentő látni, milyen gátlástalanul lépnek át évszázados intézményeken. (…) Amikor odajártam, akkor is éreztem, hogy sok mindenben máshogy kellene működnie az intézménynek, és azért is sajnálom, hogy most megszűnt, mert ezzel elveszett ez a fejlődési lehetőség. Csak remélni tudom, hogy az új mozgalom, a Freeszfe talán olyan alapokon tudja magát újraépíteni, ami előrehaladóbb intézményt eredményez majd annál, mint amit most tönkretettek.”

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.