Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Semmit se bánok – A Pinceszínházba költözik Sztarenki Dóra, Elek Ferenc és Schneider Zoltán előadása

    2022. február 20., vasárnap 13:58

    Székely Csaba Semmit se bánok című produkciója a Rózsavölgyi Szalonban debütált 2019-ben, mostantól azonban a Pinceszínházban lesz látható Sztarenki Dóra, Elek Ferenc és Schneider Zoltán szereplésével, Sztarenki Pál rendezésében. Az első előadásra éátfőn, február 21-én kerül sor, de későbbi időpontban is megtekinthető lesz!

    Olvasópróba / Fotó: Gordon Eszter

    Székely Csaba maga mondta, hogy színdarabjai írásakor különösen érdeklik a sorstragédiák, a megtépázott, tönkrement egzisztenciák, illetve bármiféle – családi, társadalmi – hatalmi mechanizmus működése, az emberi manipuláció természetrajza. A Semmit se bánok főszereplője az egykori román titkosrendőrség ma már nyugdíjas tagja. De a mű nem az ügynökkérdést tárja fel, hanem – egyebek mellett – azt: a diktatúra szolgálattevőjének régi bűnei hogyan hatnak rá a mában. Ha egyszer képes volt beengedni a sötétséget, az benne marad-e örökre? S vajon ha valakit képes megmenteni a borzalmas jövőjétől, megmenti-e saját magát a rémes múltjától?

    Székely Csaba darabja – a mindenkori áldozatok drámája is. Hogy mi teszi valójában azzá? A másik főszeplő, a kamaszlány, aki a világ kegyetlenségét egyszerűen természetesnek találja, mert ebbe nőtt bele, mert nincs választása, az ellene elkövetett családon belül bűnöket – az apa lelki terrorjait, fizikai kínzásait – rendjének valónak fogadja el, nem kérdőjelezi meg azokat, ezért nem is képes lázadni a helyzete ellene, hiszen abban érzi „otthon” magát.

    A magányos és mogorva öreg, illetve a fiatal lány története összeér: mindketten ragaszkodnak a világukhoz, nincs bennük vágy a szabadságra, mert nem ismerik annak lehetőségét. Illetve mégiscsak lehet kiút – ez is benne van Székely Csaba izgalmasan groteszk drámájában.

    Olvasópróba / Fotó: Gordon Eszter

    Székely Csaba a mai magyar drámairodalom egyik legeredetibb hangú drámaírója, aki annak idején a Bánya-trilógiájával berobbant az erdélyi, nem sokkal később a magyarországi színházi életbe is.

    Dominik Schneider Zoltán / Liza Sztarenki Dóra / Alex Elek Ferenc

    Díszlettervező Enyvvári Péter / Jelmeztervező Cselényi Nóra / Dramaturg Lőkös Ildikó

    Rendező Sztarenki Pál / Hangfelvételen közreműködik: Náray Erika

    Mikor látható a darab?:

    Február 21. – Hétfő19:00

    Március 12. – Szombat19:00

    Március 26. – Szombat19:00

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram