2024 őszén rengeteg magyar filmet mutatnak be a magyar mozik, táncfilmtől kezdve népzenéről szóló dokumentumfilmen át egy Demjén Ferenc-számokat felhasználó musicalig, köztük van Till Attila új rendezése Thuróczy Szabolcs főszereplésével (És mi van Tomival?) vagy az utóbbi évek egyik legnagyobb cseh sikerének magyar remake-je, Udvaros Dorottyával és a Kincsem rendezőjével (Futni mentem).

Ha valaki mostanában moziba jár – és miért ne járt volna, a Deadpool & Rozsomákra több mint félmillió jegyet eladtak –, akkor már egészen véletlenül is észrevehette, hogy 2024 őszén rengeteg magyar filmet fognak bemutatni.

„A sok magyar film csak egy érdekes statisztika lenne, de itt van egy sokkal fontosabb: a játékfilmek közül csak négy készült állami támogatás segítségével. Mintha 2024 ősze arról szólna, hogy képes-e életben maradni a magyar filmkészítés akkor, ha nem áll mögötte a Nemzeti Filmintézet támogatási rendszere” – hívja fel a figyelmet a Telex.

Hogyan lehet fenntartani egy alkotói közeget, ha szívességekből készülnek a filmek? Befolyásolja a kisebb költségvetés a végeredményt, vagy éppen hogy arra kényszeríti az alkotót, hogy kreatív legyen? Meddig lehet ezt ép ésszel csinálni egyáltalán?

Ezekre a kérdésekre kereste a választ Szilágyi Zsófia (Egy nap, Január 2.), Szimler Bálint (Fekete pont), Herendi Gábor (Kincsem, Futni mentem), Reisz Gábor (Magyarázat mindenre) és Pálfi György (Taxidermia, Tyúk) filmrendezők segítségével a Telex.

„A Rossz versek alatt állandó hullámvölgyben voltam, és utána eszembe jutott párszor, hogy ez nem nekem való szakma. Aztán nyilván az NFI-s elutasítások sem javítottak a kedvemen, de a Magyarázat visszaadta a hitemet” – írta Reisz Gábor a lapnak.

Reisz szerint a legjobb megoldás a mostani helyzetre az lenne, ha megváltozna az NFI, „de mivel egyik sok milliárdos film kudarcának sem volt következménye és ez a rendszer nem hajlamos az önkritika gyakorlására”, erre semmi esélyt nem lát. (…)

Herendi többször is beszélt arról, hogy politikai és személyes okokból nem kapott támogatást, ami azért nonszensz, mert a Kincsem és a Valami Amerika-filmsorozat rendezőjéről van szó, ezek pedig az utóbbi évtizedek legnézettebb magyar filmjei. Herendi szerint most a producerek elszántságán múlt, hogy mégis film lett a Futni mentemből, „és ha már így esett, elégtétel lenne a hasonló műfajú, többszörös büdzséjű filmeket lenyomni nézőszámban”. (…)

Szilágyi Zsófia első játékfilmje, az Egy nap a nemzetközi kritikusok díját kapta szekciójában 2018-ban a cannes-i filmfesztiválon, a másodiknak, a Január 2.-nek pedig idén volt a premierje a velencei filmfesztiválon. A film ugyanis a Biennale College – Cinema nevű, alacsony költségvetésű, 2013 óta létező finanszírozási program segítségével készült, 200 ezer euróból, ami Szilágyi szerint „nem kevés pénz”.

Szilágyi szerint a költségvetés megköti az alkotó kezét, de ez nem jelent feltétlenül veszteséget:

Hozzáteszi, hogy nem minden ötlet készíthető el kevés pénzből, és nagyon észnél kell lenni, hogy a filmkészítésnek milyen módja, műfaja, stílusa az, ahol a kevés pénz nem okoz eleve minőségromlást. Ugyanakkor szerinte azt sem érdemes elfelejteni, hogy a sok pénz önmagában nem jelent szabadságot, „márpedig mintha ez lenne a legfontosabb a művészetben”.  (…)

Pálfi György jelenleg a görög, német, és francia forrásokból készült Tyúk című filmjének utómunkáján dolgozik, de a korábbi Szabadesés és a Mindörökké is állami finanszírozás nélkül valósult meg, alternatív forrásokból. Pálfi a Telexnek elmondta, szerinte egy „kvázi diktatúrában” büszke lehet magára az, aki állami pénz nélkül forgat, miközben az alacsony költségvetésekre és a kunyerálásokra nem. (…)

A rendező szerint az nagyon sok konfliktust megszüntet, hogy „senki sem a pénzért csinálja, mert az nincs”. (…)

Pálfi úgy látja a jelenlegi filmfinanszírozási helyzet megoldása az lenne, ha demokratikus úton megválasztott szakembereknek, átláthatóan, szakmai alapon meghozott, számonkérhető döntésekkel kellene támogatniuk kreatív, értő filmkészítők nagyszerű terveit az állampolgárok befizetett adójából. (…)

A rendező szerint az nagyon sok konfliktust megszüntet, hogy „senki sem a pénzért csinálja, mert az nincs”. Neki személy szerint csak jó élményei vannak a közös munkáról, amikor elkapja a flow-t, akkor „egy nagyszerű közös, emberesen megerőltető, alkotói kalandjáték” lesz belőle. Ha sikerült pénzt szerezni hozzá, akkor könnyebb, ha nem, akkor hősies.

Pálfi szerint a jelenlegi filmfinanszírozási helyzet megoldása az lenne, ha demokratikus úton megválasztott szakembereknek, átláthatóan, szakmai alapon meghozott, számonkérhető döntésekkel kellene támogatniuk kreatív, értő filmkészítők nagyszerű terveit az állampolgárok befizetett adójából.