Seress Zoltán a Revizornak: „Nem voltam biztos benne, hogy fölállok a Bárka után”
2022. április 17., vasárnap 06:19
Antall József miniszterelnököt játssza az 1990-es taxisblokádról szóló filmben, miközben a Konferanszié a Vígszínház Kabaréjában. Mindkét szerep szembesít, nemcsak a közelmúlttal, de a jelennel is. Vlasics Sarolta kérdezte Seress Zoltánt a Revizor oldalán.
A teljes interjút itt olvashatja.
A Blokád című film az 1990-es taxissztrájkról szól. A történet kapcsán Seress Zoltán elárulta: „Annak idején én nem a kormánypárt oldalán álltam. Azt nem mondom, hogy hangosan nem, mert éppen nagyon elfoglalt voltam. Azóta eltelt 30 év, és nagyon mást gondolok. (…) Megrendítő részleteket tudtam meg, főleg arról, hogy mi történt a kórházban Antall Józseffel. Hogyan szembesült betegsége alatt a politikai és államférfiúi felelősséggel, milyen döntéseket hozott, milyen érzelmi változások közepette. Ez a bennem zajló folyamatok végére tett pontot. Úgy gondolom, megértettem egy embert. Arról ugyanis nem tudtunk, hogy mi zajlott a kórházban. Vannak jegyzőkönyvek az akkori kormányülésekről, amik telefonon zajlottak, ezek tények, vissza lehet őket keresni, benne vannak a filmben. Nyilván nem szó szerint, de a forgatókönyvíró Köbli Norbert és a rendező Tősér Ádám ebben nagyon alapos volt. Engem inkább az emberi oldala érdekelt. Azon gondolkodtam, ha én lennék ilyen helyzetben, hogyan cselekednék. Mivel teszek jobbat: ha azt mondom, hogy ezt végig kell csinálni, mert erre esküdtem föl, vagy azt mondom, hogy felelősen ezt nem lehet tovább vinni.”
A beszélgetés során Seress Zoltán arról a Kabaré Konferansziéjának szerepéről is mesél, arról, hogy van néhány mondat, amit ő kért, hogy legyen az előadásban, ezek ironikus reflexiók a mai világra. A színész szerint bekúszott az életünkbe a mindent leromboló türelmetlenség, agresszivitás: „Velünk él ez a kényszeres „fészbuk-szindróma”, ami akár közösségeket is képes tönkretenni. Ha ezt a szellemi kényszerpályát hagyjuk magunkra telepedni, akkor nemcsak politikai kérdésekben fogunk eltévedni, hanem másban is. Elveszítjük az ízlésünket és szellemi tartásunkat. A színházról is beszélek, mert a mi közegünk is ezzel a csónakkal borul be a vízbe, és az nagyon nem jó. Meg kellene őrizni bizonyos tradíciókat, amik talán megmentenek bennünket az ilyesmiktől.”
Az interjúban a Bárka Színházról is kérdezik, arról, hogy a bezárása, elvétele, tönkretétele után nehéz lehetett fölállni: „Lehet, hogy kívülről úgy tűnt, de egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy fölállok a Bárka után. Jól ismerem magam, tudom, hogy milyen kicsinyesen nem tudok elengedni dolgokat. A színész egy polip, aki a legszűkebb résen, a legnagyobb akadályon is át tud csúszni. A színész is épp olyan érzékeny, intelligens állat, mint a polip, aki ha tehetségesen használja a tapadókorongjait és még szerencséje is van, övé a pálya. Ha ezt elveszíti, vége. Attól féltem, hogy a Bárka után ez bekövetkezik.”