Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 11., szombat
    banner_bigBanner4

    Sergio Leone-filmhét lesz az Art+ Cinema moziban

    2024. január 8., hétfő 08:44

    Sergio Leone olasz filmrendező, a spagetti western úttörője öt klasszikus alkotását tűzi műsorára az Art+ Cinema mozi január 11. és január 15. között Budapesten.

    Az esemény az olasz filmrendező Amerika-trilógiájának második darabjával, az Egy marék dinamit vetítésével kezdődik. Az 1971-es alkotás a Volt egyszer egy vadnyugat spirituális és tematikai folytatása, amelyben a csavargó tolvaj és a német tulajdonú bányában robbantgató egykori ír forradalmár terveznek bankot rabolni, azonban pénz helyett valami egészen másba botlanak, a film a vadnyugat végét ábrázolja – olvasható a tájékoztatóban. 

    Január 12-én az 1964-es, Egy maréknyi dollár című olasz mozifilmet vetítik digitálisan felújított 4K verzióban, amelynek főszereplője Clint Eastwood. Ez a Spanyolországban forgatott alkotás volt az első külföldi vadnyugati kalandfilm, amit az Egyesült Állomokban is bemutattak. 

    A trilógia január 13-án az 1965-ben készült Pár dollárral többért című filmmel folytatódik. 

    A Dollár-trilógia zárásaként 4K verzióban vetítik az 1966-os A Jó, a Rossz és a Csúf című filmet, amelyben egy polgárháborúban elásott arany megszerzéséért versengenek a szereplők. 

    Szerepel még a programban Henry Fonda és Charles Bronson főszereplésével Sergio Leone 1968-as klasszikusa, a Volt egyszer egy vadnyugat, amelyet szintén 4K verzióban láthatnak a nézők. 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram