Silviu Purcărete: „Az átutazók, a vándorok szabadságával járom a világot”
2020. május 26., kedd 06:19
Véletlenszerű találkozások vonzásában ide-oda jár a világ színpadai között, mindig készen arra, hogy feltüzeljen egy társulatot” – írja Georges Banu francia kritikus a román színház nagy hatású, nemzetközileg elismert alkotójáról. Silviu Purcărete-t párizsi otthonában hívta fel Szentgyörgyi Rita.
„Attól félek, túl jól éltünk, szükségünk van néhány pofonra” – mondta egy korábbi interjúban a fogyasztói társadalomról, az emberiség állapotáról. A kérdésre, hogy a világjárványt az univerzum az emberiségre rótt pofonjaként értelmezi-e, a rendező elmondta:
„Sem próféta, sem szakértő nem vagyok, beláthatatlan számomra, hogy mire is megy ki a „játék”. Óvakodnék attól, hogy bárkit is bíráljak azzal együtt, hogy a legnagyobb károkat, ostobaságokat emberek követik el.
Másfelől nincs semmi hatalmunk. Itt van ez csodálatos civilizációnk, a „csillagokban” járunk, az intelligencia csúcsára jutott az emberi faj, és lám, mire megy vele? Az egyetlen válasz, amit a világméretű krízisre képes volt adni, hogy bújjatok el az otthonaitokba, mint a csótányok. Eddig terjed a tudományunk, ami azért elég nevetséges!” – fejtette ki Silviu Purcărete.
Arról a felhívásról, amit egy francia asztrofizikus kezdeményezésére 200 világhíres művész és tudós írt alá a társadalmi normák radikális megváltoztatását sürgetve, úgy vélekedett: „Ha ennyi elég lenne a dolgok megváltoztatásához, akkor gyerünk, mindannyian tegyünk egy nyilatkozatot, hogy holnaptól kezdve jók, okosak, megfontoltak leszünk. Az ilyen jellegű akcióknak nagyjából annyi a hatásfoka, mint amikor a gyerekek levelet írnak a Télapónak, még akkor is, ha a maguk területén mérvadó, tekintélyes személyek csatlakoztak hozzá.”
Arról, milyen módon lehet újradefiniálni a színházat, milyen kihívásokkal kell szembenéznie a színházi alkotóknak, kifejtette: „Attól tartok, hogy hosszútávon ínséges időkre kell berendezkedniük a színházaknak, a színházi alkotóknak. (…) A létfenntartás felülírja, hogy mikor és mit fognak játszani. Az is valós kérdés, hogy lesz-e kedve az embereknek összetömörülni zárt terekben, vagy pedig a félelem lesz erősebb a kulturális élmény vágyánál. Közönség nélkül nem létezik élő színház. Amíg a veszélyhelyzet fennáll, én sem mennék színházba.”
„Természetesen a magam területén szeretnék dolgozni, és szenvedek attól, hogy nem rendezhetek. Ilyen szempontból örülök annak, hogy már nem vagyok fiatal. Az erejük teljében lévő, pályakezdő fiatalokat sújtja a legjobban ez a mostani helyzet.
Szerencsére van egy régi szenvedélyem, hobbiszinten gyakorolt elfoglaltságom, amihez visszatértem. Rajzokat, festményeket készítek bármiféle esztétikai irányvonal vagy szempontrendszer nélkül” – tette hozzá Silviu Purcărete.
Arról szólva, hogy Vidnyánszky Attilának „visszatérő vendége” volt Debrecenben és most a Nemzeti Színházban, elárulta: „Ideális esetben is több évig tart, amíg egy felkérés megvalósul. Részemről nincsenek prioritások a tekintetben, hogy melyik színház meghívásának teszek eleget. Van úgy, hogy konkrét darabjavaslattal keresnek meg, mint ahogy legutóbb Vidnyánszky Attila elképzelése volt Csehov Meggyeskertje. (…)
Romániában is volt alkalmam megtapasztalni az elmúlt évtizedekben a megosztottságot, az ideológiai, politikai alapon történő belharcokat a szakmán belül. A színház számomra nem a közéleti játszmák tere, nem véletlen, hogy távol tartom magam az aktuálpolitikai utalásoktól az előadásaimban.
Vidnyánszkyt nagyon sokra tartom rendezőként, és emberileg is rokonszenvezek vele annak ellenére, hogy csak tolmácson keresztül tudunk kommunikálni egymással. Kizárólag művészi kérdésekről szoktunk beszélgetni. (…) Az átutazók, a vándorok szabadságával járom a világot anélkül, hogy bárhol gyökeret eresztenék. Nagy kiváltságnak tartom, hogy nem kényszerülök arra, hogy belemerevedjek bármilyen intézményi struktúrába. Élvezem a függetlenség állapotát” – nyilatkozta Silviu Purcărete.