Simkó Beatrix: „A mozgás öröme szerintem univerzális és kortalan”
2021. február 26., péntek 12:10
Falat épít-e idősek és fiatalok közé az öregedés és az, hogy máshogy nőttünk fel, mint a nagyszüleink? Mihez kezdjünk a generációs különbségekkel, és hogyan közelíthetünk egymás felé? Erre keresi a választ Simó Beatrix új előadása, A kredenc a pincében maradt című táncprodukció, amelynek képernyőre optimalizált verzióját 2021. február 26-án 20 órakor mutatják be a Trafó e-Néző programsorozatában.
A kredenc a pincében maradt című produkcióval Simkó Beatrix egy olyan univerzális nyelv után kutat, amelyet társadalmi, kulturális, generációs háttértől függetlenül mindannyian megértünk. A koreográfus-rendezővel az előadás inspirációiról, a próbafolyamatról és a tabuk nélküli öniróniáról beszélgettünk.
A kérdésre, hogyan jött az ötlet, hogy különböző generációkról készítsen előadást, az alkotó elmondta: „Egy ideje foglalkoztat az öregedés témája, személyes és szakmai okokból egyaránt. Több közeli barátom is az idős generációhoz tartozik, nyolcvan feletti barátaim is vannak, és nagyon természetes és közvetlen a kapcsolatunk. Közös programokat szervezünk, el is járunk együtt. Ennek kapcsán kezdtem azon gondolkodni, hogy másnak is ennyire evidens lehet-e ez a fajta generációs kapcsolódás. Emellett táncművészként számomra fontos kérdés az öregedés: a saját testemen is látom a változást. Ez a mi szakmánkban sokkal kiélezettebb, mint máshol. Elfogadott helyzet, hogy ez a pálya hamar véget ér: általában fiatal, dinamikus, terhelhető kapacitású testek jelennek meg a színpadon. Hamburgban tavaly elvégeztem a „Performance Studies” elnevezésű mesterszakot, ott a szakdolgozatom keretében foglalkoztam ezzel a témával – idős testek és öregedési folyamatok a táncszínpadon –, és már akkor tudtam, hogy egy egész estés anyagot szeretnék szentelni ennek, amelyben diverz alakok jelennek meg, színészek, táncművészek a húszévestől a hetvenévesig.”
Arról szólva, hogy mire utal a cím (A kredenc a pincében maradt) kifejtette: „Számomra ez a cím játék a nyelviséggel, a távolsággal. Bizonyos szokások, szavak kikopnak a használatból, háttérbe szorulnak – a kredenc szó ezt szimbolizálja. Egyes dolgok feledésbe merülnek, de megpróbáljuk őket életben tartani. A pince is metafora, az elmúlással függ össze, ugyanakkor a felhalmozás, a raktározás, a megőrzés, az emlékek metaforája is. Számomra az a kérdés, hogy hogyan lehet az emlékeket élővé tenni, hogyan lehet felhozni azt, ami lent maradt. Hogy hogyan teremthető meg a kapcsolódás.”
„A kredenc a pincében maradt”–nak egy online közvetítése lesz. Arról szólva, hogyan tovább, a művész úgy fogalmazott: „Az online „elő-adás” után várunk arra, hogy sor kerülhessen az élő bemutatóra a nézők előtt – bármikor készen állunk erre. Emellett tervezek egy off-programot: egy többgenerációs foglalkozássorozatot, amelyben a huszonéves és az egészen idős generációk is részt vehetnek, és a mozgással kapcsolódhatnak egymáshoz. A mozgás öröme szerintem univerzális és kortalan, és az eszköz itt van a kezemben: azokat a játékokat, gyakorlatokat használnám, amelyeket a próbafolyamatban is bevetettem. Ez több okból is fontos nekem: egyrészt szeretném, ha a táncra nemcsak úgy gondolnánk, mint egy szép mozgásformára, hanem használnánk is, hiszen óriási dologra képes. A mozgásnak szerepe van az önértelmezésünkben, ki tudjuk fejezni magunkat általa a lehető legegyszerűbb eszközeinket, és segít abban is, hogy könnyebben kapcsolódjunk másokhoz. Másrészt ez a projekt a generációs együttlétet is elősegíti, ami különösen fontos ma, amikor alig töltünk időt más generációk szülötteivel. Én erre szeretném megteremteni a lehetőséget. Szülő-gyerek, de unoka-nagyszülő párosok is jöhetnek majd a foglalkozásra. A nyári nyitás idején már volt egy próbaalkalom tíz résztvevővel, ami nagyon jól sikerült. Nagyon várom a következőket.”