Független előadóként, táncművészként és koreográfusként több mint tíz éve van jelen a táncművészetben. Koreográfiáival folyamatos párbeszédet generál olyan aktuális társadalmi témákról, amelyek rámutatnak, hogy a hasonlóságok megférnek a különbözőségeink mellett. Progresszív előadásaival számos rangos, nemzetközi fesztiválon megfordult, 2018-ban alkotótársával, Grecsó Zoltánnal elnyerték a Tánc Fesztiválja fődíját #Orfeusz#Eurüdiké című produkciójukkal, amelynek jelenleg a filmfeldolgozását készítik párjával, Dömölky Dániel fotóművész – rendezővel. Simkó Beatrix koreográfussal beszélgetett a remindmagazin.hu. Lapszemle.

A teljes interjú itt olvasható.

A gimnáziumot nyelv szakon végezted, az egyetemet pedig a MOME design- és művészetelmélet, majd média design szakán. A kérdésre, mikor kezdett a táncra egy lehetséges karrierútként gondolni, Simkó Beatrix elárulta:

„Akik tánccal foglalkoznak, azok jellemzően tánciskolába vagy művészeti szakiskolába járnak, de a gimnázium megkezdésekor ez nem merült fel bennem, mert nagyon érdekelt a nyelv. Ennek kapcsán viszont kinyíltak előttem a lehetőségek. Elkezdtem utazni, a saját orrom után menve találtam ki, hogyan foglalkozhatnék a tánccal. Különböző workshopokra és kurzusokra jártam külföldön is. A MOME alatt aztán folytatódott ez a műfaji sokszínűség abból a szempontból, hogy különböző hátterű és különböző médiumokkal dolgozó emberekkel működhettem együtt a feladatokon keresztül. Kerestem azt a közeget, amelyben sokszínű dialógus folyik a művészeti ágakról, és nem a tánc az egyetlen médium.

Később elvégeztem Hamburgban egy mesterképzést, de ebbe már sokkal érettebb fejjel vágtam bele. Nem húsz-, hanem harmincévesen foglalkozni ezzel teljesen más reflexiót és világlátást jelentett. Abban az életszakaszomban nagyon érdekelt, hogy a világban hogyan látják az előadóművészetet, milyen diskurzus zajlik erről.

A tanulmányaimon keresztül újabb elméleti területek nyíltak meg előttem az előadóművészet vonatkozásban: az antropológiától kezdve a gender kérdéseken keresztül a kultúrpolitikai kérdéskörig. Nagyon sok diskurzus folyt arról, hogy művészként mennyi mindent szívunk fel a környezetünkből, és ezeket utána hogyan fordítjuk le, hogyan jelenítjük meg az előadásokban. Német kontextusban nagyon fontos a társadalmi reflexió, amiben a tágan vett előadóművészetnek kulcsfontosságú szerepe van, és benne nagyon sok műfaj kapcsolódhat egymáshoz. Fontos a progresszivitás, az újító és kritikus szemlélet” – számolt be az alkotó.

Simkó Beatrix úgy látja, a korosztályában sok alkotó van, aki nagyon érzékeny a társadalmi témákra, de a kortárs tánc a közönség nagyobb százalékának még mindig egy kódolhatatlan dolog: „Mi azt közvetítjük, hogy a tánc az esztétikumon túl képes olyan dolgokat is kifejezni, ami rámutat arra, hogy hol vagyunk, kik vagyunk, kikkel vagyunk kapcsolatban, mi az adott koordinátarendszerünk a közösségeinken belül vagy a társadalmi helyzetünkben. (…) Ami még érdekes számomra, hogy a táncra voltaképpen egy fordítói folyamatként is tekintek. Amikor próbálom elmondani az előadóknak, hogy mi az elképzelésem, akkor is a gondolataimat szeretném nekik lefordítani.”

Amellett, hogy nemzetközileg elismert táncos és koreográfus, édesanya is. Ennek kapcsán úgy fogalmazott:

„Számomra az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy megtaláljam az alkotói és anyai identitásom közötti egyensúlyt. (…) Ebben egy rendkívül támogató baráti és családi háló segít, mindenekelőtt pedig a férjem és alkotótársam is nagyon sokat tesz azért, hogy ez az egyensúly megmaradjon mindkettőnknek.”