Sipos Zsuzsanna introvertált embernek tartja magát, így aztán egészen szürreális élmény volt számára az elmúlt hónapok felhajtása. Az Oscar mellett számos más díjat is nyert, a West Side Story színésze szerint ő mondta a legszebb beszédet a BAFTA-n. Felért szakmája csúcsára, de szerinte addig jó, amíg az ember megkérdőjelezi önmagát, és még jobb akar lenni. A magyar.film.hu kérdezte.

A BAFTA-gálán a kihirdetés utáni pillanatokban, és a színpadon állva is a könnyeivel küszködött: „Sokkot kaptam. Nem gondoltam, hogy nekem is kell majd valamit mondanom a színpadon. Ami segített, hogy az erős reflektorfény eltüntette a közönséget. Azt hiszem, emiatt voltam képes megszólalni. (…) Elég introvertált ember vagyok, úgyhogy távol áll tőlem ez a közeg. De így is hatalmas élmény volt az egész hétvége.”

Arról szólva, hogy lett belőle díszletberendező, kifejtette: „Gyerekként is mindig kreatív voltam. A testvéremmel évente kétszer átrendeztük a szobánkat. Az egyik nővérem exférje kellékes volt, egy-két reklámban voltam vele 13-14 évesen, akkor tetszett meg a filmes közeg. Gimnáziumban az volt a tervem, hogy ruhatervezéssel fogok foglalkozni, jártam is az Iparművészeti előkészítőjére, de kiszerettem belőle, végül nem felvételiztem. Anyukám nagyon stresszelt, hogy így mi lesz velem, szerette volna, hogy legyen egy normális szakmám. Az egyik nővérem, Sipos Eszter már színész volt, Szekszárdon játszik most. Akkoriban anyukám félt, hogy mindannyian éhen fogunk halni. Székesfehérvárra mentem tanulni, de azt abbahagytam másfél év után, ez az időszak inkább a bulizásról szólt. Utána kezdtem el foglalkozni a berendezéssel. Berendező iskolába jártam, egy ismeretség folytán lehetőségem nyílt arra, hogy büfés lányként a München forgatásán dolgozzak 2005 nyarán. Szendvicset meg kávét szolgáltam fel Spielbergnek és mindenki másnak. A tanulás mellett még sok ilyen típusú munkát vállaltam el, és mire befejeztem az iskolákat, már találkoztam néhány emberrel. Először reklámokon dolgoztam berendezőként, majd filmekbe is bekerültem.”

Az Oscar díjátadóról szólva elárulta: „Ott is bőgtem, viszont kevésbé voltam feszült, talán azért, mert több pezsgőt ittam. Az is segített, hogy tudtam, kevesebbet kell majd várni a díj átadására, mert a hét másik mellett a látványtervezői kategóriát is kihirdették az élő közvetítés előtt. Kellemes meglepetés volt, hogy így is sok színész és rendező ott volt a nézőtéren, a Dűne stábjából is szinte mindenki odaért négy órára. Szuper volt és megtisztelő, hogy nem csak statiszták között ültünk. Meghatódtam, de főleg akkor, amikor még a székemben ültem, és amikor mentünk fel. A színpadon ez már nem annyira látszódott.”

Annak kapcsán, hogy szürreálisnak nevezte azt, ami az elmúlt hetekben történt vele: „Csinálom szenvedélyesen a dolgomat, és egyszer csak ez lesz belőle. Nehezen lehet ezt feldolgozni, még mindig furcsa, hogy van otthon egy Oscar-szobrom. A média és mindenki más figyelme is furcsán érint. Nagyon sok pozitív visszajelzést kapok, de irigy emberek is vannak. Sok ez így egyszerre a személyiségemnek. A sok figyelem és én nem passzolunk össze. (…) Sokáig tartott, mire elhittem, hogy tényleg van érzékem ehhez a munkához. És még mindig van úgy, hogy híján vagyok az önbizalomnak, de szerintem addig jó, amíg az ember megkérdőjelezi, vizsgáztatja saját magát, és még jobb akar lenni. Ezt csak akkor van értelme csinálni, ha nagy hévvel tudjuk belevetni magunkat, mert amúgy sokat elvesz az ember életéből. Mi egy nap alatt megélünk hármat, olyan sokat dolgozunk, és annyi minden történik velünk.”

A Dűnéből vett gyakorlati példákkal azt is megpróbálta elmagyarázni mi egy díszletberendező dolga: „Egy kosztümös és egy jelenben játszódó film teljesen más, most a Dűnéről fogok beszélni. Alapvetően a látványtervező felel a film teljes látványvilágáért. A Dűne látványtervezőjének, az elképesztően tehetséges Patrice Vermette-nek már akkor volt egy teljesen kidolgozott látványvilága, amikor megérkeztem a produkcióba. És ez nagyon ritka. Általában elképzelések vannak, de nem egy teljes könyv, mint a Dűne esetében, amiben szinte minden helyiségnek szerepel a látványterve. Ez valószínűleg a stúdió elvárása volt, a nagy költségvetés miatt biztosra akartak menni. Denis-nek iszonyatosan jó filmjei vannak, de például a Szárnyas fejvadász 2049 nem hozta azt az összeget, amit a stúdió elvárt volna.

A berendező dolga, hogy a látványtervező elképzeléseihez hozzáadja a különböző kiegészítő tárgyakat. Az ornithoptereket Angliában építették, mi csak a kárpitozásban és néhány más apróságban segítettünk. Bútorok, lámpák, szőnyegek, a sivatagban felvert sátor – a Dűnében például ezekkel foglalkoztunk. Magyarországon gyártottuk le őket. Van egy teljes gyártósor az Origo Stúdióban, ahol egy nagyszerű csapattal dolgozom, általában ugyanazokkal az emberekkel, és nagyon hálás vagyok nekik, mert egyedül nem tudnám ezt megcsinálni. Ez egy közös munka, amikor van rá időm, akkor veszek részt a tárgyak elkészítésében, szeretek festeni, varrni és mindenféle más dolgot is.

Egy műhelyt képzelj el, ahol van például 3D nyomtató és lézervágó, szobrászok, festők, asztalosok dolgoznak ott. Ezen kívül vannak a set dresserek, akik nemcsak berendeznek, vagyis nemcsak a díszletbe viszik el a bútort, hanem a gyártásba is besegítenek. Nagyon ügyesek, ha kitalálok valamit, azt általában meg tudják csinálni.”