A Szolnoki Szigligeti Színházban Székely Kriszta rendezésében mutatták be Anton Pavlovics Csehov: Sirály című színművét.
Azt mondják, aki szerencsétlen a szerelemben, szerencsés a hivatásában – vagy legalább a kártyában. A Sirály szereplői szenvedélyesen keresnek valamit, ami értelmet ad az életnek. Van, aki mindent akar: szerelmet és sikert, és bármit megtenne azért, hogy elérje; van, aki beérné már azzal is, hogy tartozhat valakihez; és van, akinek semmi nem sikerül, hiába szeretné mindennél jobban.
Arkagyina, az ismert színésznő szerelmes Trigorinba, a sikeres íróba. Kosztya, a kezdő író szerelmes Nyinába, aki színésznő szeretne lenni. Kosztya elveti a művészet hagyományos formáit, a rutint és valami újat keres. Trigorin és Arkagyina beérkezett muvészek, akik kíméletlenül manovereznek a szakma és a magánélet útvesztoiben. És miközben Arkagyina új szerelméért rajong, nem tudja megadni azt a figyelmet és szeretetet, amire fiának, Kosztyának nagy szüksége lenne.
„Csiszár Imrével még tavasszal, a covid idején kezdtünk beszélgetni. Akkor már lehetett tudni, hogy Barabás Botond pályázik, Csiszár Imre pedig művészeti vezetőként segíti majd a munkáját, és körvonalazódott az is, művészileg milyen színházat szeretnének. Nem ismerem a felkérésem minden részletét, de tudom, hogy Csiszár Imre látta a Katonában az általam rendezett Othellot, meg talán mást is, és tetszett neki az a fajta színházi gondolkodás, amit képviselek. Engem is meglepett, amikor meghívott Szolnokra. Ráadásul a covid miatt sok munkám összetorlódott, tehát kicsit bizonytalan is volt, hogy tudom-e vállalni. Ugyanakkor Imre nagyon jó mondatokat mondott arról, miért hív, amiktől szimpatikusnak találtam a lehetőséget. Izgalmas az is, hogy itt valami új formálódik, aminél jelen lehetek. Szolnokhoz amúgy van egy pluszkötődésem is, hiszen a mesterem, Székely Gábor, aki a egyetemen az osztályfőnököm volt, éppen ötven éve rendezte itt a Sirályt. Ez pedig egy olyan kapcsot és alkotási vágyat teremtett, ami azon túl is izgalmasnak ígérkezett, hogy Szolnokon most valami új születik” – nyilatkozta a produkció kapcsán Székely Kriszta.
„Egy ilyen előadásban fontos, hogy a fiatal szerepeket valóban egészen fiatalok játsszák, ilyenek pedig jelenleg nincsenek a szolnoki társulatban. Másrészt az SZFE-től függetlenül is minden tanárnak célja szerintem, hogy a tanítványai dolgozhassanak, megmutathassák magukat. Nem szándéktalan a részemről, hogy két tanítványomat választottam ezekre a szerepekre, és hívtam Szolnokra, mert egy ilyen munka közben kiderülhet, hogy be tudnak-e illeszkedni, esetleg hosszabb távon is tud-e velük számolni a társulat. Tanárként valahol kötelességem ilyen módon segíteni a tanítványaimat. Trigorin, az író, eredetileg Barabás Botond lett volna, de amikor kiderült, hogy színházvezetőként mennyi feladata van, nagyon szimpatikusan hátrébb lépett, ezért Hajduk Károlyt kértem fel. Örültem, hogy lehetőségem nyílik vele dolgozni. Aztán persze az élet kicsit közbeszólt, hiszen Tihanyi Ildikóval olyan díszletet találtunk ki, ami miatt csak tömbösítve lehet majd játszani a szolnoki Sirályt, és mivel Hajduk Károllyal nem könnyű az egyeztetés, végül mégis lesz négy-öt előadás, amiben Barabás Botond lesz Trigorin” – fejtette ki.
„Szólni fog arról, hogy a fiatal generációt hogyan hátráltatja az idősebb abban, hogy levegőhöz jusson és a saját kárára tanulhasson. A befutott generáció védelmező, belefásuló magatartásáról és a művészi kapuzárási pánikról. Az idősebb generáció nagyon nehezen mozdul a pozícióiból, szerintem nemcsak a színházakban, de az élet sok más területén is. Másrészt szólni fog az anya-fiú kapcsolatról, és persze a szerelemről is, hiszen mindenki szerelmes, csak éppen ettől nem feltétlenül boldog” – tette hozzá.
„Székely Kriszta rendezése nem foglal állást abban, hogy vajon ez a régi, idejétmúlt színház és annak alkotói, képviselői tehetségesek-e, vagy kiégett, középszerű rutiniék, és abban sem, hogy a teret követelő újak valódi újítók, vagy csak elégedetlen dilettánsok. Az ő előadásában nem arról szól a Sirály, hogy a vacakság ellen lázad a jó, és történetesen a vacak öreg, a jó meg fiatal. Mert igaz ugyan, hogy Nyina előadásában képes hatásosan és jelentéssel telin megszólalni Kosztya monológja (ami számos Sirály-előadásban zavaros katyvasznak mutatja magát), de ez még csak a „trónkövetelés” jogosságához elég, a trónhoz aligha.
És itt van a fentebb említett, ugyancsak fontos konfliktus: az a szintén zsigeri szeretethiány és szeretetéhség, ami Kosztya Irinához (Arkagyinához) fűződő viszonyát jellemzi. És szépen összefonódik az ambíció érvényesítésének vágya az anya elismerése, jóváhagyása, szeretete utáni vágyával. Mint egy röntgenfelvételen a csontok, olyan tisztán látszik ebben a rendezésben, hogy míg egy szerencsés vagy egészséges helyzetben egymást erősíthetné a kettő, itt elmozdult, összeilleszthetetlen törések jellemzik őket” – írja a produkció kapcsán a Revizor oldalán Csáki Judit.
Míg Gabnai Katalin közösségi oldalán úgy fogalmazott: „Hálás vagyok, mert elvittek engem tegnap Szolnokra, ahol az Aba Novák Agora nem éppen színházra kitalált terében egy fájdalommal teli, szép és erős Sirály előadást láttam, Székely Kriszta rendezésében. Kutyaugatás, békabrekegés, zúgó üvegpohármuzsika, váratlan dalok – köztük a „Hová tűnt a sok virág” – felcsendülése, egy lengeteg lelkű, ám de tényleg szenvedő Trigorin (HAJDUK KÁROLY) és egy mindennel leszámolt, megrázó Mása (MOLNÁR NIKOLETT) mellett főképp a két ragyogó fiatal színészt őrzöm ez előadásból, BÍRÓ PANNÁt, mint Nyinát, és a Székely Kriszta osztályában hamarosan végző színművészetist, a Kosztyát játszó, nagyszerű CSÁKVÁRI KRISZTIÁNT. Menjetek Szolnokra!”
Szereposztás:
ARKAGYINA (Irina), színésznő…………………. Radó Denise
TREPLJOV (Kosztya), a fia………………………. Csákvári Krisztián
NYINA……………………………………………………. Bíró Panna Dominika
TRIGORIN (Borisz), író…………………………….. Hajduk Károly
MÁSA…………………………………………………….. Molnár Nikolett
DORN, orvos…………………………………………… Molnár László
SZORIN (Petrusa), Arkagyina bátyja………….. Karczag Ferenc
POLINA, Mása anyja……………………………….. Gombos Judit
SAMRAJEV, intéző, Polina férje………………… Mészáros István
MEDVEGYENKÓ, tanító…………………………… Harna Péter
Alkotók:
Díszlettervező: Tihanyi Ildi
Jelmeztervező: Pattantyus Dóra
Segédrendező: Kádár Krisztina
Dramaturg: Szabó-Székely Ármin