Sodró Eliza: „A színház csapatjáték, egyedül nem tudsz nyerni”
2020. június 12., péntek 16:36
Sodró Eliza többször bizonyította: a színpadon a helye. A Radnóti Színház művészét Karácsony Nikolett kérdezte.
„Nemrég készült egy interjú apukámmal a jurtájáról, amiben azt mondja: „sok ember azt gondolja, az élet egy örök harc. Nem, egy örök játék.” Akkor moccant meg bennem a gondolat, hogy lehet, én emiatt lettem színész: sose sulykolta ezt belénk ilyen coelhósan, egyszerűen csak mi tényleg mindig játszottunk. Ha elfáradtunk kirándulás közben, bekente „nyuszifűvel” a cipőnket, hogy gyorsabban tudjunk szaladni. Ha nem akartunk fogat mosni, Fognyűvőmanóvá változott és megkergetett. Sokáig az volt a fejemben, hogy mint rangidős, én viszem majd tovább a családi vállalkozást. A zöldségesboltunk az udvarunkban volt, ezért már öt-hatévesen besegítettünk a testvéreimmel. Borsót, babot fejtettünk, almát soroltunk, krumplit zsákoltunk. Tízéves koromban már a pultban voltam, és egy műanyag ládán állva pötyögtem a kódokat a mérlegbe és szolgáltam ki a vevőket. Nagy megtiszteltetés volt, ha papa magával vitte valamelyikünket a Nagybani piacra vásárolni. Aztán rájöttem, ebben az egészben igazából nem az eladás és az alkudozás érdekel, hanem a szerepjáték. Ilyenkor más lehettem, mint aki vagyok. Ezt az élményt pedig legváltozatosabban a színház tudja megadni” – számolt be Sodró Eliza.
Arról szólva, hogy négyszer felvételizett életében, kifejtette: „Előbb vagy utóbb minden színésznek ki kell fejlesztenie magában a képességet, hogy a körülményektől függetlenül is tehetséges, alkotó állapotba tudjon kerülni. Kaposváron nagyon elkaptam ezt az érzést, a flowt. A legjobb időszak a másodrosta volt. Az a 30 ember, akikkel egy csoportban voltam, úgy ahogy van egy remek osztály lehetett volna. Valahogy ösztönösen csapatban gondolkoztunk és segítettük egymást. A színház csapatjáték, egyedül nem tudsz nyerni. Sok szempontból olyan, mint a foci, csak nincs benne annyi pénz…”.
Elárulta, Héléne Berrt szerepe volt az eddigi legfontosabb a pályáján: „Héléne Berrt a francia Anna Frankként is szokták emlegetni. Jeles Andrással csináltuk harmadikban az Auschwitz működik című előadást, aminek Héléne naplójának részletei adták a gerincét. (…) Héléne volt az első olyan szerepem, aki nem fiktív karakter, hanem egy valós személy, akinek valaha igazi érzései, gondolatai voltak, és a naplóját olvasva egészen közel kerülhettem hozzá. Beleláttam a fejébe. Néha olyan érzésem támadt, mintha személyesen nekem akarna üzenni valamit. Egy ponton azt írta, hogy Beethoven hegedű Concertója mélyen megérintette. Akkor rákerestem a neten, és miközben hallgattam, elpityeredtem a gondolattól, hogy ez a lány küldött nekem egy Youtube-linket a múltból. Egy érzést zenébe zárva. Akkor biztosan tudtam, hogy most ugyanazt érezzük. Olyan volt, mintha egy pillanatra meggörbülne az idő, és ha elég hangosan mondanám neki, hogy meneküljön, akkor talán nem vinnék el Bergen-belsenbe.”