Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Sodró Eliza: „Most már nem látom esélyét az árokbetemetésnek”

    2021. április 2., péntek 10:18

    Sodró Eliza a Radnóti Színház színésznője, aki sokszor reagál a világra, ami körülveszi, és nem ijed meg a véleményformálástól sem.

    Amikor azt írta Vidnyánszky Attilának, hogy „Papa”, nem élcelődött, komolyan beszélt. Nehéz generáció az övék, már Kaposváron tiltakoztak a tanáraik elküldése ellen, most végignézték az SZFE körül zajló eseményeket.

    Az egyetem ügyéről szólva elárulta: „Eljutottam arra a pontra, hogy ha el kéne játszanom Vidnyánszky Attilát, már nem tudnék fogódzókat találni. Az elmúlt hónapokban rengeteget gondolkodom ezen, vele mi történhetett, hogy jutott el arra a pontra, ahol most tart, mert az biztos, hogy egy érvényes igazság, amit én látok és feltételezem, hogy az is érvényes, amit ő lát. Ebből az alapvetésből indulok ki. Szakmai okokból valóban érdekel az ő pszichéje, életútja, körülményei, minden, ami ezt a jelenlegi helyzetet kialakította.”

    Sodró Eliza arról is beszélt, biztos benne, hogy Vidnyánszky Attila jót akar: „Volt vele néhány személyes találkozóm és olyan, mintha lepattanna jól az, amit az ember mond. (…) Utoljára azon a beszélgetésen találkoztunk, amin nagyon sokan részt vettünk fiatal színészek és amit később úgy kommunikált, hogy „egyeztetett az egyetemistákkal”. Sokmindenről beszélt, sokkmindenben találtunk közös hangot. (…) Úgy jöttünk ki, hogy ez egy jó beszélgetés volt. Azt is megkérdeztük, „maga lesz-e a kuratóriumban” és azt mondta, nincsenek ilyen ambíciói, de pár nap múlva kiderült, hogy ő a kuratórium elnöke. (…) Szerintem mocorgott benne ez a dolog. Nem hiszem, hogy hazudott, de gondolkodott és egyszercsak úgy döntött, hogy csinálja tovább, hogy csak ő alkalmas erre a feladatra, ha elkezdett valamit, neki kell befejeznie” – fejtette ki a színésznő.

    Sodró Eliza (Fotó: Bácsi Róbert László) / Radnóti Színház

    Azt is elárulta, Vidnyánszky Attila sok szempontból emlékezteti az édesapjára, úgy érzi sok ponton van bennük azonosság, eleinte neki is félelmetesnek tűnt Budapest. „Amikor megismertem az ő gyerekkori meséiket, hirtelen rájöttem, hogy ez nem egy ellenséges közeg. (…) Azt hallottam vissza, hogy a Vidnyánszky Attilának címzett levelemmel nem sikerült azt a hangnemet elkapnom, amivel a szívéhez érhetek, hanem ugyanaz történt, ami akár a POSZTon, amikor felrúgta azt a bizonyos széket. Én is tiltólistás lettem” – fejtette ki Sodró Eliza.

    „Listák léteznek, tudható, hogy az a színész, aki sokat dumál elesik bizonyos munkáktól, amelyek érdekelnék. Nem feltétlenül azért, mert a rendező így látja jónak, nem azért, mert mondjuk a producer használja ezt a listát. (…) A jövőben kiderül, mi lesz a következménye a megszólalásoknak, bízom benne, hogy ez ügyben történik egy váltás. Most már nem látom esélyét az árokbetemetésnek” – fogalmazott a fiatal színésznő.

    A beszélgetés során szó esik a Kaposvári Egyetemen töltött éveiről, arról, miért került a Radnótiba, hogy mi az, amire vágyott, mi az a lehetőség, amit nem akart elszalasztani, milyen forgatási élményei vannak és mit tud sváb családja múltjáról.

    Veiszer Alinda munkáját itt támogathatják: www.patreon.com/veiszeralinda

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram