Tudja-e a tehetséges ember, hogy tehetséges? Jelentkezne-e ma az SZFE-re? És miért szeretne fideszes lenni? Sodró Elizát erről is kérdezte a 24.hu. Lapszemle.

Szerző: Bodnár Judit Lola

A Radnóti Színházban főszerepet játszik az Álom luxuskivitelben című produkcióban, gitározni is megtanult a darab kedvéért. Ennek kapcsán kifejtette:

„Ez az előadás egy nagy feladat: elejétől a végéig vagy színpadon vagyok, vagy gyorsöltözöm valahol a hátsó színfalak mögött. Ilyenkor általában már ötkor benn vagyok a színházban, összemondom Böbivel, a súgóval a szöveget, átnézzük a többiekkel a táncokat, meg eléneklem a dalaimat. (…) Persze nem lettem a Radnóti Santanája, de azt a három dalt, amit kell, tisztességgel el tudom játszani.”

Saját bevallása szerint nem, látta az ismert filmet Audrey Hepburnnel, úgy véli, a szerephez kell közelíteni, nem a nagy elődök nagy alakításaihoz és azt mondja, különösen fontos, hogy ebben a darabban Andrissal (Rusznák András szintén a Radnóti Színház színésze, és Sodró Eliza párja – a szerk.) együtt játszanak, hogy értik egymás apró rezdüléseit.

Annak kapcsán, hogy már gyerekként is színésznek készült, arról faggatták, mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeket a szakma: „Jókor jön ez a kérdés, mert most épp egy váltóponton vagyok. A gyerekkori álmom az volt, hogy színésznő legyek, és ezt tulajdonképpen elértem, pipa. A kislány énem megnyugodhat, hogy nem volt hiábavaló a sok gyakorlás és munka: hogy az álmok, ha elég erősen kívánjuk őket, és mindent megteszünk értük, valóra válnak. De most, hogy már színésznő vagyok, úgy érzem, hogy felelősséggel tartozom a tehetségemért, a közönségért, a művészetért – rosszabb pillanataimban akár a teljes magyar kultúráért –, és szörnyű fogcsikorgató éjszakákat okoz nekem, ha valami olyasmiben kell részt vennem, ami nem elég jó, és azért nem elég jó, mert „haggyad, télleg, jóvanazúgy”. Most már úgy vagyok, hogy légy szíves, érdekeljen téged is, és ne azért legyen hiteltelen vagy hazug amit csinálunk, mert meg se próbáltuk az igazat és a valódit” – vallja a színésznő, aki nem unta meg a mesterséget, ugyanakkor igyekszik kerülni azokat a helyzeteket, amelyekben nem egyenrangú partner és azokat a munkákat, amelyeket esetleg csak a megélhetésért vállalna el, amelyeket nem szívből csinálna.

Sodró Eliza arról, is beszélt, szeretne egy biztos egzisztenciát teremteni, ennek érdekében akár másik szakmát is szívesen tanulna, viszont a mérgezett banánt már nem játszaná el mondjuk egy Hunyadi-filmben vagy egy NER-propagandafilmben.

A felvetésre, miszerint magyar színészként egy kicsit forradalmárnak is kell lenni, úgy reagált: „Rohadt fárasztó és idegesítő, hogy miközben a megélhetésért küzdök, folyamatosan azt kell bogarásznom, hogy ha elvállalok egy munkát, akkor egy 1-től 10-ig terjedő skálán mennyire vagyok kollaboráns. Igazából már azzal, hogy ebben az országban maradtam, és nem húztam el külföldre, már azzal fenntartója vagyok ennek a rendszernek. (…) Ha mondjuk találkoznék egy jótündérrel, biztos azt kérném, hogy hadd legyek fideszes. (…) Milyen egyszerű lenne egy szép napon ragyogó narancsszínű tudattal ébredni, napközben egy picit rettegni ugyan Brüsszeltől és Soros Györgytől, de az esti híradó után megnyugodni, és azzal a biztos tudással hajtani álomra a fejemet, hogy országom kormánya jó kezekben van, meg vagyok védelmezve, ennél jobb már nem is lehetne. (…) De tündérek csak a mesékben vannak, én meg sajnos nagyon nem bírom a hazugságot és az igazságtalanságot.”

Sodró Eliza arról is beszélt, még ha teljesen ki is iktatja az életéből a politikát, akkor is csak két út között választhat 2023 Magyarországán: „Vagy művészetet csinálok és felkopik az állam, vagy elhajózom a celebvilág és a bulvármédia irányába, ahol egy pillanat alatt csúszik ki a kezemből az irányítás, nem vagyok többé ura a rólam kialakuló képnek. (…) Most nagyon nehéz színésznek lenni. Olyan, mint az a Super Mario pálya, ahol hátulról üldöz egy szegecses fal, ami ha utolér, meghalsz, ezért nagyon gyorsan ugrálsz kavicsról-kavicsra előre, de ha rossz kavicsra ugrasz, leesel és meghalsz.”

A színésznő arról is beszélt, bizonyos dolgokon változtatnia kellett az utóbbi időben: „Elkezdtem kicsit kipucolni az életemet. Például kértem, hogy idén csak két bemutatóm legyen a színházban. Ez egy nagyon áldásos helyzet, mert így több energiát tudok szánni egy-egy feladatra: nem aprózom el magam. (…) Korábban, a húszas éveimben pedig ez úgy ment, hogy ha volt egy szabad negyedórám, oda még gyorsan bevállaltam valamit. Csak a munka, dolgozni kell, abból lehet tanulni – ma meg inkább már úgy látom, hogy muszáj azokat az időket is megtalálni, amikor mindez kicsit leülepszik.”

Szerző: Bodnár Judit Lola