1932. március 5-én született Gelley Kornél Jászai Mari-díjas színész, Érdemes művész, a Katona József Színház alapító tagja.
A Színházművészeti Főiskolára azonnal felvették. Első szerződése 1954-ben a kecskeméti Katona József Színházhoz kötötte. A következő szezonban Szolnokra a Szigligeti Színház-hoz szegődött.
1961-ben került a Nemzeti Színház társulatába, ahol huszonegy évadot töltött el.
Fanyar egyéniségű jellemszínészként kategorizálták. Filmen és színházban is epizódszerepeket játszott. Két kivétel, mindkettő címszerep. Vészi Endre: Don Quijote utolsó kalandja; valamint Ladislav Smocek: Dr. Burke különös délutánja.
“Gelley Kornél pillanatok alatt a társulat kiemelkedő – ez szó szerint is értendő, hiszen 202 centi magas volt – „nagy-epizodistája” lett. Kitűnő orgánuma nemcsak prózai, hanem énekes szerepek alakítására tette alkalmassá. Rendkívül szerény, jó humorú, igazi „csapat játékos” volt. Nem kis mértékben neki is köszönhető a Nemzeti Színházban zenés darabokat is kezdtek játszani. P. Weiss: Marat halála óriási sikere – többek mellett – neki is köszönhető.
Kitűnő orgánuma számos rádiójátékban és szinkron-szerepben tette emlékezetessé, A busz című angol TV sorozat az ő szinkronizálásával lett sikeres. Kitűnően zongorázott, ahol meglátott egy hangszert, odaült mellé és „bárzongorista” módjára nagyszerű hangulatot teremtett” – emlékezett rá Kadelka László a Terasz.hu oldalán.
A Blaha Lujza téri Nemzeti Színház lerombolása előtti nap, az utolsó előadáson a Lear királyt adták. Alban fejedelemként az utolsó mondatokat ő mondta el.
“Váteszinek bizonyult a szöveg, amelyet a Blaha Lujza téren a Nemzeti Színház utolsó előadásán (Lear király 1964. június 28.) Alban herceg szerepében mondott:
„Nehéz idő sújt: itt engedni kell,
S azt mondanunk, mi fáj, nem azt, mi illik.
A legkorosabb legtöbbet szenvedett.
Mi ifjabbak, kik nyomdokába lépünk,
Ily sok csapást s ily nagy kort meg nem érünk”
Szívszorító szituáció volt. A társulat minden tagja a színfalak mögött sírt, tudtuk, hogy az épület történetében Gelley mondja a színpadon az utolsó szavakat. Sírással küszködött – a súgó is zokogott -, Kálmán György súgta be az utolsó szavakat” – tette hozzá Kadelka László.
Gelley Kornél 1982-ben alapítótagként csatlakozott a budapesti Katona József Színházhoz. Korán bekövetkezett haláláig számos kiváló alakítással örvendeztette meg közönségét, Budapest mellett számos külföldi vendégjátékon is.
“Pillanatok alatt népszerűvé vált Budapesten. S nem csak a közönség, a kollégák körében is. Megtévesztő volt a külseje. Sokan azt gondolhatták róla, hogy valamiféle mufurc, zsémbes, magának való ember, csakhogy Gelley Kornél a valóságban a hórihorgas termete ellenére rendkívül szerény, és különleges humorral megáldott férfi volt. A hangja pedig elvarázsolt mindenkit. Hihetetlen, de igaz: pályafutása során mindössze két főszerep jutott neki a színházban.
Az egyik Vészi Endre Don Quijote utolsó kalandja, a másik pedig Ladislav Smocek Dr. Burke különös délutánja. Parádézott mindkét előadásban. Róla szólt akkor és ott minden, és ezért is érthetetlen, hogy a folytatásban megszámlálhatatlan epizódszereppel kínálták meg. Epizódszereppel színpadon, a filmvásznon, a tévében és a moziban” – írta róla az Újságmúzeum.
“A színész és színpadi alakítás humorának is van – legalábbis kell, hogy legyen – stílusa, mégpedig eléggé különböző. Már vidéki színészkoromban is kipróbáltam a komikum több fajtáját, voltam operett komikus, játszottam zenés vígjátékok karakterfiguráit és belekóstoltam a acommedia dell’arte stílusába is. Legkedveltebb szerepem az akkori időkből Goldoni: Mirandolina vígjátékában Ripafratta lovag szerepe volt. Ami pedig egy-egy szerep színészi komikumának kialakítását illeti, arra legelső szabályként azt mondhatom: nagyon komolyan kell venni. Vígjátéki szerepben sokféle csábításnak van kitéve a színész, s ha a rendező segítségével nem válogatja meg okosan az eszközeit, félreviheti a szerep és a darab értelmét” – fogalmazott Gelley Kornél.
“Jacques Tatival való összehasonlításom nagyon megtisztelő, de nincs kiválasztott komikus példaképem. Mindenkiben azt becsülöm, ami művészi egyéniségében eredeti és megkülönböztetett” – tette hozzá-
“Soha életemben egy negyed lépést sem tettem azért, hogy sikert, jutalmat, elismerést másért kapjak, mint a munkámért. Nekem minden energiámra a színpadon van szükségem. (…) A boldogság – úgy érzem – kékmadár. Hosszútávon munkában, magánéletben sikeresnek lenni nagyon nehéz. Bosszúság a munka közbeni mindenfajta pongyolaság, lazaság, henyeséf. És ez nemcsak bosszant: fáj is” -vallotta egy interjúban.
Gelley Kornél 1989. március 19-én hunyt el, 57 évesen. A Fiumei úti sírkertben kapott végső nyughelyet, mestere és igazgatója, Major Tamás mellett.
Forrás: MTI, Színház Online, Terasz.hu, Újságmúzeum, Facebook, Manda, Fortepan