Az egy hétig tartó harmadrosta után beültünk az Ódry nézőterére. Nekem bal oldalt ült a Moha (Mohai Tamás), hátul jobb oldalt a Dénes (Farkas Dénes). Mi már a gimiben is osztálytársak voltunk. Tudtuk, hogy itt és most el fog dőlni a jövőnk.
Bába Krisztina, az SZFE munkatársa bejött, hogy felolvassa a neveket. Abc sorrendben. “Mohai Tamás…, Molnár Áron” “Ne! Az F-et elhagyta… Farkas Dénes! Ne, Dénest nem vették fel!”
Kiderült, hogy Dénes egy másik csoportban volt, Mohával mi voltunk a fehér csoport, Dénes a feketében volt.
“Farkas Dénes” mondta ki Krisztina Dénes nevét. Felvettek minket! Mind a hármunkat! Soha nem fogom elfelejteni, hogy milyen boldogok voltunk, ahogy ott ültünk az Ódry nézőterén. Soha nem fogom elfelejteni!
Ahogy azt sem fogom elfelejteni, hogy kik tették tönkre most az egyetemet, hogy kik próbálják elvenni a fiatalok függetlenségét.
Te, aki ezt olvasod, kérlek, tarts ki. Kérlek, ne lankadj! Tudom, hogy iszonyatosan nehéz nézni és megélni a pusztítást.
Kérlek téged, hogy mentsd el ezeket az érzéseket, amelyek most felszakadnak! Óriási szükség lesz erre a következő időszakban. Rajtunk múlik a változás. Mert lesz!”
Molnár Áron, a noÁr Mozgalom alapítója
Fotó: Szabó Edit