A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében érkezik az Örkény Színház nagyszínpadára Balázs Zoltán Arany Maszk-díjjal jutalmazott rendezése, az Alice az ágyban. A Susan Sontag abszurd drámájából készült rendhagyó előadást május 7-én először láthatja a magyar közönség. Balázs Zoltán rendezővel a májusi vendégjáték kapcsán beszélgetett Nagy Klaudia.

Hogyan találtál rá a darabra?

Kíváncsi természetű alkotóként sokat és sokfélét olvasok, így gyakran kerülnek a látókörömbe különleges szövegek. Ezek színpadi környezetbe történő elhelyezését rendkívül izgalmas feladatnak tartom, mert rendezői képzeletemet és tudásomat is próbára teszik. Susan Sontag látomásos abszurdját 2019-ben olvastam először, amikor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős színészosztályának kerestem megfelelő vizsgadarabot. Az amerikai írónő fantáziahatárokat átlépő kozmikus meséje különösen bonyolult kihívást jelentett mindannyiunk számára, mert a sokrétű mű megértése és színpadi kidolgozása nem a klasszikus realista irodalmi-színházi hagyományokra épül. Olyan feladvánnyal kellett szembe néznünk, amelynek végtelenül sok megfejtése lehetséges és a rétegek aprólékos lehántása által az absztrakció újabb és újabb fokozatai tárulnak elénk. Sajnos a 2020-ban bemutatott előadást a világjárvány váratlan kitörése miatt a színinövendékek csak egyszer játszhatták el, így a különböző fesztiválokon való fellépés lehetősége nem járulhatott hozzá komplex képességeik kiteljesítéséhez és a tehetségükhöz méltó művészi perspektíva megrajzolásához. A vis maior helyzet következtében azonban többlet értelmet nyertek a mű megírására vonatkozó alkotói szándékok. Előszóként Sontag a szellem börtönének valóságáról, a képzelet diadaláról beszél, de azt is leszögezi, hogy a képzeletbeli győzelem nem elég. A megrekedtség témakörét boncolgató gondolatok végül arra inspiráltak, hogy 2023-ban Bosznia-Hercegovinában ismét megrendezzem a színdarabot.

Azt nyilatkoztad, hogy jókor talált meg ez a darab. Miért?

Mert vannak olyan szakaszok mindannyiunk életében, amikor a tehetetlenség érzése fekete lyukat bont a lelkünkben. Sontag drámája esszenciálisan beszél arról a traumatizált gyermeki énállapotról, amiben jelen világunk is tükröződik. Az állandó szorongásról, amit az elveszettség, a céltalanság, a kiüresedettség, a gyász és a bűntudat miatt érez a mű főszereplője. Alice James, aki éppúgy keresi önmagát, mint Orlando vagy Peer Gynt, egy másik szubsztanciába való átmenet részeként tizenkilenc évesen úgy dönt, hogy ágyban marad és soha többé nem kel fel. Bár William és Henry James zseniális nővére depresszióban és különféle gyengítő betegségekben szenved, életfilozófiájában és megnyilvánulásaiban a szerzőnő szenvedélyes temperamentumát képviseli. Önmagát dramatizáló alakként képzeletben összeolvad korának másik nagy Alice-ével, Lewis Carrol Alice kalandjai Csodaországban című könyvének hősnőjével, így a több dimenziós fantazmagóriában Alice sérült lelkének útvesztői és megkövesedett családi konfliktusainak eredői mutatkoznak meg.

Mi késztetett arra, hogy másodjára is megrendezd Susan Sontag ritkán játszott művét?

Miután megérkezett a MESS Nemzetközi Színházi Fesztivál együttműködési felkérése, szinte azonnal tudtam, hogy ezt az anyagot kell továbbgondolnom A SARTR – Szarajevói Háborús Színház társulatával. A képzelet és a valóság határán imbolygó alkotás ugyanis olyan közérdekű témákra fókuszál, mint a személyes autonómia, a házasság, a karrier, a barátság és a szülőkkel való kapcsolat. Magával ragadott Susan Sontag női aspektusokat felerősítő személyisége és a művészi határátlépésekre is lehetőséget adó groteszkbe oltott keserű felnövéstörténet. Bónuszként egy négyszeres emlékünnep kellős közepén találtuk magunkat, mivel az irodalmi, pacifista, feminista ikon születésének és halálának, valamint elhíresült Godot-ra várva című rendezésének és az Alice az ágyban New York-i ősbemutatójának 30 éves évfordulója is 2023-ra esett. Mindezek után nem volt kérdés, hogy újra megpróbálkozom Sontag abszurdjának megfejtésével. Elementáris vágyat éreztem, hogy újrafésüljem a szerteágazó, fordulatos történetet és Alice James figuráján keresztül megismerjem a határokat feszegető, az egyenjogúság, a női emancipáció és a szabadság eszméjéért megszállottan küzdő írónő filantróp jellemét.

Milyen volt a szarajevói társulattal dolgozni?

Nagyon inspiráló. Páratlanul felkészült és nyitott együttessel találkoztam, a munkabírásuk rendkívüli. Ugyanakkor szembesültem az ismeretlentől való félelemmel is, ami a társulat részéről a nem azonnal beazonosítható rendezői elképzelésekkel és módszerrel kapcsolatban jelentkezett. A közös szótár kialakítása végül nem okozott problémát, mert a SARTR Színház művészei intelligensek és befogadóak. Mint minden elmélyült próbafolyamat, a szarajevói is egyfajta szelídítési procedúra volt, hiszen a bizalom kialakítása, a munkastratégia megfogalmazása és annak következetes képviselete lépésről lépésre történt. A legnagyobb összetartó erőt most is a kíváncsiság jelentette. A jubileumi előadás szerencsés csillagzat alatt született, mert hasonló értékrendű alkotók szövetkeztek egymással és a speciális tartalmi-formai egységekre épülő színházi esemény épülését a közös ügy iránti kölcsönös elköteleződés biztosította. A sikeres együttműködéshez hozzájárult a szereplők személyes élményeinek integrációja és tudati összerendeződése, a háborús traumák művészi reflexiókban kibomló egyéni igazságai, valamint a város és a színház segítő-támogató multikulturális légköre is.

Milyennek látod a nők és férfiak viszonyát ebben az erősen nőközpontú darabban?

Bár anyja váratlan halálát követően Alice elszántan törekszik arra, hogy a férfiak uralta hierarchiából kitörjön és egyenlő bánásmódban részesüljön az élet minden területén, története mégsem feminista. Váratlan megnyilatkozásait legfőképp a boldogtalanság hatja át. A férfiak ezúttal nem csupán elkövetői a családon belüli erőszaknak, de áldozatai is. A familiáris konfliktusok fenntartásáért egyértelműen a vulkanikus természetű Alice tehető felelőssé, akinek a felvilágosult dekadenciában és a primitív kegyetlenkedésben kiteljesedő fantáziája szélsőséges és akarnok női energiákat indukál. Számára a tabukkal terhelt családi történetekből a halál gondolatával való kacérkodás és a nyelvi felszabadultságban is kivirágzó szexuális ébredés jelent valamiféle kitörési alternatívát. Az élet- és halálösztön elegyére épülő útkereső-játékban nemcsak a két amerikai írónő, Emily Dickinson és Margaret Fuller lesznek partnerei, de az apja, a testvére és a betörőként tevékenykedő fiatalember is, aki révén Alice a hétköznapi valósággal szembesül. Sok nőcentrikus művet rendeztem az utóbbi időben, de egyiket sem találtam annyira árnyaltnak, mint ezt a különleges szerkezetű drámai művet, amely a női érzetek prizmáján keresztül láttatja a kétségbeesés, a reményvesztettség és a düh ciklikus vetületeit.

A magyar közönség számára mi adja az előadás kuriozitását?

Mindenekelőtt az a tény, hogy Magyarországon még sosem játszották a darabot. Továbbá a mű témája és igazságkereső stílusa. A világ összefüggéseire reflektáló sontagi gondolatok és a metaforákba öltöztetett jelenségek játékos felfejtése. A maguktól formálódó képek és látomások, a valós és imaginárius terek sajátos mintázatai, valamint a folyamatosan változó hangulatok, amelyek az életbe való belépés problémakörén keresztül fejezik ki Alice összetett egyéniségét. A Ljiljana Majkić divattervező által megálmodott különleges jelmezkreációk és a Sanela Aličković Ćatović maszkmester révén életre keltett egyedi arcfestések. Az írónő mániákus személyiségét megjelenítő főszereplő, Snežana Bogićević összetett játéka, aki vibráló jelenlétével a gondolkodás és tépelődés bonyolult természetét tárja elénk. A SARTR Színház emberi-művészi felkészültsége és technikai tudása, illetve a verbális, a vokális és a mozgásbeli virtuozitás, ami a társulat differenciált és dinamikus csapatjátékát jellemzi. Nem utolsósorban a rendre, az egyensúlyra és a harmóniára törekvő összművészeti rendezés, ami az érzelmekre és az érzékekre is kiterjesztett szellemtiszta élményt kínál a nézőknek.

Bukarestből érkeztél hozzánk. Mit rendezel most éppen?

A Jógyerekek képeskönyvét. A bukaresti premier előtt hamarosan újra visszatérek Budapestre, hogy befejezzem a Margaret Atwood Pénelopeia című regényéből készült koprodukciós előadásunk próbafolyamatát. A mű magyarországi ősbemutatóját, amely magyar-macedón-lengyel együttműködésben valósul meg, május végén tartjuk A Harmadik Helyen. Pénelopé történetének sajátos mítoszadaptációjában ismét ragyogó tehetségű színésznőkkel dolgozhatok együtt. Olyan erős személyiséggel megáldott, motivált művészekkel, akikkel az alkotás szárnyalást jelent. Előtte azonban a budapesti vendégjáték sikeres megvalósulása érdekében az Örkény Színház színpadára igazítom a szarajevói rendezésemet. Bízom benne, hogy május 7-én a magyar közönség is részese lesz annak a különleges utazásnak, amit a MESS Nemzetközi Színházi Fesztivál, a SARTR – Szarajevói Háborús Színház, a Maladype Színház és a Budapesti Tavaszi Fesztivál együttműködésében létrejött előadás rejtett dimenzióiban élhetnek át.

Az interjút készítette Nagy Klaudia
Fotó: Merész Márton