KulisszaTakács KatiJordán TamásszinkronAbigélJózsef Attila Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 19., kedd

    Sok új dolgozó tűnik fel az SZFE-n – Nem tudnak visszaköltözni a kollégisták

    2021. január 14., csütörtök 15:14

    Továbbra sem lehet tudni, mi lesz a sorsa a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületeinek. Az ATV arról számolt be a diákok írtak egy levelet a kancellárhelyettesnek azzal kapcsolatban, hogy akiknek nem megoldott a lakhatásuk, azok visszaköltözhessenek a Vas utcai kollégiumba. 

    Forrás és részletek: ATV

    “Nem igazán elérhetőek ezek az emberek, nem tudjuk, hogy ki felelős miért, ki az, aki egyáltalán…ki az akinek ez a munkája, hogy elhelyezze a hallgatókat. Megkerestük telefonon Kéri Mihályt, amire nyilván azt a választ adta, hogy a központi rendelkezések érvényben vannak, nagyon sok kollégiumba nem tudnak visszaköltözni a hallgatók” – mondta Kabdebon Dominik, az egyetem hallgatója. 

    Németh Gábor, volt rektori tanácsadó pedig úgy nyilatkozott:

    “Állítólag a könyvtár elköltöztetése megakadt” – mondta.

    Arról, hogy eladhatják az épületeket, mint mondta, pletyka szinten a sajtóból értesültek: “A Vas utca, a Rákóczi út és az Akácfa utca – ezek az egyetem tulajdonában vannak, tehát az egyetem adhatná el őket a jogszabályok szerint akkor, hogy ha az így befolyt összeget ingatlanfejlesztésre fordítja, tehát nem bármilyen céllal”.

    Németh Gábor hozzátette: január elsején az egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatát ismét módosították, és, hogy állítólag sok új dolgozó tűnik fel a Vas utcában, de nem tud arról, hogy új tanárok érkeztek volna.

    Forrás és részletek: ATV

    - Színházi pillanatok az Instagramon -