1930-ban ezen a napon született Szabó Gyula, a Magyar Népmesék hangja. Az alábbiakban rá emlékezünk.

Szabó Gyula emlékezetes színpadi alakításai mellett számos filmben és tévésorozatban is játszott, ő volt a Tenkes kapitánya Buga Jakabja, a Princ, a katona Csontos őrnagya, a Robog az úthenger Józsija. 

Hangját is jól ismerhette a közönség: szinkronszerepei mellett az ő hangján szólalt meg több rajzfilmfigura, köztük dr. Bubó és Frakk. Mesemondása legendás volt, generációk nőttek fel például a Magyar Népmeséken, ezért többször is felismerték az utcán:

„Egy alkalommal álltam a Fehérvári út egyik forgalmas kereszteződésében. Mellettem idős néni. Látom tétován tekint körül, hiába vált zöldre a lámpa, nem mer lelépni az úttestre. Belekaroltam. Hova tetszik menni, nénikém? Segíthetek? – kérdeztem tőle. Hááát, ide megyek ebbe az izébe, tüdőgondozóba, a tüdőmmel piszkálnak állandóan – magyarázta reszkető hangon. De olyan nehéz itt átmenni… Azért kérdeztem, hogy segíthetek? – karoltam bele. Aztán, mikor a túloldalon elbúcsúztam tőle meglepett csodálkozással kiáltott fel: Jééé, a Buga Jakab!. A Buga Jakab… – ismételte még sokáig” – árulta el egy beszélgetésben Szabó Gyula.

A színész 1930. július 15-én született Kunszentmártonban. Eredetileg papnak készült, családja azonban nagy szegénységben élt, nem tanulhatott, dolgoznia kellett. Hitét egész életében megtartotta, ez jelentette számára az alapot. Fiatal munkásként nagy lelkesedéssel vett részt az üzemi színjátszó csoport munkájában, innen jelentkezett néhány társával együtt a Színművészeti Főiskolára, ahová első nekifutásra felvették.

1950 és 1954 között járt a főiskolára. 1954 és 1993 között a Petőfi Színház, a Jókai Színház, a Thália Színház és az Arizona Színház színésze volt, 1993-96 közt a Művész Színházé. 1996-tól a székesfehérvári Vörösmarty Színházban játszott. 1979-től tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Szinte minden művészeti elismerést megkapott. 1959-ben és 1962-ben tüntették ki Jászai Mari-díjjal, emellett érdemes és kiváló művész címet is kapott. 1975-ben elnyerte filmkritikusok díját, 1996-ban a Budapestért Díjat adományozták neki. 2000-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 2006-ban a nemzet színészévé választották. 

Az Aphelandra alapítvány díjával 2003-ban tüntették ki, amelyet kimagasló alakításai mellett humánumával érdemelt ki. A Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon 2005-ben életműdíjat kapott a Magyar népmesék rajzfilmsorozatban végzett munkájáért. 2006-ban A nagy mesemondó című lemeze az év legjobb hazai gyermeklemeze lett.

2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, és abban az évben ő is elhelyezte kéznyomát a Magyar Csillagok Falán az Uránia Filmszínházban. 1998-től szülővárosának díszpolgára volt.

„Hetvenöt éves koromig aktívan dolgoztam színházakban, meséltem, jótékonysági rendezvényeken vettem részt. Székesfehérváron a színház alapító tagja voltam, Kállay Ilonával mentünk oda. Hetvenévesen még eljátszottam a Valahol Európában Simon Péterét, vagy Balut a Dzsungel könyvében. Előfordult, hogy egy hónapban öt-hat darabban szerepeltem. Néha onnan tudtam meg, hogy mit kell aznap játszanom, hogy az öltözőben melyik ruha volt kikészítve. (…) Egy kunszentmártoni tanyáról jöttem. Ez volt az alap. Semmit nem változtam, sőt a hitemet talán még generációknak is sikerült átadni. Teljesnek és egésznek érzem az életem. A főiskolán is szerettek, régi tanítványaim, akik ma már kiváló színészek, még emlékeznek rám” – mesélte egy interjúban.

Egy alkalommal azt mondta: nagy színész csak az lehet, aki járt a pokolban, az önismeret poklában. Arról szólva, m ilyennek látja a világot, hetvenöt évesen úgy fogalmazott: „Ilyen értelembe vett látóköröm nem alakult ki. Nem ez volt a dolgom, mert nem volt rá időm. Túlságosan lekötött szerepeim kidolgozása, megkomponálása, megformálása. A nagyszerű színész és nagyszerű költő Petőfi azt mondja Színészdal című költeményében: „Csak árny, amit teremt a költő képzelet, mi adjuk meg neki a lelket, életet.” Hát én életem során nagyon sokféle fajta embernek próbáltam visszaadni a lelkét, tisztaságát, becsületét, néha még picit javítottam is rajta. S ha eddig ezt tartottam a legfontosabbnak, ezután sem lesz ez már másképp…”

Forrás: MTI, szaszandras.info, Fortepan