A frissen Prológ-díjjal kitüntetett Kovács Dominik és Kovács Viktor, azaz a Kovács Ikrek jegyzik a Jurányiban nemrég bemutatott MILF c. előadás szövegkönyvét. A testvérpárral beszélgetett a kezdetekről, a közös írás folyamatáról és az előadást megelőző munkafolyamatról Bordás Katinka.

Fiatal korotok ellenére már számos irodalmi pályázat, drámaszöveg, publikáció áll mögöttetek. Hogyan kezdett el érdekelni titeket az írás, a színház? 

Dominik: Az első lépéseket nem is tudjuk teljes részletességgel felidézni, szinte természetes folyamat volt. Amióta az eszünket tudjuk történetekben, párbeszédekben, különböző szituációkban gondolkodtunk. Arra emlékszem, hogy az általános iskolában volt egy közös játékunk Viktorral: a napjainkat sorozatepizódokként képzeltük el, és dramaturgiai folyamatokat hajtottunk végre, hogy hány és milyen korú színészre lenne szükségünk az adott epizódhoz, esetleg milyen szerepeket lehetne összevonni.

Viktor: Az egészhez hozzátartozik, hogy a családunk visszaemlékezése szerint már kiskorunktól kezdve történetekkel lehetett bennünket szórakoztatni. Hogy ez amiatt volt-e, mert ilyen alkatúnak születtünk, vagy épp amiatt, mert ilyen érdeklődésű a család, amelybe születtünk, nem tudjuk. Tény és való, hogy több nemzedék mesélt nekünk, amit nagy szerencsének tartunk. Most is eleven emlékként őrizzük és nagy szeretettel gondolunk vissza azokra a gyerekkori történetekre, amiket édesanyánk, a nagyszüleink és a dédnagyanyánk meséltek nekünk, ezek nagyon inspirálóak voltak számunkra. A dédnagymamánk olyan anekdotákkal ajándékozott meg minket, amik az ő nagymamájához, dédnagymamájához kötődnek, vagyis ha innen nézzük, 100-200 évet is láttunk visszafelé. A színházba is hamar belecsöppentünk: kiskorunktól kezdve színházba jártunk az édesanyánkkal és a nagynénénkkel.

Dominik: Simontornyán nőttünk fel, de hétvégenként rendszeresen látogattuk az Operaházat, az Erkel Színházat, és a székesfehérvári színházba volt bérlete a családnak. Azt gondolom, hogy ezek voltak azok az inspirációs források, amelyek elindítottak minket az írás és a színház felé. Ez a kettő nagyon együtt jár nálunk. Azért is, mert a történeteinkben mindig kulcsfontosságúak voltak a szereplők, mindig a figura érdekelt minket, ami pedig a színházban fokozattan hangsúlyos. Az is a színház felé sodort bennünket, hogy állandó párbeszédben léteztünk egymással. A kettőnk dialogikus jelenléte a drámaírásra predesztinált minket. 

Azt szokták mondani, hogy az írás magányos műfaj. Ezt ti megcáfoljátok. Hogy alakult, hogy közösen írtok? Hogyan zajlik köztetek a munkamegosztás?

Viktor: Kétségtelen előnye a kettőnk létezésének, hogy sosem vagyunk egyedül, mindig tudunk valakivel beszélgetni. Határozott feladatmegosztás, hierarchikus szinteződés nincs közöttünk. Nagyon ösztönös folyamatról van szó: a külvilág meg is szokta jegyezni, hogy sokszor befejezzük egymás mondatait. Ugyanígy néz ki az írás folyamata is, amit nagyon sok vázlatolás előz meg, ahogy a legutóbb bemutatott MILF c. darabunknál is történt. Sok az előmunka, az anyaggyűjtés, a fókuszálás bizonyos jelenségekre. De hogy ebben a folyamatban melyikünk milyen munkát vállal, mindig attól függ, hogy éppen melyikünknek van a horizontján az adott problémakör, melyikünkhöz áll közelebb a szereplők érzelmi világa, szociális háttere, a társadalmi miliő. Rögzült köztünk, hogy Dominik az érzelmi vonásokat figyelte és építette fel a történetben, én pedig az egészhez a társadalmi hátteret, a közeget teremtettem meg, de szépen beletanultunk a másik szerepkörébe is. 

Dominik: De ez 10-11 évvel ezelőtti álláspont, azóta folyamatosan közelítünk egymáshoz, tehát nem lehet ennyire differenciálni.

Viktor: Ahogy említettem, a munkafolyamat nagyon ösztönös, egyikünk ül a gépnél, írja a szöveget, a másik járkál, mondja, milyen inspirációi vannak éppen. Majd helyet cserélünk. Építő jellegűnek tartom, hogy tudunk egymással vitatkozni, így születnek meg a történeteink is. Szokásunk a mítoszok, a kulturális referenciák, a vendégszövegek felől elindulni, aztán egyre szűkül, egyre konkrétabbá, alanyibbá válik a történet, a végén már „ott vagyunk” a karakter szobájában, élethelyzetében, ahonnan nem menekít ki sem mítosz, sem alternatív valóság, se körénk épített esztétikai keretrendszer, amiben elhelyezzük magunkat.

Dominik: A drámák, szövegek, novellák, hosszabb prózai művek is diskurzusból születnek, beszélgetünk egymással. Nem előjátsszuk a történetet, hanem levetítjük magunk előtt. Akkor méretik meg egy-egy sor, ötlet, akkor dől el, hogy bekerül a szövegbe vagy sem. 

A Jurányiban nemrég bemutatott MILF című előadás szövegkönyvét ti jegyzitek. Hogyan találtatok egymásra Pető Katával, az előadás cím- és főszereplőjével, és hogyan dolgoztatok együtt? 

Viktor: 2021 őszén Blastik Noémi szervezett egy felolvasóestet az Óbudai Társaskörben, ahol Hajduk Károly és Pető Kata voltak a szövegeink felolvasói. Régóta követjük Kata munkásságát, akár őt színészként a Narratíva Kollektíva produkcióiban, akár jelmezterveit más előadásokban. Beszélgettünk vele Elfriede Jelinekről, akinek az Árnyék (Eurüdiké mondja) c. darabját Kata színpadra vitte, és alakításáért idén megkapta a Fidelio különdíját. Később felhívott minket, hogy volna-e kedvünk együtt dolgozni vele egy előadáson. Azonnal igent mondtunk. Örültünk a felkérésnek, de huszonévesként egy negyvenes nő gondolatvilágát papírra vetni hatalmas felelősségnek éreztük, nem is vállalkoztunk volna rá a vele készített interjúk nélkül. Nem kizárólag Kata saját történeteivel, hanem jelenségekkel, irodalmi művekkel, operákkal foglalkoztunk a felkészülési fázisban. Az ezekhez való személyes kapcsolatát mesélte el nekünk, és ez sok lehetőséget adott arra, hogyan építsük fel Csanaki Eszter figuráját. 

Dominik: Katában igény merült fel arra, hogy az addigi élettörténetét, jelenlegi élethelyzetét elmesélje. Vannak erre különböző példák az angolszász drámairodalomban, elsősorban a Fleabagre (Phoebe Waller-Bridge, angol színésznő, forgatókönyvíró vígjátéksorozata – a szerk.) gondolunk. Egyszerre inspirálta a munkafolyamatot a Kata számára már ismerős jelineki drámanyelv, illetve az angolszász drámairodalom és a stand-up műfaja. Abban is hamar megegyeztünk, hogy az önéletrajzi adalékok ellenére ezt a szöveget érdemes a jelenség különböző megközelítései érdekében eltolni a valóságtól, tehát létrehoztunk egy fiktív karaktert, Csanaki Esztert. Őt játssza Kata. A darab megírása során fogódzót jelentett az interjúsorozat, amit Katával készítettünk: a beszélgetéseinket leírtuk, elolvastuk, és abból inspirálódva kitaláltunk egy történetet, és elkészítettük a szövegkönyvet. Mindig bátorító visszajelzéseket kaptunk Katától, lelkes volt, nem kontrollálta a szövegkönyv megszületését. Rögtön megosztotta velünk az ötleteit, hogy hogy valósulhat meg a szövegünk vizuálisan a színpadon. Folyamatos, inspiráló párbeszéd volt közöttünk. Amikor Kata történetei hozzánk kerültek, felelősséget éreztünk, hogy megtaláljuk a megfelelő nyelvet, a regisztert, hogy azok a problémák, amik szóba kerültek a történetben, részévé válhassanak az akkor már formálódó színpadi konstrukciónak. A szöveg kisebb mértékben a próbafolyamat során is módosult a gyakorlati megvalósulás igényei szerint. 

Mi fogott meg titeket Kata történetében?

Dominik: Méltányoltuk és érdekes dramaturgiai alapszituációnak tartottuk azt az őszinteséget, amivel felvállalja a kapcsolatát, érzéseit. Azt a társadalmi taburendszert, amivel nála fiatalabb párjával szembesülnek, kritikusan szerettük volna megközelíteni, de empátiát, elfogadást hangsúlyozva akartuk megírni ezt a szöveget. Attól függetlenül, hogy a nézőnek nemében, korában, társadalmi hátterében különbségei vannak a főszereplőhöz képest, könnyen rácsatlakozhat a figurára. Ahogy ahhoz is könnyen kapcsolódhat a közönség, hogy mindannyian szembesülhetünk azzal más problémák mentén, hogy rendhagyóak vagyunk, hogy a társadalom skatulyába helyez. Célunk volt, hogy erre (is) rávilágítsunk. 

Viktor: Azt látjuk, hogy az idősebb nő – fiatalabb férfi felállású párkapcsolat rendkívül felületesen kezelt jelenség. Szeretnénk kimozdítani az előítéletek hálójából. Számtalan olyan kapcsolatot látunk, amelyek az úgynevezett konvencióknak megfelelnek, és mégis rendkívül sok szenvedést jelentenek akár mindkét fél számára is. Azt gondoltuk, hogy lehetséges és szükséges megmutatnunk egy olyan kapcsolatot, ahol mindegyik fél azt tudja adni a másiknak, amire annak aktuálisan szüksége van. Az a meglátásunk, hogy ha jól működik egy kapcsolat, nem kell foglalkoznunk a sztereotípiákkal. 

Min dolgoztok jelenleg, illetve mire készültök a közeljövőben?

Viktor: Egy regényen dolgozunk, amely megírásához a Móricz-ösztöndíjban részesülünk. Századfordulós meggazdagodás-történetünk vidéken játszódik paraszt-polgári miliőben, mágikus realista elemekkel, mítosszal, folklórral fűszerezve.

Láttam rólatok egy videót, az előadó-művészetbe is belekóstoltatok, hiszen indultatok népdaléneklési versenyeken is. Elmondható, hogy a folklór közel áll hozzátok?

Dominik: Igen. Középiskolában jártunk énekkarba, és sok népdaléneklési versenyen indultunk, értünk is el eredményeket, de az előadó-művészeti érdeklődésünket később az írás foglalta magába. 

Viktor: Gyerekként sok minden érdekelt minket, színjátszókörbe is jártunk, ami máig hasznos tapasztalatnak bizonyul, amikor írás közben azt ítéljük meg, hogy valami működik-e majd a színpadon vagy sem. Valahogy az írás csúcsosodott ki minden eddigi művészeti ág közül, ott tudtuk ötvözni a családból hozott folklór iránti elmélyültségünket a történetmeséléssel. Az a ragaszkodás, ami bennünk van a folklór iránt, az írásban él tovább. 

Az interjút készítette: Bordás Katinka
Fotó: Gulyás Dóra