A TÁP Színház idén ősszel ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját, ennek alkalmából két héten keresztül tartó eseménysorozattal várta az érdeklődőket a Jurányi Házban és a Trafóban. Vajdai Vilmossal, a TÁP Színház vezetőjével, a budapesti Katona József Színház művészével beszélgetett Bordás Katinka egy kávé mellett.
Gratulálok a 30 évhez! Hogyan értékeled a szeptember 15-e és 30-a között megrendezésre került TÁP30 Fesztivált?
Jól sikerült. Nagyrészt telt házak előtt játszottunk. Nekem idegfeszültség volt, lehet öregedtem… A fesztivál első napján tartottuk a Rokonok fázisbemutatóját a Trafóban, ami már előre kifárasztott. A kéthetes fesztiválon minden nap mást kellett csinálni, szóval kicsit kivagyok. Azt figyeltem meg, hogy az új kreatív dolgokhoz ugyanúgy van energiám, de sokkal több működési intéznivaló van most, mint a TÁP korai éveiben, és ebbe belefáradtam. Soha nem akartam színházigazgató lenni, de az elmúlt időszakban, években funkcionálisan azzá váltam.
A Jurányi színháztermében és kamaratermében tartott előadásokat összesen 550 ember látta a fesztivál ideje alatt.
Remélem, ez majd a bankszámlánkon is meglátszódik, ugyanis a fesztivál egyben támogatói esemény is volt, mert kevesebb állami támogatást kapunk, a fele van meg az éves működési költségünknek. 550? Akkor szinte egy éves nézőszámot teljesítettünk a két hét alatt. Voltak még tervben előadások, amiket fel szerettem volna újítani, pl. a Lö Csibészek, de szerencsére azokról lemondtunk, különben most nem beszélgetnénk… Egyébként is nagyon sűrű ez az időszak. Ahogy a fesztiválnak vége lett, a Katonában is elindultak a felújítópróbák. Október 14-én mutattuk be a TÁP-pal az Insert fesztiválon a Tömegesen egyedül c. előadást a magányról. Az Utas és holdvilág november 16-17-én megy a Trafóban, majd a Budapest Nagyregényt dolgozzuk fel sétaszínházként a Városházán, az Eötvös 10-ben pedig a Minden Rossz Varieté lesz. Felkérésünk elég sok van. Ezek a vállalások azért is vannak, mert így tudunk félretenni erre az évadra. Mindezek mellett havi rendszerességgel fut a Jurányiban a Roletti, a Mit csináljak, hogy jobban érezd magad és az Oktatás.
Mi alapján állt össze a TÁP30 Fesztivál programja?
Részben az új előadásokat szedtük csokorba, de a legendás, performatív jellegűeket is megmutattuk, mint a Minden Rossz Varieté és a Nagy Színészverseny. Szempont volt, hogy ne csak az én rendezéseim szerepeljenek, így láthatták a nézők a Roletti, A helyzet ura, a Mit csináljak, hogy jobban érezd magad és A szexualitás története előadásokat. A TÁP30 Fesztiválhoz sorolom Janne Teller: Ha háború lenne nálunk c. könyvének bemutatóját is, ami a Három Hollóban zajlott a Pestext keretein belül.
Amikor a 25 éves TÁP Színház kapcsán beszélgettünk, ezt mondtad: „A kőszínházaknak ki kellene már végre nyitni a kapuikat a függetlenek felé, és nem csak az előadások befogadását értem ezalatt, viszonylag kis ráfordítással nagyon sok területen tudnának segítséget nyújtani, amiből aztán ők is profitálhatnának, ha már a szolidaritás szó hidegen hagyja őket.”
A Katona és az Örkény Színház segít, például az előadások díszleteinek és kellékeinek raktározásában, de persze nem tudják megoldani a függetlenek problémáit. A kőszínházak is szenvednek, és napi harcban állnak a fennmaradásért, de azt érzem, hogy úgy gondolják, elég, ha a maguk bajával foglalkoznak. De nem felmenteni akarom őket, csak találgatok.
Hogyan értékeled a TÁP Színház elmúlt 30 évét?
Küzdelem, küzdelem, küzdelem!!! Úgy látszik, küzdelem-függő vagyok. Körülöttünk sok körülmény azért van, hogy elvegye a kedvünket, de ezek persze csak újabb küzdelemre sarkallnak. Jó lenne egy-két év nyugalom… Vagy legalább egy félév… Vagy csak hadd aludjam ki magam ma!
A TÁP30 Fesztivál és a repertoárotok szinte minden előadása kortárs szerzők tollából származik. Az elejétől célkitűzése volt ez a TÁP-nak?
Igen, az mindenképpen, hogy keressünk új darabokat és/vagy szerzőket, akik írnak nekünk vagy velünk. Végeredményben Magyar Nemzeti TÁP Színház vagyunk. (A kávéjára pillant. – a szerk.) Jaj, a kávé! Nem szeretnénk így kihűlni a TÁP Színházzal, mint ez a kávé…
Mit jelent neked a TÁP Színház?
Egyszerűen megfogalmazva a TÁP Színház egy másik énem. Eleinte ezt erősebben éreztem. Bizonyos dolgok, amiket a saját életemben, a hivatalos színész énemben nem mertem megcsinálni, nem tudtam kiélni, az mind a TÁP-ban öltött testet. Én voltam, de most már „én, többen vagyunk”. Az elejétől is célkitűzésem volt, hogy többen igazgassuk a TÁP-ot, de mindig egyedül maradtam erre a feladatra. Viszont mostanra kialakult egy munkatársi közösség, akikkel együtt képviseljük a TÁP Színházat. Csonka Laura a fő munkatársam. Régen asszisztensnek hívták a pozícióját, de ő ennél sokkal több. Nagyon jó vele dolgozni, meg hozott sok fiatalt is. Együttműködünk a Katona ifjúsági programjával is. És még az a helyzet, hogy régi barátaim gyerekeivel is dolgozom már: Halász Péter fiával, Török Feri gyerekével. Én nem öregszem, csak a kortársaim.
Adódik a kérdés, hogy a tanítás mennyire foglalkoztat?
Érdekel. Még mielőtt a kaposvári színészképzés megszűnt, hívtak oda tanítani. De végeredményben most is ezt csinálom a fiatalokkal, ha nem is tanmenet és órarend szerint. A TÁP Színházra inkubátorként tekintek. Nehezebb körülmények közül jövő fiatalokkal is dolgozunk, fogyatékkal élőkkel úgyszintén. Sokszor én előnynek és többnek látom azt, ami más szemében fogyatéknak tűnik. A színház mindig az új és érdekes dolgokkal foglalkozik, a másság mindig érdekes, nekem legalábbis az.
A következő években több színház vezetőjének mandátuma is lejár, vagy nem hosszabbítja azt meg. Egyfajta generációváltás következik. Gondolkodtál már azon a TÁP Színházzal kapcsolatban, hogy átadd a stafétát?
Azt akarod mondani, hogy kellene ilyesmin gondolkodnom, kiöregedtem? Szeretném, ha továbbmenne, de nincs illúzióm, hogy valaki a TÁP-ra pályázik… vagyis, az előbbiek fényében rám.
Mi a csúcspontja és a mélypontja az elmúlt 30 évnek?
Az én személyes csúcspontom az Utas és holdvilág. Abban 17 év munkája van. Egy évig csináltam a rádióban, volt egy elődje, a Keresők c. playback előadás, abban kipróbáltuk, hogy működik. De az elmúlt 30 évben nagyon sok olyan előadás volt, amit legalább annyira szerettem, mint az Utast. Amire szintén büszke vagyok, hogy jó a crew, akikkel együtt dolgozunk. Az első komoly munkatársam Kulcsár Viki volt, az ő jelenléte és munkája nagy váltás a színház életében. A mélypont az volt, amikor rossz munkatársakkal dolgoztam. Rossz előadás is lehetne mélypont, de abból csak három volt a rendezéseim közül a 30 év alatt. Azok is inkább performatív jellegűek voltak.
Az jó arány!
Persze. A többi előadás jó volt. Olyanok voltak, amilyenekre azok között a körülmények között meg tudtam csinálni. A magam megítélése szerint általában az előadások 50-60-75%-ra sikerültek, ezt engedték a körülmények.
Milyen tervek vannak az évadra?
Márciusban tartjuk a Rokonok bemutatóját a Trafóban. A fő projekt, hogy az új produkciós menedzserünk, Kotormán Ábel átvegye a feladatokat, és ne menjen el a kedve tőlünk. Folytatjuk a nagyköveti kampányunkat, hogy támogatást gyűjtsünk az éves működéshez. Illetve készül egy interjúkötet a TÁP elmúlt 30 évéről Fekete Ádám szerkesztésében, viszont támogatás híján csak online lesz elérhető.
Az interjút készítette: Bordás Katinka
Fotó: Gulyás Dóra