Solymosi Tamás aktív pályafutása alatt körbetáncolta a világot, vezető szólistája volt a Bécsi Állami Operaháznak, a Holland Nemzeti Balettnek, a New York-i Metropolitan Operának és az Angol Nemzeti Balettnek. A Bolsojnak, a müncheni, a drezdai és a berlini operaháznak pedig a vendégszólistája volt, de többek között Japánban, Santiago de Chilében is fellépett. A Magyarország Kiváló és Érdemes Művésze díjjal kitüntetett világhírű balettművész 2011 őszétől lett a Magyar Állami Operaház balettigazgatója. A Figyelő kérdezte.

Forrás: Figyelő
Figyelő 2021.12.02 – 76,77. oldal

Arról szólva, milyen tervekkel vette át tíz éve a Magyar Nemzeti Balett irányítását, és mit sikerült azóta megvalósítani, elmondta: „Voltak olyan darabok – Anyegin, Mayerling -, amelyeket a korábbi vezetés valamilyen oknál fogva levett a műsorról. Pedig az ilyen alkotásoknak, mint például a Manon is, vagy William Forsythe, Jirí Kylián művei, egy repertoár bázisát kell képezniük. Nem véletlenül tartják műsoron ezeket a világ vezető együttesei. A hazai koreográfusokra épített nemzeti repertoár mellett a nemzetközi szintúgy fontos. Egy globális szinten magasan jegyzett társulat, mint amilyen a Magyar Nemzeti Balett, nem engedheti meg magának, hogy csak egy stílusban mutatkozzon meg. Szerintem a világ sztárkoreográfusai alkotásainak helyet kell biztosítani. Ehhez viszont olyan együttes szükséges, amely el is tudja táncolni azokat. Kezdettől két fontos feladatot jelöltem ki magamnak: az elvárásokhoz mérten kialakítani a repertoárt, hozzá pedig felkészültségben felépíteni egy mindenféle kihívásra alkalmas klaszszikus balett-társulatot. Tíz év alatt kibővítettük a klasszikus műsorkínálatot, egyre több hazai koreográfus munkája volt látható, felújítottuk a teljes Seregi-repertoárt, bemutattuk Pártay Lilla Aranyecset című darabját, amely Munkácsy Mihály életéről szól, műsoron maradtak olyan nagy sikerű előadások, mint az Elfújta a szél, az Anna Karenina vagy ifj. Harangozó Gyula Hófehérkéje. Közben megszereztük Sir Kenneth MacMillannek, a XX. századi brit balettélet legjelentősebb alakjának két igen kedvelt darabját, a Manont és a hamarosan bemutatandó Mayerlinget, visszaszereztem John Cranko Anyeginjét, Sir Peter Wrighttól megérkezett a Csipkerózsika, valamint A hattyúk tava Rudi van Dantzigtól, s még hosszan lehetne sorolni a műveket. Büszkeséggel tölt el, hogy évek óta egyre több híres koreográfus tér viszsza hozzánk és ad az együttes számára darabot. Ez jól mutatja, hogy szakmailag és színvonalban egyaránt beérett a megkezdett munkának a gyümölcse.”

A felvetésre, miszerint a Magyar Nemzeti Balett megújulását viszont nem mindenki nézte-nézi jó szemmel, úgy reagált: „Nem lehet megmászni egy hegyet, ha az ember mások véleménye alapján már a völgyben kételkedik saját magában. Számomra a kiváló minőség a legfontosabb, csak a minimumra törekedni nem az én stílusom. Az építő jellegű kritikákat szeretem, mert tanulni lehet belőlük, de az alaptalanokkal, a rossz szándékúakkal nem tudok mit kezdeni. Azzal támadtak, hogy miért igyekszem külföldi táncosokat is megnyerni az együttesnek, s a darabválasztásokat is kifogásolták. Ha ezek a művek a párizsi operának, a Bolsojnak, a Mariinszkijnek, a Covent Gardennek vagy a Metropolitannek megfelelnek és sikereket aratnak, úgy gondolom, egy próbát megérnek Budapesten is. A sikert mi sem bizonyítja jobban, mint hogy alig lehet jegyet vásárolni az előadásainkra.”

Azt is elárulta, hogyan látja a hazai táncművészet jelenét: „Amikor felvételiztem az Állami Balettintézetbe, sokkal nagyobb volt a merítés. Ezer fiú közül választottak ki tizenkettőt, most hatvan fiúból és lányból kell ugyanannyit kiválogatni. Elszomorító tény, de a csökkenő tendencia világszerte tetten érhető. Az utánpótlás nevelése a legfontosabb feladat a jövőre nézve. Továbbra is a kultúra szeretetére kell nevelni a gyerekeket. Ezért is alapítottuk meg 2016-ban, az Opera égisze alatt a Magyar Nemzeti Balettintézetet, ahol száznál több diákot nevelünk. Remélem, egyre több tehetséget fogunk felfedezni, akik majd itthon kamatoztatják a tudásukat.”

A teljes interjú a Figyelőben olvasható.

Forrás: Figyelő
Figyelő 2021.12.02 – 76,77. oldal