„Én nem politizálok. Biciklizem. Az asztalomon, láthatod, egy Csehov- és egy Rimbaud-kötet, a jegyzeteim és egy lázmérő van…” – Soós Attila, a Trojka Színházi Társulás vezetőjét kérdezte a Kútszéli Stílus.
A teljes interjú ITT olvasható.
A felvetésre, miszerint úgy hírlik, szűkszavú interjúalany, Soós Attila elmondta: “Lehet, de most azonnal rákapcsolt az idegrendszerem, ahogy felötlött bennem a „zoomos” próbafolyamatunk. Nagyon messze áll a költészettől a virtuális próbafolyamat (nevet): mindenki mindennapos bejelentkezése a Zoomba, a mobiltelefonok és laptopok állapota, töltöttsége, a wifi jelek erőssége. Ezek zömét korábban nem is értettem. Ehhez jöttek olyan finomságok, ahogy most például téged is látlak, és mondom, hogy sötétítsd el a függönyt, mert kiégeti az arcéledet, satöbbi, majd amikor megkérdezem, hogy ez lesz-e az a helyszín, amit választottál, azt mondod, hogy ja, nem (nevet). És tudod, mi volt a téboly az egészben? A holtcsend egy egész-napos próba után, amikor is kiveszed a fülest a füledből.”
Annak kapcsán, hogy az általa színre vitt darabokban nincsenek társadalmi léptékű felvetések, kifejtette: “Valóban nincsenek, érzelmek vannak bennük. De van bennük gyilkosság és erőszak is, ahogy a világunk is erőszakos: félünk köszönni, megköszönni, félünk egymástól. Én is szoktam félni. Az embertársaim kiszámíthatatlan viselkedésétől, önkontrollvesztett kirohanásaitól – az esztelenségtől.”
A vele készült interjúkból kiolvasható, hogy foglalkoztatja a halálfélelem, a másik, hogy az alkotás számára egyfajta terápia, a szabadulás egy lehetséges útja a szorongástól: “Ami a személyes terápiát illeti – nem tudok másképpen fogalmazni, ne haragudj! –, az nem állja meg a helyét fogalmilag, mert az alkotás közösségi tevékenység. Halálfélelem viszont valóban van bennem, ez az ismeretlentől való félelem. Nem tudom, mi van ott, és nagyon hiányoznak a szeretteim, akik elmentek. A halálfélelem egyébként nemcsak gyengeséget tud generálni, hanem erőt is – de azt nem tanácsos használni. A félelem generálta erő ugyanis sosem tud termékeny lenni, mert iránytalan: nincsen pozitív és negatív vége. Annyit már tudok, hogy – bocsánat a metaforákért! – a félelmet ki kell szárítani, és miután így egyszerű hibává válik, akkor már szembe lehet nézni vele, és amikor már eltűnik az önarcképed, és elkezdesz magával a hibával dolgozni, az a mesterség. Én nagyon szeretem a hibát! (…) A türelem pedig a hiba szeretete: tudok is hibázni, merek is hibázni, fogok is hibázni!” – fejtette ki az alkotó.