Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 10., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Sose lesz vége – ifj. Vidnyánszky Attila, Szűcs Nelli, Pogány Judit szereplésével készült Petőfi ihlette kisjátékfilm

    2023. január 14., szombat 11:10

    A Petőfi-bicentenárium alkalmából mutatják be Somossy Barbara Sose lesz vége című kisjátékfilmjét a Fonó Budai Zeneházban január 18-án, melyet a költő A csaplárné a betyárt szerette című költeménye ihletett. A vetítés után a szervezők táncházba várják az érdeklődőket. A film főszerepeit ifjabb Vidnyánszky Attila és Szűcs Nelli alakítják, de Pogány Judit, Reviczky Gábor és Patkós Márton is feltűnnek a filmben.

    A film története 1868-ban a kunsági betyárvilágban játszódik, ahol Petőfi Sándor életének jelentős részét töltötte és ahova mindenhonnan visszavágyott, ahogyan azt A Kiskunság című versében is írja – olvasható a szervezők közleményében.

    Egy végtelen szerelem a végtelen pusztában, ahol az egyetlen út a túléléshez a szereteten át vezet, de a csaplárné szerelemféltése és a pénz utáni hajsza végül mindenki sorsát a tragédiába sodorja” – idézi a közlemény Somossy Barbara rendezőt, aki Koltai Lajos végzős filmművészetis diákja.

    A kultúra.hu interjújában a rendező úgy fogalmazott: „A Sose lesz vége szerelmi dráma a betyárvilágban, de bármilyen társadalmi réteget választhattam volna, hiszen a szerelem univerzális. Mindig is foglalkoztatott ez a világ, ezért nekiálltam beleásni magam, kutatásokat végezni a témában. Így találtam rá Petőfi Sándor A csaplárné a betyárt szerette című, három versszakos költeményére, amely a szerelemféltésről és a szeretetlenség okozta tragédiákról szól. A mesterem, Koltai Lajos azt kérte, hogy érzelmekben és színekben olyan végtelen legyen a történet, mint amilyen a napfelkelte és a naplemente, ezért erőteljes fényelést és színvilágot használtunk, amelyek neked is tetszettek. Fontos volt, hogy az autentikusság megőrzése mellett a képi és a zenei megoldásokba beleszőjük a modernitást, a mai kor szellemiségét és a karcosságot. Nem néprajzi könyvet szerettem volna leporolni, hanem a ma generációjához szólni, hiszen Petőfi verse is időtálló. A képi megoldásokat, a kameramozgást a modern technikai lehetőségek jellemzik, és Csillag Manó vágóval dinamikusra vettük az utómunkát.”

    Azt is hozzátette: „A 38 perces filmet nyolc nap alatt, Apajpusztán forgattuk; abban a házban, ahol Jancsó Miklós a Szegénylegényeket. Autentikus helyszín döngölt padlóval, eredeti tárgyakkal. Hihetetlenül megható volt a színművészek és a nem hivatásos színészek, valamint a statiszták alázatos hozzáállása a munkához. A Hagyaték Lovas Egyesület tagjai biztosították a betyárstatisztériát és a felszereléseket, de néptáncosok, népzenészek is közreműködtek. Komoly, hiteles szakemberek állak mellém, amiért nagyon hálás vagyok.

    A csaplárosné szerepét játszó Szűcs Nelli rengeteg saját ötletet hozott, segített a karakter felépítésében. Mindenkinek szívügye lett a film. Hirtling István személyesítette meg a csendbiztost, és ezzel kilépett a rá jellemző elegáns, polgári szerepkörből. Juhász László megtanította a betyárt és a kedvesét alakító ifj. Vidnyánszky Attilát és Vas Judit Gigit lovagolni, Patkós Mártont, a film kiábrándult, elszegényedett kispolgárát pedig fogatot hajtani. Berecz István oktatta őket néptáncra. Annak ellenére, hogy rendkívül elfoglalt színészekről beszélünk, vállalták ezeket az előkészületeket, mi több, rengeteg energiát fektettek bele. Sokat nevettünk a forgatáson, jóllehet hosszú napok voltak; többször éjszakába, hajnalba nyúlt a jelenetek felvétele. Ha valaki megnézi a filmet, azt hiszem, látszik rajta, mennyi szív dobog benne.”

    A filmben tehát olyan színművészek keltik életre a rendező által megálmodott karaktereket, mint ifjabb Vidnyánszky Attila, Szűcs Nelli, Vas Judit Gigi, Pogány Judit, Reviczky Gábor, Hirtling István, Tóth Ildikó, Patkós Márton, Sipos Imre és Poroszlay Kristóf.

    A koreográfiát Berecz István néptáncos tanította meg a színészeknek, valamint bizonyos jelenetekben ő maga és az általa összeállított, Magyarország vezető néptáncosaiból álló csapat is részt vett. A betyár statisztériát a Hagyaték Lovas Egyesület biztosította. 

    A népzenéről Juhász Dénes és csapata, többek között ifjabb Szerényi Béla gondoskodott, a film zenéjét pedig Márkos Albert szerezte. A film főcímzenéje az Anima Sound System és Csík János Sose lesz vége Moldvában című zeneműve.

    A díszbemutató előtt kerekasztal-beszélgetésre várják az érdeklődőket a film alkotóival. A filmvetítés utána a Fonó Szerda táncházba várják az érdeklődőket.

    A film a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával valósult meg.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram