Az írót a magyarországi színházi helyzetről kérdezte Balogh Gyula, a Népszava újságírója.
Elsőként a Publicus Intézet felméréséről esett szó, mely szerint a válaszadó színházba járók jelentős többségét egyáltalán nem befolyásolja egy-egy művész politikai véleménye abban, hogy megnézi-e az előadásait. A színházba járók aránya azonban kevésbé ad okot optimizmusra. Ami az állami pénzektől való függetlenedést illeti, van hová fejlődnünk, hiszen a belépőjegyen túl kevesen szánnak pénzt egy-egy színházra, igaz, adónk meghatározott százalékát szívesen adnánk kulturális intézménynek. Pregnáns különbség kormánypárti és ellenzéki szimpatizánsok között három kérdésben érzékelhető: a színházba járás gyakorisága, a független teátrumoknak juttatott állami támogatások csökkentésével kapcsolatos tájékozottság, illetve a fenntartó “személye” és a repertoár közötti összefüggés létezése vagy nem létezése osztotta meg a véleményeket. (Forrás: Népszava)
A kérdésre, mit gondol arról, hogy a nézők választásainál a kultúrharc egyáltalán nem domináns tényező, Spiró György elmondta:
“A vidéki kőszínházak esetében a néző azt kapja, amit kínálnak, választása nincs. Amilyen az önkormányzat, olyan a műsorpolitika, sok helyütt közvetlenül bele is szólnak, mit játsszanak és ki játssza. Négy éve a színházak és a budapesti önkormányzat megkérdezése nélkül döntöttek az állami és az önkormányzati finanszírozás egymáshoz való viszonyáról. Négy színház került a fővároshoz pénzügyi tehernek, ezek számítanak ellenzékinek, akár kérték e megtiszteltetést, akár nem. A közönségnek ebbe semmilyen beleszólása nem volt. A sztárok évek óta nem a színházi teljesítményük révén válnak sztárrá, hanem a tévésorozatok szereplőiként. Őket a színház kénytelen kiadni forgatásra, mert a színházi fizetés nyomorúságos. Ez a rendszer a társulati rendszert szétverte, de nincs helyette más. Hódít a monodráma: olcsó és drámaellenes. Sztárokra megy be a néző, és olykor számít az illető sporadikus ellenzéki magántevékenysége. Az alternatív színházak állami finanszírozását radikálisan csökkentették. A tájolás lehetőségét elvették. Irdatlan magas lett az energiaszámla.
A túlélők kedvesen vicsorgó agitprop színházat csinálnak, csak a láncaikat veszíthetik. Az eladott jegyek száma négy év alatt a kétharmadára esett vissza, az ár pedig nőtt. Az állam „támogatást” ad, vagyis közvetíti az adóbevétel bizonyos részét, és önkormányzati vagy minisztériumi szinten cenzúráz”
– fejti ki Spiró György.
Arról szólva, hogy a válaszadók többsége vígjátékra vágyik, úgy nyilatkozott:
“Már az ókorban is így volt. (…) Gyermeteg voltunkban jobban szeretjük a viccet és a giccset, ha pedig zenés-táncos, akkor különösen. A jó színház a giccshez hozzáteszi azt a csavart, amitől emberivé válik.”
A felvetésre, miszerint a többség az adójából is áldozna a színházra, úgy vélekedett:
“Jelenleg azok adójából is utalnak „színháznak” nevezett, pocsék intézményeknek, akik soha nem voltak színházban, és nem is fognak elmenni. Ez igazságtalan.”