Idén tavasszal jelent meg legújabb esszékötete, a Malaccal teljes éveink. Ennek apropóján kérdezte Spiró Györgyöt a Magyar Narancs.

Kijelenti már az elején, hogy ha nem lett volna kollégista, sokkal kevesebbet tudott volna meg az országról, s valószínűleg a bölcsészkart is otthagyja. Erről szólva Spiró György kifejtette: “Kezdtek felszakadni a gátak, nagy élmény volt a félig betiltott Szolzsenyicint vagy az addig teljesen betiltott Bulgakovot olvasni. Jó volt az egyetemi színpad a híres előadóestekkel, ahol a cseh filmeket és a Balázs Bélá-sokat vetítették egyszer-egyszer. Az orosz szak érdekesebbnek bizonyult, mint a magyar. Egyetemi élet azonban a „69-es mozgolódásig, amiről írok, a kollégiumi életen kívül nem volt.”

Hedonista korszak volt, írja, hozzátéve, hogy maga is csak akkor szembesült azzal, hogy egyébként mennyi keserűség van a levegőben, amikor befejezte első, azóta is kiadatlan kisregényét: “A hedonizmust nemcsak testi, hanem szellemi és lelki értelemben is értem. Talán ott bujkált bennem a született a realista – bár ma már inkább kritikai irrealistának látom magam. Nemcsak a kollégiumi életről szólt a kisregény, pars pro toto benne volt az egész ország. És nyilván beleszüremlett az enyhülő Kádár-rendszerben is kilátástalannak tűnő jövő.”

A kérdésre, ennek a kilátástalanságnak mennyi köze volt „56 emlékéhez, azt felelte: “Nem emlékszem, hogy „56-ról sokat beszélgettünk volna. Könczöl Csaba persze elmesélte, hogy „56 után leültették a papáját, akinek aztán sokáig nem volt állása. „65-ben még közel volt az egész, és mindenkit érintett, függetlenül attól, hogy politikailag vagy eszmeileg melyik oldalon állt a családja. „56 egzisztenciális sokk volt, a társadalom minden szintjét érintette. (…) Tavaly ősszel újra meghallgattam a Szabad Európa korabeli rádióadásait percről percre. Elképesztő uszítást folytattak. Azóta kiderült, hogy a szovjetek már október 25-én a fegyveres akció mellett döntöttek, és mire november 4-én másodszor is beavatkoztak, a legmagasabb szinten megegyeztek az amerikaiakkal, és november 3-án egyeztettek Titóval is. Fel sem merült, hogy a magyar forradalmat bárki bárhogyan segítse, a nyugati propaganda hamisan mégis ezt ígérte, ami óriási csalódáshoz vezetett. Nem csak mi érzékeltük úgy, hogy Magyarországot az egész világ magára hagyta, ezúttal valóban ez történt.”

A felvetésre, miszerint látványosan építik az infrastruktúrát, sok pénzt szánnak bizonyos intézményekre, a Petőfi Irodalmi Múzeumra, a Magyarságkutató Intézetre, a Magyar Művészeti Akadémiára, Spiró György úgy vélekedett: “Ezek a pénzek kézen-közön el szoktak folyni. Vitatható személyek kapják és vitatható alkalmi rendezvények, nem pedig megbízható intézmények hosszú távra. A Széchényi Könyvtár, a magyar írásbeliség alapintézménye, pótolhatatlan nemzeti kincsünk oszlik-foszlik. A másik veszélyeztetett alapintézmény a nagyon népszerű színház. Magyarországon. 2018-2019-ben nyolc és fél millió jegyet adtak el, száz emberre 85 jegyvásárlás jutott. Abszolút világrekord. A jegyek harmadát operettre és musicalre váltották, bohózatra 12 százalékát, gyerekelőadásra 20-at, prózai műre a negyedét. „A színház a magyar nyelv fellegvára”, legalábbis a romantikusok szerint, akik egykor még Magyar Tudományos Akadémiát sem átallottak alapítani. Nem a színházak színvonaláról beszélek, ami világszerte a nagyon vacaktól az elég jóig terjed, hanem a színházak társadalmi beágyazottságáról. A magyar államnak kutya kötelessége, hogy a levéltárakat, könyvtárakat és a színházakat fenntartsa, és az oktatásba – elsősorban az általános iskolákba és a középiskolákba – minél több pénzt nyomjon. Ha nem így van, akkor a hivatalnokok nem működnek felelősen.”

A Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyéről szólva úgy vélekedett: „A modern nemzetállami lét kötelezettségekkel jár: a szociális, egészségügyi, oktatási, kulturális feladatok ellátásával. Amint az állami alapfeladatokat alapítványokba szervezik ki, vagy átadják az egyházaknak, a kormányzat lemond róluk, és ezzel magát a világi államot számolja fel. Lerombolja azt, amit a reformkor óta sok magyar nemzedék vérrel-verítékkel épített fel. A kis nemzetek kultúráját az államnak kell megtartania, mert ha magánosítja, a tönkretétel felé indítja el. Nemcsak nálunk támasztják fel könnyen átlátható trükkökkel a hűbériséget, hanem a térségünkben más országban is, ezért arra kell gyanakodnom, hogy az egész mai európai rendszer mélységesen elhibázott.”

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.