Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Státuszba került 30 győri színész

    2021. december 4., szombat 06:07

    Az utóbbi húsz év legjelentősebb változását élte meg a Győri Nemzeti Színház december első napján. A korán érkezett Mikulás csomagjában 30 színész főállású munkaszerződést talált, hisz a fenntartó győri önkormányzat és a kulturális kormányzat közös döntése alapján, megvalósulhat az idén kinevezett új igazgató, dr. Bakos-Kiss Gábor elképzelése: állandó társulat alakul a nagy múltú teátrumban. – írta meg Győr Plusz.

    A teljes cikk itt olvasható.

    Több mint két évtizedes kálvária ér ezzel véget, egy olyan húsz év, amit az utolsó két évben a világjárvány is megnehezített. Komoly kihívást jelentett ugyanis a járványhelyzet miatt hozott tiltó intézkedések sorozata a vállalkozóként dolgozó színművészekre, akik gyakorlatilag hosszú hónapokra elestek egyetlen bevételi forrásuktól, hisz nem próbálhattak és nem léphettek színpadra sem.

    Állandó társulat kell Győrbe – Bakos-Kiss Gábor szerint ez volt az igazgatói pályázatának a leglényegesebb eleme, amit önerőből a színház nem tudott volna megvalósítani. Kellett hozzá a két fenntartó, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának és a Nemzeti Erőforrások Minisztériumának támogatása is. A direktornak mindenekelőtt a városvezetést kellett meggyőznie az intézkedés fontosságáról, amit dr. Dézsi Csaba András polgármester szinte azonnal támogatott.

    Fotó: Ó. Jakócs Péter

    „Természetes volt, hogy támogatásomról biztosítottam az igazgatót. Gábor személyében egy fiatal, lendületes, előre gondolkodó direktorral lett gazdagabb a városunk, akinek az elképzelései előre viszik a Győri Nemzeti Színház ügyeit. Az elmúlt húsz évben nem volt állandó társulata a színháznak, amit pedig most létrehoz Bakos-Kiss Gábor a mi segítségünkkel, az egyedülálló a magyar kultúrtörténetben, hisz nem tudok róla, hogy ilyen lépésre elszánta volna magát bármelyik színház, illetőleg bármelyik színházat fenntartó intézmény” – nyilatkozta a polgármester.

    DrBakos-Kiss Gábor igazgató szerint egy színházban a művészeti munka a legfontosabb, ennek kell megteremteni a legoptimálisabb feltételeit. Azt vallja:

    elengedhetetlen, hogy egzisztenciálisan biztonságban érezzék magukat a kollégái, érezzék, hogy semmilyen formában nem kerülhet veszélybe a megélhetésük, így teljes figyelmükkel csak a művészi munkára koncentrálhatnak.

    Fotó: Marcali Gábor

    „Az, hogy valaki a pandémia alatt azon gondolkodott, hogy elhagyja a pályát és adott esetben más munkát keresett, hogy megélhessen, enyhén szólva szívfacsaró volt. Azt szerettem volna elérni, hogy hasonló helyzet soha ne alakulhasson ki a Győri Nemzeti Színházban” – fejtette ki dr. Bakos-Kiss Gábor.

    Hozzátette, nagyon boldog, hogy az igazgatói pályázatának talán legfontosabb elemét, ilyen rövid idő, mindössze öt hónap alatt sikerült megvalósítani, pedig a döntés mögött kőkemény gazdasági szempontok is állnak.

    A támogatás mértékéről így nyilatkozott: „A város és a kulturális kormányzat fele-fele arányban teszi hozzá a harmadik harmadát a béreknek. Azért pedig, hogy a kulturális szférában jövőre megjelenő húszszázalékos béremeléstől se essenek el a kollégáink, Fekete Péter államtitkár egyedi bértámogatási kérelmünket támogató döntése tette lehetővé, hogy már idén, december elsejétől státuszba kerülhessenek a színészeink.”

    Mindenkinek felajánlották a szerződéses munkaviszony lehetőségét a színházban, amit mindenki örömmel fogadott.

    A teljes cikk itt olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram