Otthonosan mozog színházi berkekben, de egy ideje mintha a film került volna előtérbe az életében. Staub Viktóriát kérdezte a Filmtett.
A teljes interjú ITT olvasható.
A kérdésre, ez mennyire egy tudatosan irányított folyamat eredménye, a fiatal színésznő elmondta: “Az első filmes élményem csak úgy alakult. És aztán rájöttem, hogy Úristen, ez sokkal nagyobb szerelem, mint a színház. Nem is tudtam, hogy mit csinálok, csak ösztönösen végeztem a dolgom, játszottam, és nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam. Az igazat megvallva én mindig azt gondoltam, a film, a filmezés kapcsán, hogy áh, ezt nagyon-nagyon szeretném, de nem lennék rá alkalmas. És egyszercsak kipróbáltam, és kiderült, hogy hoppá… és azóta hívnak és hívnak, és akarnak. Most a színházat egy picit szeretném háttérbe szorítani, egy kicsit szeretnék attól a világtól eltávolodni éppen a film miatt, de más dolgok miatt is. Most igyekszem tudatosabban koncentrálni a filmre, a lehető legtöbbet kihozni a lehetőségekből. Persze, ez nyilván nem csak rajtam múlik, de én nyitott vagyok mindenre, úgyhogy várom a lehetőségeket, és azt, hogy azok is legyenek nyitottak rám. (…)
A filmben minden látszik. A színházban, ha nagyon ügyes vagy, akkor ezeket a dolgokat el lehet mismásolni, hiszen a tizedik sorból nem látják, hogy éppen mire gondolsz, a darabra-e, vagy arra, hogy mit egyél vacsorára. És én nagyon szeretem a filmben azt a kihívást is, hogy tulajdonképpen pillanatok alatt kell nulláról százra „feltekerődni”, hogy egy rövidke időintervallumban tényleg száz százalékot kell nyújtani.”
Arról is beszélt, hogy próbál hozzáállni egy-egy szerephez: “Az első ösztönös fázis után megpróbálom tudatosítani, hogy mi is történik velem, illetve az adott karakterrel. És mindig rájövök, hogy tulajdonképpen magamból indulok ki, a saját életem hasonló pillanataiból, nehézségekből, problémákból. És a saját életem eseményeit próbálom kinagyítani. Szóval ez egyfajta terápia is, hisz a problémákat tulajdonképpen kiemelem azzal, hogyha nagyon hosszasan foglalkozom velük, és nagyon mélyen beléjük ásom magam.”
Azt is elárulta, az egyik nagy vágya, hogy olyan színész legyen, mint Tom Cruise, tehát olyan akciófilmes, akinek nem kell kaszkadőr: “Gondolkodtam is, hogy el kéne menni egy tanfolyamra, de a mai napig nem mentem el, egyelőre csak játszom a gondolattal. De alapvetően engem minden érdekel, ami szembejön velem, az egyetemen is imádtam sztepptáncolni, meg énekeltem is, meg évekig tornáztam is. Egy szerep miatt street-workoutoztam is, meg lovagoltam is. És a vívást is szívesen kipróbálnám. Van egy ilyen régi-régi sztori, hogy megkérdezik a castingon, hogy figyelj, és tudsz lovagolni? A válasz pedig, hogy mikorra kell? Tehát, nem az a kérdés, hogy meg tudom-e csinálni, mert az nem kérdés. Az a kérdés, hogy mikorra kell, mennyire jól kell, és aztán én megoldom. Számomra ez az a hozzáállás, ami a leginkább szimpatikus, ez erősíti legjobban a munkához való alázatot. És én igenis alázatos vagyok annyira, hogy bármit megteszek, hogyha tényleg azt érzem, hogy meg kell tennem. Már nyilván volt olyan is, amikor azt mondtam, hogy, köszönöm, ezt nem szeretném.”
Staub Viktória arról is szintén beszélt, hogy elfáradt ebben az évben: “Forgattam két dolgot is a nyáron, és közben folyamatosan jártam szinkronizálni is. Azt érzem, hogy picit sok lett sok minden. Úgyhogy most csak szeretnék egy picit visszatérni a normális kerékvágásba, és egy picit csak létezni, lenni, élni az életet. Úgyhogy most jelen pillanatban nincs semmilyen munkám – illetve van egy hobbiszerű mellékállásom. És nem tudom, hogy mikor leszek legközelebb látható bármiben is, de emiatt meg egyáltalán nem aggódom. Jól érzem magam, azt érzem, hogy a helyemen vagyok.”