Film készült a valaha élt legeredményesebb magyar hegymászó, Erőss Zsolt haláláról, pontosabban arról, hogyan kellett a nyolcezres hegyeknél is leküzdhetetlenebb feladattal, a gyásszal megküzdenie feleségének, Sterczer Hildának. Vele beszélgetett a film kapcsán Kovács Bálint a HVG oldalán.

A film egyik erős jelenete egy akkori tévéinterjú újrajátszása: a riporter minden határt áthágva azt sugallja, mintha ő is hibás lenne Zsolt halálában. Arról szólva, ez az interjú tényleg így zajlott-e, kiderült: „Tényleg ezeket a kérdéseket kaptam meg, és én csak most, harmadszor megnézve a filmet jöttem rá, hogy mennyire undorító kérdések voltak. (…) Visszagondolva, valójában minden médiumot a sajtóshoz kellett volna küldenem, de sajnos az ilyen helyzetekre mi, hozzátartozók nem voltunk felkészítve.”

Sterczer Hilda élő adásban jelentette ki, hogy nincs értelme tovább keresni Zsoltot, hiszen addigra biztosan meghalt. Ennek kapcsán kifejtette: „Amikor megtudtam, hogy Zsolt nem ért le a csúcsról a 4-es táborba (ez volt az utolsó olyan tábor az expedíción, amely a 8000 méteres „halálzóna” alatt, 7500 méteren volt: 8000 méter fölött már olyanok a körülmények, hogy még bármiféle baleset nélkül sem lehet élve kibírni pár napnál tovább – K. B.), ki is ment egy sajtóközlemény arról, hogy eltűnt. Én pontosan tudtam, ez azt jelenti, hogy ő meghalt, de senki más nem tudta, hogy a Himalájában az „eltűnt” azt jelenti, hogy meghalt. Itt ment félre a kommunikáció.”

Az alapvetően nem volt kérdés számára, hogy legyen-e ez a film vagy ne legyen: „Annyira meggyőző volt, ahogyan Csoma Sándor hozzám és a témához állt: tudtam, hogy ebből valami szép lesz, amivel én is tudok majd azonosulni. Ráadásul már az is szép volt, ahogy véletlenül találkoztunk (Csoma Sándor rendező egy boltban futott össze Sterczer Hildával, és ott tette fel neki a nagy kérdést – K. B.). Éreztem, hogy jó kezekben van ez a történet, és egy felemelő, másokat is segítő alkotás készül majd belőle.”

„Folyamatosan egyeztettünk Sándorral, láttam az összes forgatókönyvet, a forgatásról is mindig küldött képeket, hogy ez így rendben van-e, elég hiteles-e, sőt a filmben szereplő sok tárgy is a mi házunkból került oda, a főszereplők pedig a mi ruháinkat viselik. Vannak a filmben fikciós részek, de ezeket is megbeszélte velem Sándor, hogy miért van rájuk szükség. A harmadik-negyedik forgatókönyvvázlat után megtanultam egyes szám harmadik személyben beszélni a filmben szereplő Hildáról. A filmben nincs pátosz, nem emeli piedesztálra Hildát, hanem megmutatkozik a karakter érzelmi zűrzavara, ami tényleg jellemzi a gyászt. Épp az a lényeg, hogy a nézők kendőzetlen módon találkozzanak ezekkel az érzelmekkel, amik jelen vannak egy gyászolóban. Ehhez be kellett mutatni azt is, ami meghökkentő vagy nem túl szimpatikus. De természetesen a film nem minden eleme fedi a valóságot, hiszen nem is ez volt a célja, hanem az, hogy fel tudja villantani azt az érzelmi káoszt, amitől hitelessé válik” – mesélte Sterczer Hilda.

A Fókusznak elmondta azt is, hogy mára úgy érzi, sikerült feldolgoznia hegymászó férjének halálát, és egy új életet kezdenie. A filmet nem mutatja meg a gyerekeinek, majd az ő döntésük lesz, hogy később meg akarják-e nézni. Azt viszont reméli, hogy a Magasságok és mélységek sok embernek fog erőt adni.

Sterczer Hilda / Fotó: Csudai Sándor