Stohl András Bóta Gábor vendége volt a Fix TV Bóta Café című műsorában.

„Ahogy én belépek a színpadra, abban a pillanatban olyan hátizsákot cipelek a hátamon, amiből, ha én egy mondatot kimondok egy szituációban, az nyilván dupla fedelű. Vagy legalább azt érzi, hogy igen, ennek van mélysége, mert ez a fickó ezt tudja.

„Hiperaktív gyerek voltam, akkoriban azt mondták, hogy eleven. Nem bírtam nyugton maradni, mert mindig elmentem a falig. Ez sokáig így volt. Most már talán nem. Mindig rengeteget dolgoztam, nyilván nem volt pihenési idő. A mondás, hogy addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik, az igaz” – mondja friss interjújában Stohl András, aki saját bevallása szerint most éppen nagyon jól van, a színházban és a magánéletben is megtalálta a helyét.

„Osztrovszkij mondatja egy darabjában a Vigov nevű szereplővel, hogy olyan szép minden, süt a nap, kinn csicseregnek a madarak, ideje lenne fölakasztani magam” – teszi hozzá Stohl András, aki természetesen csak tréfásan jegyzi ezt meg, azt is leszögezi, hogy egyáltalán nincs hajlama az öngyilkosságra.

Bóta Gábornak arról is beszél, vajon az a sok jó és rossz élettapasztalat, amit szerzett kamatozik-e a szerepeiben:

„Biztos, hogy kamatozik, de a feleségem fel szokta hívni a figyelmem arra, hogy ne bújjak emögé. Én is emlegettem, hogy nyilván sok mindent meg kellett élnem, sok mindennek kell lennie a puttonyban, de ő mindig hozzáteszi, hogy azért, mert valaki művész, ne gondoljuk, hogy többet engedhet meg magának az életben.”

Stohl András azt is hozzáteszi, hogy nemrég hallgatott egy beszélgetést Szécsi Pál életéről, amelyből kiderült, hogy a művész csak hét évig énekelt, 23 éves korától 30 éves koráig, előtte manökenként is dolgozott és borzalmasan kemény élete volt, de meglátása szerint mindaz, amit megélt, benne volt a dalaiban.

„És én is azt gondolom, benne van a tapasztalat az ember szerepeiben. (…) A nézőnek rengeteg információja van rólam, tehát abban a pillanatban, hogy belépek a színpadra és kimondok egy mondatot, az dupla fedelű – a közönség néha érezheti úgy, hogy ez az ember tudja, miről beszél. Például ha én a börtönről beszélek, akkor mindenki tudja, hogy ez a fickó valóban volt börtönben, tehát nemcsak átéli, de meg is élte azt, ami elhangzik.”

Ennek kapcsán Stohl András felidézi a Jó zsaru, rossz zsaru című előadást, amit Szabó Győzővel közösen játszanak és amelyben rendőrökként maguk is bűnbe esnek.

„Az előadásban vannak olyan mondatok, amelyektől tényleg mindig megáll a levegő.”

A színész arról is szót jen, hogy a Katona József Színházzal való szakítás nagyon megviselte, az elszakadás egy nagyon jó színháztól, társulattól, szeretetreméltó vezetőktől.

„Zsámbéki Gábor nekem osztályfőnököm volt, tényleg ilyen atyai figura, a mai napig úgy tekintek rá. Amit tudok, azt neki köszönhetem ezen a pályán. Pont az Úri muri kapcsán állt helyre a kapcsolatunk, miután nem beszéltünk húsz éven keresztül. Megnézte a főpróbát és írt egy sms-t. Azt írta, hogy „András itt voltam, veszélyesen jó Csulit csinálsz. Gratulálok, Gábor”. Tudom kívülről. Nagyon jólesett, sírtam is” – árulja el Stohl András, aki azt is megvallja, ahogy öregszik, egyre többet sír.

Munkamániáról és arról is szó esik a beszélgetésben, hogy vágyott arra, hogy egy ország szeresse:

„Ezt nyilvánvalóan nem lehet elérni. Ezzel tisztában vagyok. És azzal is tisztában vagyok, amit nagyjából az ember párja is elmond, ami a barátokkal, terapeutával beszélgetve kikristályosodik. Hál’ Istennek, mind az öt gyermekem szeret, a volt feleségek is szeretnek, meg mindenki szeret, ezért most nincs akkora kényszer vagy vágy arra, hogy esetleg a nézőtől vagy egy másfél milliós nézettségű elő-showtól kapjam meg azt, ami hiányzik”.