Stork Natasa az elmúlt évek egyik legkülönlegesebb szerelmesfilmjének felfedezettje Horvát Lili Oscarra nevezett alkotásával négy nemzetközi fesztiválon is elnyerte a legjobb női alakítás díját. A színésznővel Szentgyörgyi Rita beszélgetett a Nők Lapjában.

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.

A kérdésre, mennyire változtatta meg az életét a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című film váratlan hazai és nemzetközi fogadtatása, Stork Natasa elmondta: „Hihetetlenül jó érzés, bár a film nemzetközi sikeréből a Covid-helyzet miatt nagyon keveset lehetett érzékelni. A fesztiválokra, a díjátadásokra – Velencét leszámítva – nem tudtunk kijutni. Az ünnepségeket online tartják, a szobrocskákat pedig elküldik. Legutóbb az antalyai díjat az Auguszt Cukrászdában kaptam meg, ahol egy tortát is csomagoltak mellé. Egyébként ugyanúgy otthon tartózkodom, mint bárki más, várom, hogy újrainduljon az élet. Nagyon hiányzik már a színpad, hogy megint lehessen próbálni, játszani. Viszont a Felkészülés… újabb és újabb sikere olyan ajándék, amelytől könnyebb elviselni a bezártságot.”

Stork Natasa arról is mesélt, hogy amikor kamaszként kitalálta, színész lesz, mindenki próbálta lebeszélni: „Számos dolog ellene szólt, például a zárkózottságom. A filmek miatt vonzott ez a világ, a filmek hatására kezdtem a színészet felé kacsingatni. Nem befolyásoltak az észérvek, a lebeszélés, mentem előre az utamon.”

Édesapja, Stork Csaba filmes látvány- és díszlettervező volt. ő sokáig kislányos hóbortnak tartotta Natasa választását: „Filmesként belelátott abba, hogy milyen nehéz a színészi pálya. Azt mondta, két dolog fontos a pályaválasztásnál: hogy a tudásom külföldön is kamatoztatható legyen, és hogy egzaktul mérhető legyen az eredménye. A színészetben ez csak félig-meddig sikerülhet. (…) Színésznek lenni kiszolgáltatott pozíció. Stabilitás és erő kell hozzá, ugyanakkor érzékenynek, empatikusnak, sebezhetőnek kell tudni maradni. Arra vársz, hogy egy rendezőnek eszébe juss, hogy legyen egy történet, amelyhez épp te kellesz. Magában a munkafolyamatban pedig rá kell hangolódnod a rendezőre, a karakterre. Azt tapasztaltam, hogy bár a kőszínházakban állandó fizetés van, közben ott is folyamatosan ki vagy téve annak, hogy használnak-e, vagy sem, hogy milyen szerepet kapsz, amit nemigen utasíthatsz vissza. Szabadúszóként mindig van egyfajta létbizonytalanság, viszont azok hívnak, akik kifejezetten velem akarnak dolgozni, és én is azt vállalok el, amit tényleg szeretnék.”

Stork Natasa úgy véli, jól működnek az ösztönei: „Ez azzal is összefügg, hogy a színészet edzésben tarja az ösztönöket. Úgy értem, hogy vannak olyan helyzetek a színpadon vagy a forgatáson, amikor gyorsan kell dönteni, nem valami előre elgondolt ívet kell kivitelezni. Sokszor azok a legjobb pillanatok, amikor az ember az intuícióját tudja követni egy adott helyzetben. Bízom benne, hogy ez a képességem a magánéletben sem hagy cserben, de ezzel együtt azért tudok ügyetlenkedni.”

A pályája elején a Nemzeti Színház tagja volt. A kérdésre, a szabadabb, improvizatívabb alkotói folyamat igénye miatt választotta-e a független színházi létet, a színésznő kifejtette: „Egyáltalán nem volt tudatos döntés a részemről, hogy független irányba induljak el, de utólag örülök, hogy így alakult. A Nemzetibe két évre szólt a szerződésem, de nem sikerült ott gyökeret eresztenem. Főiskolás koromtól kaptam felkéréseket alternatív színházaktól, és különös módon a külföldi felkérések is elég hamar érkeztek. Tavaly például Luzernben játszottam németül. Ez volt a második közös munkám Christian Winkler rendezővel, akivel korábban Hamburgban dolgoztam. Most, a vírushelyzet idején egy iráni társulat áldokumentarista előadásában vettem részt. Egy magyar színésznőt játszottam. A vegyes színészházasságokat boncolgató történetet élőben, Zoomon közvetítették. Úgy képzeld el, hogy hat színész ül a gép előtt különböző országokban, és egy rendező castingolja őket, a közönség pedig feltehet kérdéseket, és szavazhat, hogy melyiküket gondolja a legideálisabb párnak. Az egyik előadás után felhívott egy barátom: Natasa, te nem is mondtad, hogy férjhez mentél egy iráni színészhez!”

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.