gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Straub Dezső a Facebookról tudta meg, hogy leváltották a Vidám Színpadon

    2021. november 7., vasárnap 10:45

    Straub Dezső a közösségi médiából értesült arról, hogy a Vidám Színpad új művészeti vezetőt nevezett ki Tasnádi Csaba személyében.

    „Látom, hogy megkérdezésem és a részemre címzett felmondás nélkül a Vidám Színpad új művészeti igazgatót nevezett ki! Véleményem szerint ebből a tisztségből kettő egy színházban sok lenne! Tisztelettel kérem tehát a Vidám Színpad pillanatnyi vezetőit, hogy közönségünket tájékoztassák arról a tényről, hogy – idézet a közleményből – „Böröndi Tamás özvegye, Götz Anna – férje szellemi örökségét szem előtt tartva” – felmondás nélkül Straub Dezső helyett új művészeti vezetőt nevezett ki!” – fogalmazott Straub Dezső a Facebookon.

    A színész kéri a Vidám Színpad vezetőit, hogy kézbesítsék neki a hivatalos felmondást és tájékoztassák a nézőket arról, hogy őt, a Böröndi Tamás által a Vidám Színpad Örökös Tagja címmel kitüntetett Straub Dezsőt a színház vezetősége tagjai között a továbbiakban nem kívánja mint színészt és rendezőt sem szerepeltetni.

    A Vidám Színpad az alábbi közleményt adta ki:

    „Megújul a Vidám Színpad!

    Készülünk az Eurocenter tavaszi nyitására.

    November 13-án előbemutató az Óbudai Kulturális Központban.

    Eric Assous: Szeress, ha bírsz!
    (Magyarországi ősbemutató)

    Hosszú kényszerszünet után újrakezdünk!

    Az elmúlt időszakban színházunk tulajdonosa és igazgatója, Böröndi Tamás színművész tragikus elvesztése, a pandémia miatti több hónapos szünet, valamint a színházunknak otthont adó Eurocenter bezárása és felújítása miatt többszörös nehézséggel kellett megküzdenünk.

    Most elérkezett az idő, hogy a teljes nyitásra készülve elkezdjük felépíteni új repertoárunkat és ideiglenes játszóhelyen újra szeretett közönségünk elé lépjünk.

    Ahogy otthonunk megújul, úgy a Vidám Színpad életében, művészi létezésében is új korszak kezdődik.

    Böröndi Tamás özvegye, Götz Anna célkitűzése – férje szellemi örökségét szem előtt tartva és művészi vágyát beteljesítve -, hogy színházunk a méltó hagyományokat megőrizve és egyben megújítva, a nagy elődök tudását továbbadva egy új generációnak, a szórakoztató műfajt magas színvonalon művelje. A gördülékeny működéshez a hátteret színházunk ügyvezető igazgatója, Akerl László biztosítja.

    A megújuló Vidám Színpad művészeti vezetője Tasnádi Csaba Jászai Mari-díjas rendező, a VIDOR Fesztivál ötletgazdája és létrehozója, aki az igényes szórakoztatás elkötelezett híve, közel két évtizedes színház vezetői tapasztalattal.”

    Forrás: Facebook, Telex, Színház Online

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram