Stuber Andrea kritikus saját blogján kommentálta mindazt, ami a Nemzeti Színházban történt baleset után olvasható volt a sajtóban.

„Megnéztem Vidnyánszky Attilát a Hír-tévében, amint egy lojális, vele együttérző riporter kérdéseire válaszolt. A baleset érthetően súlyosan érintette lelkileg, önvizsgálatra és önmarcangolásra késztette. Mint elmondta, már azon az estén, a sérültek mellett állva tudta, hogy „nagy gesztust kell gyakorolnia” (?). Mégis több napnak kellett eltelnie, hogy hírül adja, „elismerve felelősségét, benyújtotta lemondását*”. Azóta az folyik, hogy a balesetet szenvedett színészeknek jut legfeljebb egy-egy „gyógyuljatok!”, ám ezen túl minden Vidnyánszky Attiláról szól, az ő erkölcsi, szakmai világnagyságáról, nélkülözhetetlenségéről.

A vége akár az is lehet, hogy önfeláldozón, mártírként kénytelen továbbra is igazgatni a Nemzetit, amely egyszerűen el sem képzelhető nélküle. „Szívmelengető, hogy ennyien szurkolnak a színháznak és nekem” – nyilatkozta. (Ezt különben nem értem. Pontosan minek szurkolnak itt a szívmelengetők? Annak, hogy a vizsgálat arra jusson: a vezérigazgató rendező nem felelős?)” – veti fel Stuber Andrea.

„(…)Én magamban még mindig avval vagyok elfoglalva, hogy Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó túljut-e a baleseten maradandó testi-lelki nyomok nélkül. És hogy a többi színházak – amint azt felvetettem – tartanak-e műszaki-biztonsági önvizsgálatot. És a lestrapált, kiszolgáltatott színészek érzéseivel” – fogalmaz a Kritikusok Céhének tagja.

A teljes írás itt olvasható.