“Súlyos visszaélések zajlanak a Vígszínházban” – Péter Kata és Mészáros Máté nyilatkozott

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt Péter Kata színésznő és Mészáros Máté színész, a Vígszínház társulatának egykori tagjai.

A kérdésre, hogy lehetett a Vígszínházban kialakult feszültségben dolgozni, Péter Kata elmondta: “Egy darabig lehet így dolgozni, de az a sok ember, aki eljött a színházból bizonyítja, hogy nem sokáig. Az ember egy ponton túl nem tud többet lenyelni és tűrni. (…) Egy-két sikeresebb bemutató vagy szerep nem azt jelenti, hogy minden rendben van, ez önmagában nem kielégítő” – fogalmazott Péter Kata.

Annak kapcsán, hogy egy próbán rohama lett, Mészáros Máté kifejtette: “Én egy elég erős idegrendszerrel rendelkezem, sokmindent el tudok viselni, de egyszercsak összerakódik az emberben az a rengeteg sztori, amit megélt és amit látott maga körül, ilyenkor szélsőségesen is lehet reagálni. De nem én reagáltam a legszélsőségesebb módon. Ennél durvább állapotba is kerültek emberek” – mondta színész.

“Az ember tudja, hogy nagy indulatok közepette elhangozhatnak olyan mondatok, amelyekre azt mondjuk, hogy 10-től 2-ig igazak, amelyekből nem csinálunk nagy ügyet. De amikor egy helyzet odáig fajul, hogy azt a részemet nem használhatom a próbafolyamaton, amire egyébként szükség volna, hanem önmagamat védve, a legbelsőm lezárom, mert érzem, hogy maradandó sérüléseket szenvedhetek, az már a szakmám ellen szól, az már egy abszolút szakmaiatlan dolog. (…) Azt akartuk jelezni, hogy milyen súlyos visszaélések zajlanak a Vígszínházban” – tette hozzá Péter Kata.

“Az idegrendszerünkkel, az emlékeinkkel, a testünkkel dolgozunk és ezt minden próbafolyamat során felajánljuk a rendezőnek, hogy bánjon vele, hogy formálja, mint egy szobrász az agyagot. Neki ezért felelőssége van velünk szemben. A próbafolyamat nem arról szól, hogy én jól érezzem magam, nem egy sétagalopp, tehát ha a rendező azt akarja megakadályozni, hogy megússzak valamit, akkor ennek érdekében lehet engem ütni-vágni, de ha visszaél a helyezttel és elkezd öncélúan bántani az túlmegy azon a határon, amit művészkét el kéne viselnem. Itt erről van szó” – szögezte le Mészáros Máté.

További részletek a videóban.