Szabó Győző a bemutatásra váró Toxikomáról és jelenlegi életről is nyilatkozott a Vasárnap Regge, a femcafe.hu és a bcmagazin.hu interjúiban. Lapszemle.

Két kemény évtized, számtalan hullámvölgy és mélypont után úgy tűnik, most igazán teljes az élete – pedig közel egy éve nem állt színpadon.
Szabó Győző ennek kapcsán a Vasárnap Reggelnek úgy nyilatkozott: „Kettős érzésem van, hiszen most olyan dolgokat élhetek át, amit korábban nem volt lehetőségem, de mindezt a kényszer szülte. A pandémia előtt éjt nappallá téve dolgoztam, háttérbe szorítva a családomat. Most minden pillanatban ott vagyunk egymásnak. Sokat segít, hogy ne zuhanjak magamba, hogy itt vannak mellettem. Jó érzés száz százalékban apának lenni, a család egységét megerősítette a száműzetés. (…) Sokkal kiegyensúlyozottabbak a srácok, mint valaha.”

A pandémia alatt valósult meg az az álmuk, hogy saját házba költöztek: „Rengeteget spóroltunk, és a nulláról építettük fel ezt a kis szigetet, ahol idén az egyik gyerekkori álmom, egy saját kertmozi megvalósítása is tervben van” – árulta el.

A femcafe.hu interjújában a Toxikoma című filmről is beszélt, ami az általa írt könyvből készült, de egyelőre bemutatásra vár: „Eléggé különös érzés volt végignézni a mozit, azért is, mert még nem készült film magyar, élő szereplőről, emiatt is kuriózum. Főleg valakinek olyan csúnya tíz évéből, amiben a heroin és a kokain is benne van. De mégsem erről szól a film, tehát nem azt fogod végignézni, hogy Szabó Győző hogyan kokszozta meg hernyózta végig a ’90-es éveket, sokkal inkább egy belső mozi az egész, ahol a két ego: Csernus meg az én sztorim találkozik.”

A kérdésre, az elmúlt húsz évben tartották-e a kapcsolatot Csernussal vagy sok év után a forgatás kapcsán találkoztak, elárulta: „Félévente azért beszéltünk telefonon, de olyan is volt, hogy elmentem hozzá és csinált juhtúrós pogácsát, társasoztunk, beszélgettünk, piáltunk. Amiben ő szakmailag igazán profi: a dinamikus terápia, azt konyhai beszélgetésben nem igazán szokta alkalmazni. Voltak utána alkohol problémáim is, elmentem Csernushoz Noszvajra, hogy dumáljunk. Leültünk és miközben arról beszéltünk, hogyan kéne lejönnöm a piáról, megittunk egy üveg pálinkát reggelig. (…) Egy jó pszichoterapeuta mindig megtalálja a frankó mondatot és azt is, hogy mikor mondja. Szerintem ez az ő erőssége is. (…) Rá mernél lépni egy alvó tigris farkára? – nekem ez volt az a mondat, amivel elkezdődött egy olyan beszélgetés, ami meghatározta a továbbiakat. Ezután döntöttem úgy, hogy lehet, abba kéne hagyni.”

Arról is faggatták a bcmagazin.hu oldalán, miért Molnár Áron játssza a filmben Szabó Gypőzőt: „Valamennyi Herendire volt bízva, nekem egy, a Szabó Győzőt eljátszó, favoritemberem volt: Molnár Áron. Szoros barátság kezdődött négy évvel ezelőtt, egy hullámhosszon mozgunk, túlzás nélkül mondom, Áronban megláttam az inkarnációmat. Pontosan ilyen voltam harmincévesen: ugyanazok a gondolatok, a humorérzék, a habitus, az energia, a vitalitás, a bombasztikus ezerfokon égés…  Ez kell! (…) Ragaszkodott a castinghoz, egyik jött a másik után rengetegszer, és amikor már csak két-három aspiránsra szűkült a kör, ő még tépelődött. – Higgyél nekem! – győzködtem. Pár nap forgatás után azt mondta: Nem is értem, hogyan nem láttam rögtön Áronban a főszereplőt.”

Arról szólva,van-e kedve játszani, a femcafe-nak úgy nyilatkozott: „Nincs – (nagyon nevet) – ez a Covid egy önismereti kirándulás is. Tavaly az lllatszertárat még bemutattuk, de ha most azt mondanák, hogy menjek be a színpadra és csináljam, fogalmam sincs, hogy mi a szövegem. De remélem a játékot nem lehet csak úgy elfelejteni! A félelmeim elveszik a kedvem, de valószínűleg amint bejönne a közönség és elkezdene reagálni, izegni-mozogni, nevetni, mindez elmúlna és azt érezném, ez jó lesz!

A bcmagazin.hu interjúja itt olvasható.
A femcafe.hu interjúja itt érhető el.

Fotó: Thália Színház