Elkészült az önéletrajzi írását feldolgozó Toxikoma című film, amely a droggal való küzdelmét mutatja be. A tervezett bemutató előtt egy hónappal azonban bejelentették, hogy jövő évre halasztják a premiert. Az 50. születésnapját nemrég ünneplő Szabó Győző a 24.hu-nak nyilatkozott.
A teljes interjút itt olvashatja.
“Egyrészt erősödik a járvány, másrészt figyeltük Christopher Nolan filmjének, a Tenetnek a nézőszámait, és azt láttuk, hogy nagyot bukott, az első hullám után a nézők még nem szoktak vissza a mozikba. A Toxikomával legalább 150–200 ezer körüli nézőszámot remélünk, de ezt biztosan nem tudnánk teljesíteni a pandémia kellős közepén” – kezdte szavait Szabó Győző, aki elárulta, Herendi Gábor javaslatára a könyv egyik fontos elemét, a lipótmezői rehabilitációt helyezték a középpontba, egészen pontosan az egymásnak feszülésüket a pszichiáterrel, Csernus Imrével.
“A film lényegét az egók harca adja. Ütős lett. (…) A könyv megírása belső késztetés volt, a filmet már nem csak én forszíroztam. Úgy voltam vele, a drog elvett az életemből tíz évet, a filmmel visszaszerezhetek valamit az elvesztegetett időből. Meg ki is akartam próbálni a producerkedést, és így szereztem egy kreditet a filmalapnál. Van néhány filmötletem, előbb-utóbb talán bele is vágok valamelyikbe. (…) Enyém volt a filmötlet, én hoztam a producert, én kértem föl a rendezőt, én ajánlottam a szereplőket, belefolytam a forgatókönyv készítésébe meg a kreatív ügyekbe, követtem a forgatást. Nem lazsáltam” – mesélte a színművész.
Az ő alakjának megformálására kifejezetten Molnár Áront (noÁr) javasolta. Ennek kapcsán elmondta: “Mert a fiatalkori magamat látom benne, leszámítva a drogot. Én is pont olyan voltam, mint ő. Összeköt minket a kraft. Mindketten megyünk előre, az egész világot meg akarjuk hódítani. Folyton ezer fokon égünk. Nem az volt a célunk, hogy leutánozzon, modellezzen engem. Néhány gesztust talán átvett tőlem, de nem ilyen külső eszközökkel dolgozott.”
A felvetésre miszerint súlyos bélyeget vett magára, amikor nyolc éve a nyilvánosság elé állt a korábbi drogproblémáival, úgy reagált: “Nem féltem én semmitől. Nem mondom, hogy nem volt negatív hatása a könyvnek, mert a megjelenése után elestem konkrét munkáktól, néhány nagyobb szabású produkciótól meg egy-két reklámtól is. Ja, és nem kaptam meg egy állami díjat, mert az utolsó pillanatban lehúztak a listáról.”
Szabó Győző bevallása szerint ez zavarja, hiszen nem végzett a Színművészetin, sokat jelentett volna számára a Jászai Mari-díj.
Arról szólva kisebbségi komplexusa van-e, igennel válaszolt: “Szerintem, ha az egész életedet egy adott szakmában töltöd el, de nincs róla hivatalos képesítésed, az mindig hátrány lesz. Hiányosság. Lehet, hogy mester leszel a szakmádban, akkor is. Főszerepet játszottam a rendszerváltozás utáni tíz legnézettebb magyar film közül ötnek a sikerében, a Valami Amerika három részében, a Magyar vándorban meg a Kontrollban. És mégis.Betöltöttem az ötvenet, ma is a legfoglalkoztatottabb színészek közé tartozom. Szerintem. És mégis. (…) Volt olyan időszakom a Katonában, amikor arról álmodoztam, hogy valaki odajön hozzám a kollégáim közül, ráírja egy cetlire, hogy diploma, és odaadja nekem. Ennyi is elég lett volna” – fogalmazott Szabó Győző.
Arról is faggatták, honnan ez a nyíltság és őszinteség, miközben egy zárkózott alkat, legalábbis a Toxikomában Csernus doktor így jellemezte a személyiségét: “Hát nem vagyok egy ölelkezős alkat, ez tény. Fürkésző lélek vagyok. Olyan, mint egy vad: megbújok a bokrok között, és figyelem az embereket. Csak akkor engedek közel magamhoz valakit, ha már kiismertem, kivéve, ha nagyon összedurranunk az első pillanatban. Ez történt Áronnal (noÁr) is. Meg egy másik barátommal is. Lementem annak idején a legendás zalaszentgróti színjátszó táborba, nem ismertem senkit. Csak figyeltem a többieket, nem szóltam senkihez. Este elkezdtünk dobolni úgy heten-nyolcan. Jammeltünk hajnalig. Szép lassan mindenki kidőlt, hat körül már csak ketten nyomtuk egy csávóval. Aztán amikor mi is elfáradtunk, abbahagytuk. Szia, mondom a srácnak, Szabó Győző vagyok. Helló, én meg Kamarás Iván. Azóta tart a barátságunk”.