Nagy sikerrel mutatták be néhány hete a magyar mozik a Lefkovicsék gyászolnak című filmet, Szabó Kimmel Tamással az egyik főszerepben. A film apropóján többek között generációs különbségekről, vallásról, apaságról és halálról kérdezte a Nők Lapja. Lapszemle.

A Lefkovicsék gyászolnak című filmben szépen megmutatkozik a generációk közötti kapcsolat mindkét oldala. A kérdésre, szokott-e erről gondolkodni, van-e ennek jelentősége az életében, a színész kifejtette:
„A Teljesen természetesnek tartom, hogy különböző generációk között nagy különbségek vannak. Már látom, hogy az utánunk következő nemzedékek is teljesen más életszemlélettel mennek neki a nagyvilágnak. Másról mást gondolnak. A filmben is három generációt látunk, és azt, hogyan viszonyulnak ugyanazokhoz a dolgokhoz. Én ezt szépnek tartom. Minden változik, felesleges azon gondolkozni, ez most jó-e, vagy rossz.”

Szabó Kimmel Tamás azt is elárulta, színészként milyen most a létezés:
„Van, ami könnyű, van, ami nehéz, nyilván jobb az előbbi és rosszabb az utóbbi. A Covid nem tett jót a szakmánknak, sokan rájöttek, hogy ez már nem az, amit tíz éve hittünk. Hogy ez nem fog életünk végéig tartani, nem fog biztonságot adni. Hirtelen mindnyájan szembenéztünk azzal, hogy teljesen más lett a világ. Más dolgok kerülnek előtérbe, megjelentek az influenszerek, sokszor az értéktelen az értékes, és fordítva. És már nem a színház az elsődleges ütközőzóna, ahol a társadalom szeretne szembesülni a valósággal.”

Arról is beszélt, hogy éli meg a változást: „Ez nagy pofon volt, igazi ébresztő. (…) Minden rosszban van valami jó. Ebben az volt a jó, hogy kihúzták alólam a talajt, és megtanultam repülni. Azért azt sose felejtsük, hogy az ember eredendően rendkívül alkalmazkodó, ilyen a természetünk, ezért is élünk még ezen a Földön.”

A Lefkovicsék gyászolnak kimondottan jó fogadtatásra talált. Szabó Kimmel Tamás nem gondolta, hogy ennyien megnézik, és ennyi pozitív kritikát kap: „Nem tudom, marketing szempontjából mennyit dobott a nézők kedvén, hogy először Amerikában mutatták be. De az biztos, és ebben nagyon hiszek, hogy amibe száznegyven százalékon beleteszed a szívedet és a tudásodat, az megtalálja a medrét. Ha ez tetszik másoknak, az szuper. És itt szerintem valami ilyesmi történt. Nem hazudta róla senki, hogy ez vicces és jó film. Ez tényleg vicces és jó film. Annyi, amennyi! Úgy is kezelik, és ezt az emberek értékelik. Nekem a film a reményről, a kommunikáció fontosságáról, a megbocsátásról szól, és arról, hogy mindig újra lehet kezdeni. Gyógyító ereje van. Úgy tűnik, az emberek nagy része tud kapcsolódni ehhez, és ez igazán szép dolog. (…) Elkezdtem én is kérdéseket feltenni, sok mindenre választ is kaptam. Ettől persze nem lettem vallásosabb, de az idő alatt, amíg a film készült, nagy változást éreztem. Tudok úgy létezni, hogy gondolok valamit az Istenről, valamit a vallásról, hogy tudom, a dolgok öszszefüggenek, és mindennek jelentősége van. Hogy nem mindegy, mit adsz bele a nagy közösbe, mert azt is fogod visszakapni. Ezeket eddig is tudtam, de jó volt ezzel szembesülni egy olyan vallási közösségben, ahol egyenrangúnak érezhettem magam. Szimpatikus, logikus és értelmes volt az egész.”

A színész arról is beszélt, negyvenévesen már nem az, aki akár pár évvel ezelőtt volt, ahogy ő monddja „érik az agyam és nyílik a szívem”.

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2024.04.10 – 20,21,22. oldal

Szerző: LAMI JULI