SZFEMácsai PálMajor FesztCziegler BalázsVidnyánszky AttilaKőszegi VárszínházKovács PatríciaUpor László
  • facebook
  • instagram
  • 2020. július 6., hétfő

    Szabó Máté: “Itt van valami nehezen megfogható táptalaja az együvé tartozásnak”

    2020. április 5., vasárnap 08:12

    Még javában próbálták a Szerelmes Shakespeare címmel készülő előadást a miskolci színházban, amikor Szabó Máté rendezőt kérdezte a boon.hu.

    Újra egy filmsiker alapján készít színházi előadást. Ez Miskolcon már a harmadik ilyen munkája. Erről szólva Szabó Máté úgy fogalmazott: „Ez a film nem tartozott a kedvenceim közé, de valahol éreztem, hogy alkalmasint szimpátiába kerülhetek vele, főleg, ha befolyásolhatom.

    A történet alkalmas rá, hogy örömteli előadás szülessen belőle egy olyan értőn gondolkodó színházi közegben, mint a miskolci társulat.

    Ahogy elkezdtük a próbákat, kiderült, hogy elég sok mindenről tudunk beszélni a darab kapcsán: színházról, alkotásról, alkotói válságról…”

    Szabó Máté

    A kérdésre, volt-e valaha alkotói válsága, azt felelte: „Mikor nincs? Kételkedő vagyok – nem jellemző rám a megelégedettség. De nem akarnám magam kiemelni a tömegből azzal, mintha csak nekem lennének kétségeim. Kételyeim lennének egy ilyen kiemeléssel kapcsolatban is. Szerintem sokan vannak még ezzel így. Azok között legalábbis, ahol élek és dolgozom. Lehet, ilyen taigetoszi társaság a miénk. (…)

    Látom az elejétől, hogy merre szeretnék haladni. Légvonalban. Az út hossza persze nehezen felbecsülhető.

    Ami ott van a távolban, meglehet csak délibáb. Vagy nem az, hanem valós cél, csak nincs elég erő az eléréséhez. Valójában azt gondolom: az ember hajlamos, hogy a kételyei miatt kicsit többet foglalkozzon saját magával, és nem a dologgal, amivel pedig kellene” – fejtette ki Szabó Máté.

    Azt is elárulta, hajlamos arra, hogy ne adja meg a dolgoknak a maguk idejét. „Ha sürgetem, csak hogy haladjon, azzal akadályozom magam abban is, hogy tevékeny legyek, és hogy egyáltalán: cselekedjem. Ide illő történet: láttam egyszer egy munkás embert, aki zuhogó esőben aprított egy kivágott fát. Eléggé apróra kellett tördelnie, hogy beférjen az autójába. Az elégedettség hangján, büszkén mondta, mint aki most rendezett egy trilógiát: azt hitte, két autóban fér majd csak el. De olyan jól csinálta, hogy lám, még marad is üres hely a kocsiban. Én meg néztem őt az esőtől védett helyről, beszélgettem vele, mint egy értelmiségi, és éreztem, hogy ezt az ő pozitív flow-állapotát megközelíteni is csak nehezen tudnám. És rájöttem, mennyire erősen függ ez magától a cselekvéstől:

    az ember csinálja és teszi, nem pedig azon gondolkodik, hogy teheti-e vagy nem”

    – fejtette ki Szabó Máté.

    “A darabbeli alkotó ember válságban van, hiányzik neki a szerelem. Akivel a szerelem összehozza, érti az ő sorait. A vele való találkozás által képes visszaszeretni önmagába is. Ez nagyon fontos: az ember tudja szeretni saját magát. Ha ez megvan, nincs torzsalkodás, annak az az eredménye, hogy megadja azt az időt a cselekedetekre, amennyire csak szükség van hozzá. A sok száz évvel ezelőtti történet a pestisjárvány közepette zajlik, a mi előadásunk egy másik járvány idején próbál megszületni.

    A színház ott és akkor, mint itt és most tekinthető luxusnak is. És mégis, valamitől van rá igény.

    Innentől van piaca, van megrendelő, van pénz és egzisztencia. És már csak az kell, hogy legyen darab is. És ez a legnehezebb. Mert a darab nem akar megszületni. A magánéleti és a szakmai válságon kell túllépni. De ez a mi társulatunk meg azon belül szerencsés állapotban van. (…) Itt van valami nehezen megfogható táptalaja az együvé tartozásnak: „te is itt maradtál, én is itt maradtam, mindannyian itt maradtunk. Mindannyian találhattunk volna pedig jobbat”. Ha szabad ezt mondanom, a legnagyobb tisztelettel: szeretet van és jámbor elfogadás azzal kapcsolatban, amit csinálunk. Ettől az ember örömmel és nagyon nagy hálával csinál színházat” – nyilatkozta Szabó Máté.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -