Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Szabó P. Szilveszter: „Szeretnénk, ha régi híréhez méltón ragyoghatna az Operettszínház”

    2023. szeptember 20., szerda 09:19

    Ahogy arról beszámoltunk, lezárult a beadási határidő a Budapesti Operettszínház vezetői posztjára, amelyre 3 pályázat érkezett: a jelenlegi igazgatóé, Kiss B. Attiláé, Szabó P. Szilveszteré és Szente Vajké. A napokban Szabó P. Szilveszter és az általa főrendezőnek felkért Somogyi Szilárd is nyilatkozott a pályázat kapcsán. A Blikk a színházról szóló adatokat is közölt „Mi lesz veled Operettszínház?” című cikkében.

    Kiss-B. Atilla nyertes pályázatában azt ígérte, a Budapesti Operettszínház irányítása alatt 450 előadáson eléri a 300 ezres nézőszámot – ám ez, a sikeres és telt házas darabokkal együtt is csupán álom maradt . hívta fel a figyelmet a Blikk.

    „A színház által közzétett nyilvános adatok szerint az előadások száma 2022- ben még a 400-at sem érte el – három helyszínen összesen 378 előadásra került sor, gálákkal, zenés estekkel együtt mindössze 52 klasszikus operett került színpadra -, a nézőszám pedig megállt 233 ezernél. Igaz, a vágyott számokat nehezebb teljesíteni úgy, hogy a hétfői, keddi és szerdai napokon már nincs előadás. A 2022-es adatok ráadásul több mint 460 millió forintos negatívumot mutatnak az előző évhez képest a 4,2 milliárd forintos állami támogatás ellenére” – írta meg a Blikk.

    A lap arra is emlékeztet, hogy az Operettszínház az elmúlt időszakban a nagy színpadon új, magyar darabot nem mutatott be, az intézmény falait pedig egy zaklatási ügy rengette meg, melynek nyomán többen kényszerültek elhagyni az Operettszínház csapatát. Szabó P. Szilveszter Jászai-díjas művész pályázatában például főrendezőnek azt a Somogyi Szilárdot kérné fel, aki több mint húsz év után tavaly decemberben kapta meg a felmondólevelét az Operettben. Szerinte komoly változásokra van szükség.

    „A legnagyobb problémát az jelenti, hogy kevés a bemutató, mintegy negyven százalékkal csökkent az előadások száma. Pedig egy színésznek az a legfontosabb, hogy játsszon, mert kijön a gyakorlatból. Oszvald Marika például az elmúlt öt évben nem kapott nagy szerepet, pedig nemcsak az operettnek kellene hungarikumnak lennie, hanem neki magának is. El kéne látni jutalomjátékokkal. Ugyanígy a három szereposztás és a nagyon drága, bonyolult díszletek is problémát jelentenek. Előbbi azért, mert például a Nine című darabot 9 előadásban játszották összesen, így egy szereplőre három előadás jutott, rengeteg próba után! Ráadásul mindig 12 hét a próbafolyamat, pedig kettős szereposztással a fele is elég lenne. Egyszerű a képlet: több bemutató, több előadás egyenlő több nézővel. Véleményem szerint most a munkatársak egzisztenciális félelemben vannak” – fejtette ki Somogyi Szilárd.

    A Rádió Bézs MUSICAL HANGJA című műsorának szeptember 18-i adásában Szabó P. Szilveszter is megszólalt.

    A kérdésre, mi a cél, mit szeretnének elérni, a művész azt felelte: „Öt éve felkért engem Kiss-B. Atilla a musical részleg vezetésére, (…) de másfél év után kiderült, hogy nem ugyanarra haladunk, máshogy gondolkodunk. Szíve joga erről dönteni, ráadásul én nem is voltam hivatalban, csak a felkérésnek tettem eleget. Időközben sokat dolgoztam máshol, sok érdekes kollegát ismertem meg és több helyről kaptam bátorítást, hogy induljak az igazgatói pályázaton” – fogalmaz Szabó P.

    Arról is szót ejtett, hogy ha áttekinti, mennyit játszott a teátrum anno és most, akkor „nem jön ki a matek”, ezért újra vissza szeretnének térni ahhoz, hogy dübörögjön a Kálmán Imre Teátrum, a Raktárszínház, hogy legyenek diák és ifjúsági produkciók és hogy szimultán játsszanak operettet, musicalt, akár más terekben, nemcsak az Operettszínház falai közt.

    Szabó P. Szilveszter leszögezte, azt szeretnék, ha méltó lenne régi híréhez, ha újra ragyogna az Operettszínház.

    leadfotó: Szécsi István / Fidelio

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram