Szabó P. Szilvesztert kizárták az Operettszínház igazgatói pályázatából
2023. október 9., hétfő 10:58
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Operettszínház társulatának közel háromnegyede a zaklatás eltussolásával vádolt igazgató ellen szavazott a belső szavazáson: a 325 érvényes voksból csak 90 (28%) érkezett a jelenleg irányító Kiss-B. Atillára.
![](https://i0.wp.com/wp.szinhaz.online/wp-content/uploads/2023/10/d__yt20200808018-2048x1152-1.jpg?resize=768%2C432&ssl=1)
A színészek jó része Szente Vajk (121 szavazat, 37%), illetve Szabó P. Szilveszter (114 voks, 35%) pályázatát támogatta.
A társulat oszlopos tagját azonban kizárták a versenyből – írja az Index. A lapnak a színművész arról beszélt, hogy pénteken, a társulati ülés másnapján egy e-mailben értesítették: a pályázata hivatalos okiratok hiányában érvénytelenítették.
Az ok több mint meglepő – Szabónak hiánypótlásként igazolnia kellett, hogy legalább öt éve a pályán van, így a Karinthy Színházból a 2012-es, a Budapesti Operettszínházból pedig az 1996-os igazolást kellett beszerezni. Ezt megtette, szeptember 12-én leadta a kért papírokat, a minisztériumban pedig erről jegyzőkönyvet is felvettek, de a pótlási időből való kifutásról nem értesítették.
Hasonló eset történt a Magyar Színház direktori pályázatánál, ahol Halasi Dánielt zárták ki a versenyből.