Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Szabó Tibor pályázatát támogatja a szombathelyi társulat

    2020. szeptember 26., szombat 09:39

    Miután az alapító, Jordán Tamás nem indul újra a Weöres Sándor Színház vezetéséért, Szabó Tibor színművész és Harsányi Sulyom László rendező pályáznak az igazgatói posztra.

    A héten sor került a jelöltek meghallgatására, Harsányi Sulyom és csapata bemutatta terveit a társulat előtt, Szabó Tibor pedig már korábban egyeztetett kollégáival.

    A pénteki napon a szombathelyi társulat szavazott arról, hogy melyik pályázót támogatja. A 82 szerződtetett dolgozóból 77-en adtak le érvényes szavazatot. 55-en Szabó Tibort, 22-en Harsányi Sulyom Lászlót látnák szívesen az igazgatói székben.

    Korábban már mindkét induló pályázata nyilvánossá vált. Harsányi Sulyom László pályázatát itt, Szabó Tiborét pedig ezen a linken lehet elolvasni.

    Harsányi Sulyom László rendező, Székely Gábor egykori tanítványa 2001–2010 között a tatabányai Jászai Mari Színház igazgatójaként is dolgozott.

    Szabó Tibor, a teátrum társulati tagja és egyik alapítója.

    Mindkettejüknek akad támogatója, Harsányi Sulyomot többek közt Molnár Piroska, Törőcsik Mari, Csomós Mari, Mucsi Zoltán, Szikora János, Cseke Péter támogatja, míg Szabó Tibort többek közt Alföldi Róbert, Horváth Csaba, Bocsárdi László, Funtek Frigyes, Harangi Mária, Horgas Ádám.

    Harsányi Sulyom László olyan alkotókkal pályázik együtt mint Mohácsi János, Czukor Balázs, Szikszai Rémusz, Perényi Balázs, Mohácsi István.

    Szabó Tibor pályázatában pedig  Horváth CsabaKiss Csaba, Nagy CiliNagy Péter István és Sardar Tagirovsky is szerepel, Szikszai Rémusz neve az ő pályázatában is olvasható.

    Színház Online

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram