Kétórás csúszással kezdődő előadásról, a színpadi vetítővászon zajos leszakadásáról, a Csárdáskirálynő Bóni grófjáról és lúdtalpas hivatalnokról is mesélt Szakonyi Károly a legendás színművész születésének 95. évfordulóján, a Kultúra.hu oldalán.

A Kultúra.hu cikkéből:

Emlékszem arra a színházi estére, amikor először láttam játszani. Az egyik hajdúsági nagyközségben a Csárdáskirálynőt adta a debreceni társulat, tél volt, borús, szürke idő, a fűtetlen szállásomról szívesen húzódtam a művelődési ház melegébe Kálmán-melódiákat hallgatni. Nem maradt volna meg emlékezetemben az előadás, ha Bóni gróf szerepében nem láttam volna egy rendkívül megnyerő színészt. Fiatal volt, enyhén korpulens, de inkább teltkarcsú, nagyszerűen táncolt, énekelt, prózában is elbűvölő volt. Túlzások nélkül komédiázott, hol huncutan összehúzott, hol tágra nyílt, ámuló tekintetével, naiv mosolyával, méltatlankodó, elnyújtott hangjával kitűnő jellemet formált Bóni grófból. Úgy tetszett, ennek a fiatal színésznek a szakma minden fogása a birtokában van, ez az ember színpadra termett, lobog a játékért, profi, ugyanakkor őszinte hittel teli.

– Jééé! Naháááát! Te emlékszel arra Csárdáskirálynőre? – kérdezte csodálkozva, amikor sok-sok év múltán említettem neki a kis Madáchban egy premieren. – Pedig szörnyen régen volt! Szörnyen régen!

Régen, persze. Lehotay Árpád és Hegedűs Tibor, a két nagy mester készítette fel Szegeden a pályára, aztán a főiskola után Debrecenbe került, akkoriban láttam.

A Madách Színház színésze volt. Oda szerződött, amikor Pestre jött, hogy tagja maradjon haláláig. Ott talált kiváló partnerekre, köztük ívelt fel pályája, klasszikus és modern drámák szerepeiben ismerhette meg az ország.  

A teljes írást itt érhetik el.

Szívből ajánljuk.