Szandtner Anna a legjobb női epizódszereplőnek járó díjat kapta meg a Larry című filmben nyújtott alakításáért a Magyar Filmkritikusok Díjának átadóján. A film kapcsán beszélgetett vele pomázi otthonában a 24.hu. Lapszemle.

Annak kapcsán, hogy nincs Instagram-oldala, a színésznő úgy fogalmazott: „Érzem, hogy színészként ez fontos lenne, és talán az eredménye is meglenne, de nekem nincs erőm ezzel foglalkozni. Szerencsés helyzetben vagyok, amiért nem vagyok rászorulva: nagyon jó színháznál dolgozom, ahol megbecsülnek és jó szerepeket kapok. Közben vágyom rá, hogy többet filmezzek, és talán aktívabbnak kellene lennem ezeken a fórumokon, de valahogy nem megy.”

Mindenesetre elnyerte a filmkritikusok díját. Arról szólva, számított-e erre az elismerésre, a színésznő úgy fogalmazott: „Egyáltalán nem. De nagyon-nagyon jó érzés. Főleg, hogy négyen is kaptunk, Vilmányi Benett legjobb férfi főszereplőként, CsaLaDó (Onofer László) legjobb férfi epizódszereplőként, Bernáth Szilárd pedig legjobb elsőfilmes rendezőként. Csodás alkotói folyamat volt, sokat beszélgettünk Szilárddal a szerepről, kigondoltuk a karakter élettörténetét, és izgalmas volt, hogy még az utolsó pillanatokban is bekerülhettek új megoldások, új mondatok. Már a casting is inspiráló volt, izgalmas feladatokkal – rögtön azt éreztem, hogy én ezt nagyon akarom. De visszatérve a díjra: eddig csak színházi szerepért kaptam díjat, filmszerepért még soha. A színházban az ember általában érzi, ha egy szerep megvan, és jól sikerül. Egy filmnél valahogy sokkal mozaikszerűbben áll össze a szerep, különböző napokon veszünk fel percnyi jeleneteket, amikhez aztán hozzányúl a vágó, a rendező, és hogy a végén mi sül ki belőle, csak akkor derül ki, ha kész az egész film. Az egy csapatmunka eredménye. Forgatás közben egyáltalán nem éreztem, hogy ez egy nagy alakítás lenne. Ráadásul él az emberben a szerepről egy kép, és utólag nem ugyanazt látja a vásznon.”

Egy egészen más szociális közegből érkező nőt alakított, miközben mégis benne van a személyisége. Ehhez képest az otthonában látni, hogy van komposztvécé, szelektíven gyűjti a szemetet, komposztál. A kérdésre, a borsodi forgatási élmények fénytörésében ezt hogy látja, kifejtette: „Egy szerep lelki és érzelmi részét én mindig magamból fogalmazom, leások a saját fájdalmaimhoz, és azokból. A szociális közeg már egy külsőség, haj, smink, ruha… Hogy a karakter hogyan beszél vagy mozog, az pedig már színésztechnika. Noémi egy másik ember. Ő nem komposztál, pedig a nagymamája Putnokon még biztosan így tett. Elszomorító volt látni, hogy a falusi emberek teljesen elvárosiasodtak. A kertekben nem voltak ágyások, nem hallottam kakaskukorékolást, a gyümölcs ott lógott a fán, miközben nagyon nagy a szegénység, de a föld mégis parlagon hever. Igen, én komposztálok és szelektíven gyűjtöm a hulladékot, de én sem teszek meg mindent, mert ez nem kényelmes. Úgy érzem, hogy ezt a dolgot sokkal magasabb szinten kéne koordinálni. (…) Emellett törekszem tudatosan táplálkozni és tiszta dolgokat magamhoz venni, de sajnos nem jutok el minden szombaton a termelői piacra, és ha éhes vagyok, simán megeszek bármit, amit elém tesznek. De ezeket is próbálom elengedni. Egyszer hallottam egy keleti gurutól, hogy inkább egyen meg valaki egy hamburgert egy gyorsétteremben lelki nyugalomban, mint valami nagyon tiszta, minden anyagi szennytől mentes ételt feszültségben. Ezzel mélyen egyetértek. Szóval inkább azt keresem, hogy az életörömöt hogyan tudnám visszacsalogatni a mindennapjaimba.”