Se színpad, se sport nélkül nem tudja elképzelni az életét. Száraz Dénes erről is beszélt a Marie Claire interjújában.

A Mintaapákat, amelyben egy megözvegyült állatorvost alakít, szerencsére nem érintették a szigorítások, a forgatások zavartalanul folytatódnak: „Minket egyébként is elég gyakran tesztelnek, rendszeres a testhőmérséklet-ellenőrzés, illetve a színészeken kívül mindenki maszkot visel a forgatás területén. Mindez azért is nagyon fontos, mert mi, szereplők nem igazán tudunk óvatosak lenni.”

Ha nem jön a sorozat, leszerződött volna a Vörösmarty Színházba. A kérdésre, elég volt-e a szabadúszásból, elmondta, nagyon örült a megkeresésének: „Azért a társulatért szívesen feladtam volna a szabadúszást. (…) Hülye egy szakma ez, mert mindig arra várunk, hogy csörögjön a telefonunk. (…) Annyiszor táncoltam pengeélen színészként, annyiszor tűnt kilátástalannak, hogy merre tovább, de valahogy sose hagyott elveszni a szakma – és én se voltam soha kétségbeesve.”

Szokták emlegetni a triatlonista színészként, hiszen tereptriatlonozik, és kétszer teljesítette már az Ironman-versenyt: „(…) Hirtling István kollégám mondta mindig: „Figyelj, harmincéves vagy már, mit akarsz a sporttal? Menjél inkább beszédtanárhoz!” (Nevet.) Persze igaza volt, mert azt látta, hogy leizzadva, fáradtan lihegek az öltözőben, és nemsokára színpadon kell lennem. Viszont tudni kell, hogy azok az energiák, amelyeket a sporttal levezetek, illetve amelyeket általa kapok, azok egész mások, mint amik a színpadon vannak. Ott teljesen más energiák szabadulnak fel.”

Arról is beszélt, mai fejjel mit mondana a főiskolás Száraz Dénesnek: „Azt, hogy semmiképpen sem kell tragédiának felfogni, ha valami nem úgy sikerül, ahogy szerette volna. Sőt, a folyamatos kudarcokat se kell tragédiának tekinteni. (…) Ezt kellett volna elhinnem a főiskola alatt, hogy nem vagyok kevesebb, mint a többiek. De talán minden emberben benne van ez a bizonytalanság, mindenki megkérdőjelezi, hogy elég jó-e, csak nem mindenki beszél róla. Én bevállalom a gyöngeségeimet.”

Arról szólva, mit tenne, ha most lenne az SZFE hallgatója, elárulta: „Valószínű, hogy ugyanazt, amit a jelenlegi hallgatók tesznek. Bár meglehet, hogy a mi osztályunk sokkal forrófejűbb, hangosabb és erőszakosabb lenne ebben a helyzetben, ami nem a legjobb taktika, könnyen visszafelé sülhetne el. Szóval szerintem nagyon okosan küzdenek a céljaikért. Azt tették és teszik, amit kell, egyszerűen nincs más alternatíva. Hogy félnek-e a következményektől? Akkor félhetnének, ha nem csinálnának semmit.”

Szerző: Tamás Anita

A teljes interjú a Marie Claire-ben olvasható.

2020.12.18 – 44,45,46,47,48,49. oldal