gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Szarka Gábor: „Az SZFE átalakítása egy sikertörténet”

    2021. október 2., szombat 10:02

    Egy folyamatosan megújuló, modern egyetemet kínálunk a hallgatóknak – mondta a City7 – HírNY8LC-nak Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárja, akivel a modellváltásról, a – Pikó András által „majdnem elvett” – Józsefvárosi Becsületkereszt kitüntetéséről is beszélt.

    2011-ben Józsefvárosi Becsületkereszt kitüntetést vehetett át Kocsis Máté akkori polgármestertől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrejöttében játszott szerepéért. Ennek kapcsán elmondta: „Nagyon megtisztelő volt, mivel úgy éreztem, hogy e fejlesztésben való szerepvállalásommal valóban sokat tettem a városrészért és az egyetemért.”

    A kérdésre, mit szólt ahhoz, hogy Pikó András ezt először vissza akarta vonni, majd mégis visszatáncolt, azt felelte: „Ez egy jogfolytonos történet: amit egyszer adnak, azt az utódoknak is tudomásul kellene venni. Ilyen alapon minden kitüntetést vissza lehetne vonni. Ez nonszensz. Úgy tudom, a polgármester úr, bár napirendre tűzte, végül elállt a tervétől, de ennek hátteréről azóta sem tájékoztattak. Katona múltam okán a férfias szembenézés híve vagyok. Ahogy látom, ebben az ügyben a polgármester úr nem viselkedett férfiasan.”

    Pikó András szerint elfogadhatatlan volt az SZFE modellváltása, amit kancellárként Szarka vezényelt le. Ennek kapcsán arról faggatták, miért volt szükség a modellváltásra: „Egy állami egyetem egy erre a célra létrehozott alapítványi fenntartásba került, amivel megnőnek az anyagi lehetőségei, ezek között a nem állami források bevonása is. Az SZFE esetében ez egy sikertörténet. Megháromszorozódott a költségvetése, amiből olyan fejlesztéseket tudunk megvalósítani, amire korábban nem volt lehetőség. (…) Képzéseink elindultak, mintegy száz hallgató távozott egy önképző körként működő egyesülethez csatlakozva, és állítólag külföldi diplomát remélnek. Akik viszont maradtak, azoknak egy folyamatosan megújuló egyetemet kínálunk” – vélekedett Szarka Gábor.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram