“Tízéves koromban azt képzeltem, hogy népművelő vagy táncdalénekes leszek. Nem az lettem, hanem színész – hasonló mesterség. Aztán azt képzeltem, hogy lesz erdőm, kaszálóm. Erdőm, kaszálóm nem lett, de van egy nagy telkem Zsámbékon, amiben van egy csodálatos kertem és gyümölcsfáim. A gyermeki fantáziám pedig bevonzott olyan csodákat is, mint a Kaszás Attila Pajtaszínház, a Tündérkert, a Nemzeti Színház, a Színház- és Filmművészeti Egyetem és az akadémiai tagság. Ezeket mind csodaként élem meg az életemben” – mondta az Origónak Szarvas József, a Nemzeti Színház színművésze, az SZFE osztályvezető tanára, aki június ötödikén ünnepelte 65. születésnapját.
A teljes interjú itt olvasható.
Azt is hozzátette: elsősorban a családjára büszke. Szakmai szempontból pedig az utóbbi tíz évére.
“Ha valami jó érzéssel tölt el, az az, hogy kész és képes vagyok újat tanulni. De úgy, hogy tudok kötődni is. Kötődöm és tanulok. Ha azt mondom, hogy nemzeti érzelem, akkor tudom, hogy mit jelent ez Zsámbékon, Viszákon és a Nemzeti Színházban, és hogyan működik ez az egyetemen a növendékeimmel. Én magam le tudtam térni a megfelelési kényszer pályájáról, és szabadságra mentem” – mondta.
Most arra készül, hogy a Kaszás Attila Pajtaszínház bekapcsolódik a Színházi Olimpia programjába június 22-23-24-én – erről beszélt a Nemzeti Színház videójában is.
“Olyan korba érkeztem – és ez már a kaszás attila pajtaszínház filozófiája is -, hogy szeretném a kultúrámat „visszatanulni”. Szerencsére találkoztam olyan emberekkel – Kovács Gyulával Pórszombaton, Ambrus Lajossal, Tenk Lászlóval, Csernus Lőrinccel és Vidnyánszky Attilával -, akiktől „vissza lehet tanulni” a kultúránk bizonyos epizódjait. De ott van Viszák, amitől szintén tanultam. Az én dolgom és felelősségem pedig az, hogy miután a nemzeti érzelmű hitemben megerősödtem, hogyan tudom ezt az életérzést továbbadni a diákjaimnak.
Olyan korban élünk, hogy a kultúránkat vagy elveszítjük végleg, vagy „visszatanuljuk”, amit elvettek tőlünk.
Most minden arról szól, hogy ne tanuljuk újra a saját kultúránkat. Az én meggyőződésem pedig az, hogy igenis meg kell ismerünk, ahogy mondtam: „vissza kell tanulnunk”. Én már sok elveszett, elvett kulturális epizódot újra tanultam. A dolgom és a feladatom pedig az, hogy az egyetemen a hallgatóim úgy vegyék majd kézbe a szakmájukat, hogy kultúrában élnek. A művészet része a kultúrának, de a művészet nem egyenlő a kultúrával. A művészethez való jogot azonban mindenkinek vissza kell adni. Faluhelyen azoknak az embereknek is, akiknek a fejében még megvan a tudás, a fontos tudás. Érezniük kell, hogy a közösség, a megmaradás szempontjából fontos, ami az ő fejükben van” – nyilatkozta az Origónak Szarvas József.
A felvetésre, miszerint világnézeti különbségektől függetlenül mindenki szereti, úgy reagált:
“A titok: maga a titok. Az a piciny csoda, hogy szeretném önmagam megmutatni. Hogy látva lássanak. Ez a titok, ami soha meg nem fejthető. Ha a közlésvágy őszinte és egyenes, azt nem lehet nem szeretni. A kulcsszó az őszinteség, egyenesség – ez a titok.”
A Nemzeti Színházról szólva pedig úgy fogalmazott: “Vidnyánszky Attila a nemzeti érzelmű kultúrát közvetíti a színházban. Azt gondolom, hogy most a Nemzeti Színház egy új, nagy korszakában vagyunk. Egyszer, sok-sok év múlva biztos valaki megírja Vidnyánszky Attila karrierjét, és markánsan benne lesz, hogy egy teljesen új, gyönyörű korszakba vezette a nemzeti színházat. A jelenlegi színházi kultúránkban a Nemzeti Színház kiemelkedő intézmény.
Ezzel nem bántok senkit és semmit, csak szeretném jelezni, hogy ez így van. Ma ez egy rangos hely, kiemelkedően fontos művészi intézmény. Ott dolgozni pedig nagy öröm. A Nemzeti Színház az utóbbi években rangos nemzetközi fesztiválokon mutatta meg magát külföldön, és a Mitem-re beengedte a külföldi társulatokat, előadásokat – lényegében nemzetközi térbe helyezte a Nemzeti Színházat. Rendkívül fontos a befogadás, az egymásra figyelés, egymás érintése, biztatása. Ami most zajlik a Nemzeti Színházban, az maga a csoda.
Példátlan. Ritkán fordul elő ilyesmi egy színházzal. Most pedig benne vagyunk ebben a csodában. Ha ez rávetülhetne a szakmánkra, ha valami pozitív elmozdulást eredményezne, az csodálatos lenne. De itt még nem tartunk” – véli Szarvas József.