Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Szarvas József: „Olyan diákokat vettünk fel, akik képesek új impulzusokat befogadni”

    2021. június 30., szerda 09:55

    „Mi az egyetemen jórészt a személyiség megerősítésén keresztül tudunk majd hatást kifejteni. Ha valaki már nem képes arra, hogy nyisson, akkor mi már nem tudunk hatással lenni rá” – mondja Szarvas József, az SZFE leendő színészosztályának vezetője a Mandinernek.

    A teljes interjú ITT olvasható.

    Szarvas József beszámolója szerint a felvételi során nagyon jó és inspiráló volt a közös munka, közel négyszázan jelentkeztek, ebből 7 lány és 7 fiú került a színész osztályba.

    Azt is hozzátette: „Tanártársaimmal olyan szakmai miliőt szeretnénk teremteni, amelynek segítségével a gyerekek öt év múlva úgy kerülnek majd ki az egyetemről, hogy valóban sokat tanultak, és tudásban, illetve felkészültségben erősen tudnak pályára lépni. (…) Természetesen össze fogunk rakni Rátóti Zoltánnal, Méhes Lászlóval és Sáfár Mónikával egy olyan tanmenetet, amelyről azt gondoljuk, hogy kielégítő és magas színvonalú pedagógiai irányt tudunk szabni magunknak és a diákoknak is.A kiindulási alap: az ÉN. „Ki vagyok én?” „Mit akarok?” Először jussunk el a gondolatig, aztán a szóig és a mondatig, majd a dialógig, a helyzetig, a jelenetig, végül a színdarabig és onnan ki a pályára.”

    „A következő esztendőben a Szentkirályi utcai épület lesz a mi helyünk. A gyerekek el lesznek kényeztetve olyan szempontból, hogy minden azt fogja szolgálni, hogy minél bátrabban, szabadabban és minél többet dolgozhassanak” – fogalmazott Szarvas József.

    Azt is elárulta, az első két év „zárt lesz”, a diákok nem mutatkoznak be a nagyközönség előtt, és amikor már kirajzolódik, kinek mi áll jól, kinek merre húz a szíve, fognak nyitni rendezők, színházak, műhelyek, stílusok és „ízek” felé: „Igyekszünk majd bevonni a tanmenetbe komolyzenét, néptáncot, népzenét, képzőművészetet, kortárs szerzőket, poprockot, tehát mindent, ami lefedi a korunkat. A lehető legtöbb irányba szeretnénk nyitni – persze kellő szigorral és pontossággal.”

    A teljes interjú ITT olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram