KulisszaTakács KatiJordán TamásszinkronAbigélJózsef Attila Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 19., kedd

    Szász János is felmondott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

    2021. január 12., kedd 14:16

    A rendező szeptemberben még folytatta a tanítást az új kuratórium által működtetett Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE), ám kedden úgy döntött, beadja a felmondását. 

    A filmrendező azIndexnek nyilatkozott arról, hogy távozik az SZFE-ről. „Kedden döntöttem úgy, nem tanítok tovább az egyetemen. De ez csak egy hír. Nem szeretném nyilvánosan elemezni, miért. Ha valamit mondanom kell, írja azt, hogy vákuum. Nem tudom ezt jobban elmagyarázni” – fogalmazott a lapnak a film- és színházrendező.

    Szász János / Nemzeti Színház sajtótájékoztató / Fotó: Tóth Berta

    Szász Jánost huszonhárom évvel ezelőtt hívta el az egyetemre Zsombolyai János.

    Tavaly szeptemberben, miután az egyetem radikális alapítványi átalakítása miatt tiltakozó sok oktató benyújtotta felmondását, Szász többedmagával még a maradás mellett döntött.

    „Nehéz volt, de úgy döntöttem, maradok. Egyelőre! Amíg nem jön a végérvényesen felvállalhatatlan helyzet. Másodikos osztályunk van, felelős vagyok értük! Ők a jövő zálogai” – indokolta döntését korábban az Indexnek.

    Jelenleg Szász János Szerb Antal regényének, az Utas és holdvilágnak a filmes adaptációján dolgozik.

    Forrás: Index, HVG

    - Színházi pillanatok az Instagramon -