Januárban új főszereplőt köszönthettek a nézők a Madách Színház József és a színes szélesvásznú álomkabát című előadásában. Szaszák Zsoltot, aki tavaly a Sztárban Sztár Leszek! című tévéműsorban is nagy sikereket ért el, élete első címszerepéről, kívánságokról, castingokról, és pofonokról is kérdeztük.
Andrew Lloyd Webber musicalje több generációt „fogyasztott el” a Madách Színházban. A 90-es években elsőként Paudits Béla alakította Józsefet, a felújított előadás 2008-ban aztán új címszereplőket is hozott; a darabban 15 évvel ezelőtt Serbán Attila és Puskás Péter debütált.
Serbán Attila a színház téli József-szériájában végleg vállfára akasztotta a széles szélesvásznú álomkabátot, melyet mostantól Szaszák Zsolt ölt magára.
„Nemrég ünnepeltem a 24. születésnapomat, és ha megvizsgálom, hogy mit is terveztem ennyi idős koromra, szerencsére azt mondhatom, hogy jóval többet elértem, mint amit elképzeltem. Ebben a sok munka mellett rengeteg szerencse is van. Nem lehet másképp megfogalmazni, valóban nagy álmom teljesült azzal, hogy a Madách Színházban főszerepet játszhatok, és ezért eszméletlenül hálás vagyok” – meséli Szaszák Zsolt, akivel egy késődélutáni énekpróba után beszélgettünk.
Saját bevallásod szerint is az érzelmek heves skáláját járod be. Mit szóltál, amikor megkaptad József szerepét?
Elmesélem, hogy történt. „Jó napot kívánok kívánok, Zsolt! Szirtes Tamás vagyok. Maga járt nálunk egy castingon a József és a színes szélesvásznú álomkabát című musicalre. Gondoltunk önre. Megkapná a címszerepet… és nem a kabátra gondolok.” – nos, így hívott fel Szirtes Tanár Úr, én pedig finoman szólva sem kifinomult művészemberként reagáltam. Elég hangosan káromkodtam örömömben. Az első reakcióm jó híreknél általában hasonló, mert nagyon jólesik, hogy rám mernek bízni nagyszabású feladatokat.
Hogy látod, mennyire kell, vagy lehet nagyot álmodni, és mindent megtenni egy szerepért?
Tavaly volt az ötéves osztálytalálkozóm. Ilyenkor mindenki elmeséli, mi történt vele, hol tart az élete. Amikor én következtem, rákérdeztek az osztálytársaim, hogy sikerült idáig eljutom – akkor már ment a Sztárban sztár leszek! c tévéműsor, melyben szintén indultam és színházakban is játszottam. Ránéztem az osztálytársaimra és csak annyit mondtam: dolgozom. Azt is elárultam, hogy amit 8-9 éves koromban megálmodtam és kitaláltam, azt elértem. Teljesült az álmom, de se több, se kevesebb. Megesküdtem magamnak, hogy időt és munkát nem sajnálva mindent megteszek a célom eléréséért és mindent ennek is rendeltem alá. Nem kértem szerelmet, nem kértem mást, csak azt, hogy az ország legnagyobb színházaiban léphessek színpadra és játszhassak főszerepeket. Annyit kaptam, amennyit el akartam érni és amire kiskorom óta koncentráltam, de az életem többi terültén nem így alakultak a dolgok.
Ha eléred a célod, rögtön tovább robogsz, vagy kiélvezed egy jó darabig, és csak később fogalmazol meg új célokat?
Nagyon érdekes dolog ez. Amikor megkaptam József szerepét az első felfokozott és boldog reakciót követően már rögtön magára a feladatra gondoltam. Tehát az a mondat, hogy Úristen, József leszek a Madách Színház színpadán teljesen más hangsúllyal tört elő belőlem pár perc leforgása alatt. Elkezdtem azon gondolkozni, hogy mennyi munkám is lesz a szereppel. Ilyenkor elemzem, hogy meg tudom-e csinálni, hogy jó leszek-e benne. Akik játszanak, ők jobbak, rosszabbak, miért jobbak, miért rosszabbak? Ehhez hasonló kérdések is foglalkoztatnak, amikor elérem a célt. Fiatal vagyok, nem engedhetem meg magamnak, hogy ne 200%-on teljesítsek. A mi szakmánk nyolcvan százaléka munka, felelősség, és kb. húsz százalék a siker. A közösségi médiában is próbálom közvetíteni, hogy sok munka és álmatlan éjszaka, idegeskedés áll egy-egy sikeres produkció mögött.
De ez hivatásom és semmi más nincs mellette. Életem ezen szakaszában legalábbis biztosan így van.
Kritikus vagy magaddal.
Nagyon. Egy rossz próba vagy egy instrukció, amit nem jól oldok meg nekem legalább három nap önmarcangolást jelent, agyalást azon, hogy alkalmas vagyok-e a pályára. Nem hiszem, hogy egészséges mértékben kritizálom magamat.
Említetted, hogy általános iskolás korod óta erre a pályára készülsz. Azóta tart ez a kritikus szemlélet?
Igen. 6-7 évesen népdalénekes karrierről álmodtam, de aztán máshogy alakult az életem. Gyerekkoromtól kezdve tudom, hogy színpadon kell állnom, tudatosan és tudat alatt is erre a pályára készülök, nagyon-nagyon sok munkaórával. Nagyjából két évvel ezelőtt azonban még lutri volt, hogy van-e keresnivalóm ebben az egészben. Akkor indultak be igazán a dolgok; tévés megkeresés, színházi szerepek. Eltelt tíz év úgy, hogy csak dolgoztam és nem volt foganatja. És milyen érdekes, amikor végre eljött az én időm, akkor még többet dolgoztam, hogy nehogy kevés legyek. De nem csak a színpadon. A testemet sem kímélem, folyamatosan edzem.
A Madách Színház jelenleg a bázisod?
Két előadásban, a József és a színes szélesvásznú álomkabátban, valamint a Mamma Mia!-ban játszom és egy harmadik produkcióban próbálok jelenleg a Madáchban. Szegeden is dolgozom, ahol hamarosan a Száll a kakukk fészkére c. előadásban lépek fel. Tavaly volt egy nagyon súlyos autóbalesetem, azóta sok mindent átértékeltem, és több szerepemet is lemondtam.
Mennyire égeted két végén a gyertyát, hagysz időt magadnak a töltődésre is?
Szakmai szempontból és az energiamegosztásomat figyelembe véve három végén égettem nagyon sokáig. Több hónapon keresztül reggel 9-től 2-ig próbáltam Székesfehérváron, 3-kor már Budapesten a TV2-ben dolgoztam, 7-re odaértem Szegedre a Padlás musicalre, és még este vissza Székesfehérvárra.
És ekkor figyelmeztetett az élet.
Szó szerint rákoppintott az élet az orromra.
Nagy pofon, és szomorú, hogy erre szükség volt, de ma pl. emiatt tudunk beszélgetni. Csodával határos módon túléltem az októberi autóbalesetemet, és idézőjelesen ennyivel megúsztam; kaptam egy új orrot. Igyekszem töltődni is, nemsokára Londonba utazom a barátaimmal, és szeretek minőségi időt tölteni magammal, vagy a kutyámmal kettesben pihenek, vagy önfejlesztő gyakorlatokat végzek, hogy megértsem a döntéseim mögötti miérteket.
Hogy érzed, a helyeden vagy? Milyen célok, szerepek mozgatnak?
A balesetig minden megkeresésre igen mondtam, ez felőrölt. Szükségem volt a határokra, és felállítottam egy hármas mércét, ami nem biztos, hogy jó, de most ez alapján szűröm a munkáimat. Első az adott darab szakmaisága, a második maga a munka, és az, hogy kikkel készül az előadás, a harmadik pedig a pénz. És hogyha ebből a háromból kettőnek megfelel egy produkció, akkor én a legnagyobb örömmel és áhítattal kezdek el dolgozni. Ez az én idézőjeles luxusom.
Szerző: Vass Kata